Az ok, amiért mindennap érdemes felkelni

Van miért, van kiért

A nyugati társadalmakban az elmúlt évtizedekben a pozitív pszichológia térhódításának köszönhetően előtérbe került, sőt célként fogalmazódott meg, hogy az egyén találja meg a saját boldogságát. Bár bizonyos szempontból az életünk egyre könnyebb és kényelmesebb, mégis folyamatosan növekszik a depresszióban szenvedők, kétségbeesett, valódi életcélok nélkül sodródó emberek száma. 

Ennek oka hazai és nemzetközi kutatások szerint is az, hogy sokan nem látják, mi az életük értelme.

Miközben kultúránk a boldogságot megszállottan kergeti, valójában pont ez tesz boldogtalanná minket. A kulcs tehát az élet értelmének megtalálása, a számunkra helyes célok kijelölése. Ebben jó példával járnak előttünk a kék zónák szépkorúi.

A kék zónák Földünk azon régiói, ahol különösen magas az idős – akár a száz évet is megélő –, jó egészségnek örvendő, boldog emberek aránya. Öt helyet találtak a világban – Szardínia hegyvidéki falvait, a Csendes-óceán déli részén fekvő Okinava-szigetet, a görögországi Ikária szigetét, a Costa Rica-i Nicoya-félszigetet, a kaliforniai Loma Linda városát –, ahol az emberek a legtovább élnek. A kutatás során kirajzolódott egy, a kék zónákra jellemző mintázat. 

A szardíniai, akárcsak az ikáriai százévesek számára, a család jelenti a legfőbb életcélt. Az idősek a családdal vagy a család közelében élnek. Szeretet, megbecsülés, a valahová tartozás érzése itatja át mindennapjaikat. Lehetőségeikhez mérten életük végéig aktívan kiveszik részüket a munkamegosztásból. 

A család iránti elkötelezettség, az élethosszig tartó munkakedv megtartó erő számukra, így minden egyes nap célt és értelmet nyer. Ugyanez igaz a nicoyai százévesekre is, ők ezt plan de vidának nevezik, Okinavában pedig ikigainak hívják az okot, amiért reggel felkelnek. 

Az itt élő szépkorúak, a többi kék zónában élő társaikhoz hasonlóan, kilencven-százévesen is aktívak még, mozgásban vannak, tudják, hogy mi az életük értelme. 

Ezekben a kultúrákban rendkívüli figyelmet és tiszteletet szentelnek az időseknek, éreztetik velük, hogy fontosak, szükség van rájuk. 

A kaliforniai Loma Linda hetednapi adventistái úgy tartják, hogy „viselkedéspilléreik” elvezetik őket Istenhez. A család mellett rendkívül fontos számukra a vallási közösségben végzett szolgálat, valamint az önkéntesség. 

Nem tudjuk, mit szeretnénk?

Kopp Mária és Skrabski Árpád kutatásaik során arra jutottak, hogy a helyes életcélok kitűzése és megtalálása a testi-lelki egészségünk megőrzésében fontos szerepet tölt be. Több írásuk, így az MTA Magyar Tudomány című folyóiratában A jövőről a jelenben címmel, 2007-ben publikált tanulmányuk is a magyar népesség életkilátásait vizsgálta. A szerzőpáros a magyar társadalom legsúlyosabb problémáját abban látta, hogy rendkívül sokan halnak meg úgymond idő előtt. Ez azt jelenti, hogy a magyarok többsége akár évtizedekkel tovább is élhetne. 

Ezt a szomorú jelenséget három egymással összefüggő, fő okra vezették vissza: a krónikus stresszre, az anómiára (az a meggyőződés, hogy egy adott társadalomban csak a szabályok és a törvények megszegésével lehet eredményeket elérni), valamint a céltalanságra. „Az élet értelmébe vetett hitet életkortól, nemtől és iskolázottságtól független lelki és testi egészségi védőfaktornak találtuk” – fogalmaztak tanulmányukban a szerzők. „Ez azt jelenti, hogy azonos életkörülmények között a társadalmi átalakulás negatív hatásai sokkal kevésbé érintik azokat, akik úgy érzik, életüknek van értelme.”  

A helyes életcélok tehát nemcsak mentális, de testi egészségünk szempontjából is fontosak. Mit is jelent ez a mi életünkben? 

„Ahhoz, hogy megtaláljuk életcélunkat, először is magunkat kell megismernünk, és meg kell fogalmaznunk a számunkra fontos értékeket – fogalmaz Hellinger-Sólymos Krisztina pszichológus. – Azt gondolnánk, ez egyszerű. Klienseimmel azonban sokszor már azon a ponton elakadunk, amikor azt kérdezem tőlük, hogy ha minden adott volna a számukra, mit szeretnének csinálni és elérni az életben. Nagyon sok ember nem tudja ezt megfogalmazni. Rájuk az jellemző, hogy olyan családban nőttek fel, ahol gyerekkorukban nem az ő, hanem a szülők szükségletei és igényei voltak a középpontban. Megtanultak rájuk hangolódni, az elvárásaikat és a hangulataikat pedig minél jobban kiszolgálni. Sok ember, bár a felszínen úgy tűnik, rendben éli az életét, nem találta meg, hogy valójában ő maga mire is vágyik, mire van szüksége, mik az erősségei.”  

Az életcél megnyugtat

A helyes életcélok megfogalmazását nagyban hátráltatja a megfelelési kényszer is, amelyet mások – vélt vagy valós – elvárásaiként élünk meg. Anélkül, hogy tudatában lennénk, életünk minden területén megjelenhet ez a kényszer, irányítva érzéseinket, gondolatainkat, döntéseinket, tetteinket. Gyerekkorunktól kezdve olyan viselkedésminták, belső szabályok is kialakulhatnak bennünk, amelyeket már sajátunknak vélünk, miközben valójában diszkomfortérzetet keltenek bennünk, rosszul érezzük magunkat tőlük, de nem értjük, miért. 

Önismeretünk mértéke határozza meg azt, mennyire vagyunk tudatában ezeknek, mennyire tudjuk elválasztani a minket segítő és a mérgező elvárásokat egymástól.  

„Az életcélok megfogalmazásához a nulladik lépés tehát a helyes önismeret, amelynek révén számolunk a fentebb említett két tényezővel is. El kell indulnunk az önismeret útján, hogy meglássuk és megfogalmazzuk a saját, belülről vezényelt életcélunkat. Az igazán jó céloknak a mellékterméke az, hogy boldognak, sikeresnek, kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat. Ha tudjuk, hogy amit teszünk, annak értelme van, és azt látjuk, hogy jó felé haladunk, akkor magabiztossá válunk, és megbirkózunk a nehézségekkel. Az életcél olyan, mint a világítótorony. Megtalálása nagyon megnyugtató tud lenni. A japánok ikigai életszemlélete ebben sokat segíthet nekünk is.”  

Okinava több mint egy évezrede híres arról, hogy kiugróan sok az idős lakója. A japán felfogás szerint, ebben kulcsfontosságú szerepet játszik az ikigai megtalálása. A kifejezés szabad fordításban annyit jelent: ok a létezésre, amely célt és értelmet ad az életnek. Héctor García és Francesc Miralles könyve, az Ikigai – A hosszú élet japán titka egyfajta útmutató ahhoz, hogy jobban megértsük ezt az életfilozófiát, a gyakorlati feladatsorok pedig segíthetnek rátalálni életcéljainkra. 

Ahhoz, hogy felismerjük, mi számunkra az ikigai, azt javasolják, hogy négy kérdésre keressük meg a választ. Az első kérdés: Mi az, amit szeretek csinálni, mi ad örömet, minek a végzése közben kerülök flow-állapotba? A következő: Ezek közül, miben vagyok tehetséges, mit csinálok kiemelkedően jól? A harmadik: Mit adhatok másoknak, mivel teremthetek értéket, hol tudok konstruktív tagja lenni egy szűk vagy tágabb értelemben vett közösségnek, milyen problémákat vagy hiányosságokat látok a környezetemben, amelyekre választ tudok adni az ikigain keresztül? A negyedik kérdés: Mindez biztosít-e megélhetést magam és a családom számára? Amennyiben ez utóbbi kérdésre a válasz nemleges, akkor az ikigait megélhetem hobbiként, önkéntes munkaként vagy közösségi szolgálatként. 

A lényeg, hogy azt érezzem: tudok valamit adni másoknak, hozzájárulok a nagyobb jóhoz. 

A hivatás és az időskor tartalma

„Tulajdonképpen Csíkszentmihályi Mihály elméletének is ez a lényege. A flow-élményt akkor éljük át, ha valami olyat csinálunk, amit szeretünk, amiben jók vagyunk, és abban elmerülve mintha megállna az idő – jegyzi meg a pszichológus. – Ugyanezt mondja Viktor E. Frankl motivációs elmélete is, a logoterápia. Ennek értelmében az ember elsődlegesen arra törekszik, hogy az életét értelmesnek érezze. Ehhez pedig elengedhetetlen megfogalmaznunk, milyen értékek szerint éljük az életünket. Egy keresztény hívő embernek nagyon sok minden adott, evidens, érthető és célként is jelen van, ami a nem hívők számára egyáltalán nem egyértelmű. Hívőként mindennek az alapja az a hit, hogy Isten szemében kincs vagyok, érték, egy folyamatban élek, és az Isten munkálkodik rajtam, bennem és általam. Küldetést kaptunk: menjünk, és tegyünk tanítvánnyá minden népet a hivatásunk, a hobbink, vagy ha úgy tetszik, az ikigaink által. Ezt csinálhatom fodrászként, esztergályosként, anyaként és pszichológusként.”  

Ne felejtsük el azonban, hogy a kék zónák százévesei számára a család az első, aktívan részt vesznek a családjuk életében. Ezenkívül fontosak a sokszor egymással összeérő, baráti és vallási közösségeik is, a ténykedés velük és értük. 

Mindennap megélik, hogy szükség van rájuk, szeretik őket. 

„A mi társadalmunkban az idősek sajnos nagyon rossz állapotban vannak – folytatja Hellinger-Sólymos Krisztina. – Sokan a nyugdíjas éveikbe lépve, hirtelen egy nagy ürességben egyedül találják magukat. A családtagok az ország másik végén vagy külföldön élnek. Nem magától értetődő, hogy valaki idős korában is aktív, társasági életet élő ember, vagy a családja életében aktív szerepet tölt be. Segítenünk kell az időseknek, hogy megtalálják, mi az, amiben értékesnek és fontosnak éreznék magukat, mi az, amiért érdemes felkelniük. Ha megtalálják ezt az életcélt, mentálisan, pszichésen és fizikailag is jobban érzik majd magukat.”  

A cikk Bodnár Zita A kék zónák hosszú életet ígérő titkai című sorozatának részeként jelent meg, amelynek további részei itt érhetőek el.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.