A család megtartóereje egyben életerő is? – Tovább él, akinek van kihez tartoznia

A család szerepe, ezen belül is a több nemzedék együtt vagy egymás közelében élése mind az öt kék zóna társadalmában nagyon fontos. Az itt élő idősek az életkoruk előrehaladtával egyre nagyobb figyelmet kapnak. Körülveszi őket a szeretet és a tisztelet. Aktív részt vállalnak a család mindennapjaiban. Tudják, hogy fontosak, hogy számítanak, szükség van rájuk. Önérzetük így erős, a gondoskodás a családról célt ad mindennapjaiknak. A helyes életcél – ahogy sorozatunk egy korábbi cikkében is bemutattuk – és a szeretet pedig alapvető összetevője a kék zónák hosszúélet-receptjének.

A kék zónák földünk azon régiói, ahol különösen magas az idős – akár a száz évet is megélő –, jó egészségnek örvendő, boldog emberek aránya. Öt helyet találtak a világban – Szardínia hegyvidéki falvait, a Csendes-óceán déli részén fekvő Okinava-szigetet, a görögországi Ikária szigetét, a Costa Rica-i Nicoya-félszigetet, a kaliforniai Loma Linda városát –, ahol az emberek a legtovább élnek.   

Gyógyító kapcsolatok 

Szardínián a hosszú élettartam egyik legmeghatározóbb tényezője: tisztelet a hagyományok, a társadalmi normák és az ezt közvetítő-megtestesítő család iránt. Az itt élő százévesek életében a legfontosabb a „famiglia”, a fiatalabb nemzedék pedig hálát érez az őket felnevelő szülők és nagyszülők iránt. Ez a felfogás jól tükröződik egy régi szardíniai történetében, amelyre a kék zónák kutatója, Dan Buettner maga is hivatkozik. 

Eszerint hajdan, amikor egy idős családtag már nyűggé vált, a legidősebb fiú egy magas szikla tetejére vitte, majd lelökte onnan. Egyszer azonban valaki titokban megtagadta a hagyományt, és elbújtatta a már koros édesapját. A fiú idővel rendkívül sikeres lett. Az emberek elkezdték ennek titkáról faggatni, ő pedig elárulta, hogy édesapja még mindig él; tőle kapta azt a bölcsességet, amely az életében sikerre vezette. 

A kötődés a családhoz, a szeretteik iránti elköteleződés a szardíniaiak után talán a Costa Rica-i Nicoya lakói között a legerősebb. Azt vallják, hogy Isten megjutalmazza azokat, akik tisztelik a szüleiket. 

A helyi szépkorúak alapvetően családjukkal élnek, aktívan kiveszik részüket a mindennapi feladatokból, és szeretteik révén csodálatos háttértámogatásban részesülnek. 

Randy Roberts, a kaliforniai Loma Linda Egyetem templomának lelkipásztora olyan kutatási eredményekről mesélt Dan Buettnernek, amelyek rámutattak, hogy azok az emberek, akiknek az életében két-három igazán fontos kötődés van – a családjukhoz, a barátokhoz vagy a közösséghez –, emocionálisan és fizikálisan is egészségesebbnek bizonyultak. A hetednapi adventisták életében a megszentelt szombat is elősegíti mindezt: Istennel, a családjukkal, a számukra fontos emberekkel töltik a napot. 

A családi és társadalmi kapcsolatok rendkívül fontosak az ikáriaiak számára is. Szoros ragaszkodásuk egymáshoz, jótékonyan hat az testi-lelki-szellemi egészségükre. Ezt megerősítő példa az ikariai Stamatis Moraitis története. Fiatalkorában elhagyta a görög szigetet, és Amerikába ment, ahol új életet kezdett. Festőként kapott állást, feleségül vett egy görög származású amerikai nőt, és családot alapított. Hatvanhat éves korában azonban egyre gyakoribb légzési nehézségei adódtak. Az orvosok megállapították: végstádiumú tüdőrákban szenved, amely hat hónapon belül végez vele. 

A sokkoló diagnózis birtokában feltette magának a kérdést, mit is szeretne, ha Amerikában vagy inkább ősei földjén temetnék el. A válasza egyértelmű volt, így feleségével visszatért Ikária szigetére meghalni. Szülei apró, fehérre meszelt házába költöztek be, ahol édesanyja és felesége ápolta az ekkor már ágyban fekvő beteget. Élete utolsónak hitt szakaszában visszatért vallásához. Vasárnaponként erőnek erejével felkelt, és felcammogott a domb tetejére, a kis görög ortodox kápolnába. Gyerekkori barátai megörültek visszatértének, és elkezdték rendszeresen látogatni. 

Eltelt a hat hónap, és Stamatis még mindig élt. Majd egy év, és még több, egészsége pedig folyamatos javulást mutatott. 

Nem szedett gyógyszert, nem részesült semmilyen terápiában, viszont szép lassan teljesen átállt a sziget életritmusára. Az évek teltek, ő pedig közben felvirágoztatta a családi szőlőültetvényt, bort termelt, a szülői házhoz hozzáépített néhány szobát, hogy gyermekei és unokái is bármikor meglátogathassák. Amikor harmincöt évvel később Dan Buettner személyesen találkozott vele, az akkor már százkét éves férfi éppen maga szüretelte a szőlőjét. Az amerikai újságíró megkérdezte tőle, mi a titka, ő pedig nevetve egy vállrándítással azt felelte: „Nem tudom, azt hiszem, elfelejtettem meghalni.” Stamatis semmit sem tett tudatosan az egészségéért, csak környezetet váltott, körülvette a családja és a barátai gondoskodó szeretete. 

A japán Okinaván élők nagy tisztelettel viseltetnek nemcsak idős szeretteik, de őseik iránt is. Olyannyira, hogy a családok gyakran felmenőik sírjain terítenek meg, és költik el együtt a vasárnapi ebédjüket. Ilyenkor beszélgetnek, felidézik a családi legendárium egy-egy történetét. Számukra ezek az étkezések örömet adnak, a családi szeretetköteléket erősítik, sőt vallási hitviláguk fontos részét alkotják. 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

A magány kockázatai 

A kék zónák százévesei tehát aktívan részt vesznek családjuk életében, és meghatározóak számukra a baráti vagy a vallási közösségeik. Mindez nagyban hozzájárul a hosszú, boldog, egészséges életükhöz. 

Az időskori magány ezzel szemben bizonyítottan negatív következményekkel jár. Sokan a nyugdíj után hirtelen nagy ürességben, egyedül találják magukat. 

Miközben az idősek továbbra is a környezetük, a társadalom hasznos tagjai szeretnének maradni, a hirtelen jött „szabadság” egyfajta talajvesztettséget jelent a számukra, úgy érzik, nincs feladatuk, nincs rájuk szükség. 

Hiányzik a valahová tartozás érzése és élménye. Ráadásul a romló fizikai állapot is negatív befolyással lehet társas kapcsolataikra. 

A magány negatív érzelmeket, önbizalomhiányt generál, amelynek egyik következménye, hogy nem szívesen mozdul ki az ember az otthonából. A nem kívánt egyedüllétet ugyanakkor csakis személyes, szép élményekkel, új örömforrásokkal lehet enyhíteni, amihez viszont ki kell lépni a négy fal közül. Ha a magányosság hosszú távon krónikussá válik, károsan hat az egészségre is: magas vérnyomáshoz, szívbetegségek kialakulásához vagy fokozódásához és kognitív hanyatláshoz is vezethet. 

Idősek szerepe a magyar családokban 

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elmúlt években végzett kutatásaiban a magyarországi felnőtt lakosság a különböző családtípusokról, valamint a fiatalok és az idősek kapcsolatáról alkotott véleményét vizsgálta. A reprezentatív felmérések eredményeiből nagyon szépen kirajzolódik, hogy a magyar társadalom ebből a szempontból tradicionális gondolkodású, családcentrikus, az idősek – elsősorban a nagyszülők – fontos szerepet töltenek be a családok életében, azok megbecsült tagjai, és kölcsönösen számíthatnak egymásra a fiatalabbakkal. 

„A kutatások is rámutatnak, hogy a közösséghez tartozás milyen fontos szerepet játszik egy ember életében” – mondja dr. Pári András. A KINCS felmérése az utóbbi évekből pozitív képet rajzol elénk az idősek családban betöltött szerepéről Magyarországon. A kutatásból kiderül, hogy a magyar családokban a nagyszülők 96 százaléka tartja valamilyen formában a kapcsolatot az unokákkal, a családok nagy részében pedig jól megértik egymást az idősebbek és a fiatalok (86 százalék). 

Az összetartozás érzését jelzi, hogy a nagyobb családi ünnepeket a nagyszülők többsége együtt tölti a gyermekeivel és az unokáival (84 százalék). 

„A családtagok közötti jó kapcsolatnak – ez a párkapcsolatra és a családi kohézióra egyaránt igaz – fontos egészségvédő szerepe van – állapítja meg a kutatásvezető. – A valahova tartozás érzése pedig plusz éveket jelenthet az ember életében.” 

A magyar családokban az idősek és a fiatalok kapcsolata kifejezetten jó, a családok többségében (69 százalék) legalább hetente találkoznak az idősebb és a fiatalabb generációk tagjai – derül ki a KINCS kutatásából. A kutatásba bevont nagyszülők csaknem kétharmada (63 százalék) aktívan részt vesz az unokák nevelésében is. Minden hatodik családban van állandó nagyszülői segítség, és a családok felénél a gyermeknevelésben és a házimunkában is számíthatnak az idősebb generációkra. A családok felében pedig például a nyári szünet egy részét az unokák a nagyszülőkkel töltik. 

„Nagyon szerencsések azok a gyermekek, akik még találkozhatnak a dédszüleikkel – fogalmaz Pári András. – Az idősebb generációk nagyon fontos értékeket közvetítenek a fiatalabbak számára, amin keresztül olyan válaszokat adhatnak nekik, amelyekkel az életük későbbi szakaszában könnyebben megbirkózhatnak. A kutatásunk megerősítette azt is, hogy a közösen töltött idő a családi kohézió egyik legerősebb formája, hiszen például a nagyszülők és az unokák közel felére (49 százalék) jellemző a közös aktív tevékenység (például horgászat, hangszergyakorlás, kertészkedés).” A reprezentatív felmérés arra is rámutat, hogy minél több az unoka, annál nagyobb a nagyszülők boldogságérzete. 

A válaszadók háromnegyede szerint a nagyszülők lelki értelemben is, tízből négy esetben pedig anyagi szempontból is fontos támaszai a családtagoknak. A KINCS kutatásából az is jól látszik, hogy nemcsak a fiatalabb generációk számíthatnak az idősebbekre, hanem fordítva is: az idősek többsége is számíthat a családtagjaira, amikor például közös programokról (65 százalék), egészségügyi, orvosi ellátásukról (61 százalék), hivatalos ügyek intézéséről (47 százalék), háztartási feladatokról (45 százalék) vagy akár pénzügyi támogatásról (30 százalék) van szó. 

A kutatásban résztvevő idősek kétharmadának van olyan betegsége, amelyre gyógyszert szed, ugyanakkor tízből nyolcan saját bevallásuk szerint rendszeresen mozognak és figyelnek a testi egészségükre. 

„Ez meglepő eredmény, hiszen olyan tévképzet él bennünk, hogy mi, magyarok keveset mozgunk, viszont a számok ezt cáfolják” – jegyzi meg a szociológus. A magyarországi idős emberek többségére jellemző az aktív időskor és a tartalmas időtöltés, hiszen kétharmaduknak (66 százalék) van valamilyen hobbija, jelentős arányban járnak rendszeresen kirándulni, gyalogolnak vagy közlekednek biciklivel (például a budapesti nyugdíjas korú férfiak 37 százaléka), és több mint az idősek fele (55 százaléka) tagja valamilyen családon kívüli, például baráti vagy vallási közösségnek is. 

Aktív időskor 

Az időskori elmagányosodás ellen a társas kapcsolatok ápolásával tehetünk a legtöbbet, ez pedig érzelmi stabilitást is biztosít. Erre szerencsére ma már egyre több lehetőség nyílik: például a Monspart Sarolta alapította Országos Gyalogló Idősklub-hálózat, különféle tornaklubok, táncos körök, kórusok, kézműves és kertészkedő csoportok, vallási közösségek. 

Nem magától értetődő azonban, hogy valaki idős korában is aktív, társasági életet élő ember, vagy a családja életében aktív szerepet tölt be. Segítenünk kell az időseknek, hogy megtalálják, miben éreznék magukat értékesnek és fontosnak, amiért érdemes felkelniük. Ha megtalálják ezt az életcélt, jobb állapotban lesznek mentálisan, pszichésen és fizikailag egyaránt. 

Az aktív időskor szemlélete nem korhoz kötött. 

Érdemes már fiatalon úgy élni és gondolkodni, hogy idős korunkra is egészségesek maradjunk, és megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezzünk. 

Persze nyugdíjasként sem késő kialakítani ezt, csak kicsit nehezebb.  

A cikk Bodnár Zita A kék zónák hosszú életet ígérő titkai című sorozatának részeként jelent meg, amelynek további részei itt érhetőek el.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.