„A te kis apró mozgalmad óriási változások elindítója lehet” – Takács-Sánta András humánökológus a helyi közösségek erejéről

Takács-Sánta András (1974) egyetemi docens, az ELTE Humánökológia mesterszakának igazgatója, a Kisközösségi Program szakmai vezetője. Mintegy 25 éve tanítja és kutatja az ember környezetátalakító tevékenységéből fakadó problémákat, és főként a kiútlehetőségeket az ökológiai válságból.

– Biológusból lettél humánökológus. Miért kezdett el érdekelni az ember környezetátalakító tevékenysége és az ebből visszaható környezeti problémák társadalmi következményei?

– Kisgyerekkoromtól nagyon szeretem az állatokat, így először az érintett meg nagyon, amikor tudomást szereztem arról, hogy milyen gyors ütemben pusztítjuk az élővilágot. Ez valamikor középiskola elején lehetett, a rendszerváltás időszakában, amikor a környezet- és természetvédelem elég hangsúlyos téma volt, számtalan kiadvány jelent meg, a médiában is sokat lehetett ilyesmiről olvasni, hallani akkoriban. Ezáltal az is világossá vált számomra, hogy nemcsak más élőlények vannak veszélyben, hanem mi, emberek is, a mi életünk minősége. Olyan egyetemi szakok, mint például humánökológia vagy környezettudomány, akkoriban még nem léteztek. Így az ELTE biológus szakára mentem, mert ott legalább ökológiát lehetett tanulni – még ha ez a terület akkortájt nem is helyezte az embert vizsgálódásai középpontjába. Ám amint fölvettek a doktori iskolába, onnantól már csak humánökológiával foglalkoztam: azzal az új tudományterülettel, amely bolygónk emberi átalakításával foglalkozik. Ezt kezdtem tanítani az egyetemen, majd egy idő után már annak falain kívül is: tizenkét éve tartok humánökológia-tanfolyamot mindenkinek, aki szeretne többet megtudni az ökológiai válságról és a kiútlehetőségekről.

– Ma is a biológiai sokszínűség csökkenését látod a legnagyobb ökológiai problémának?

– A globális éghajlatváltozás mellett ez a legsúlyosabb probléma, már csak azért is, mert ezek azok a környezeti gondok, amelyekkel nem igazán tudtunk eddig mit kezdeni – ellentétben például az ózonréteg elvékonyodásával. A klímaváltozás témájával csak később kezdtem komolyabban foglalkozni: az IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) 2001-es jelentése annyira megdöbbentett, hogy egy részét lefordíttattam magyarra, és ez lett a vezető anyaga az általam szerkesztett Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon című kötetnek.

– Ha már a fordítást említed, pár hete tudományos fórumon meglepődve hallottam a „fenntartható fejlődés” kifejezést, ami paradoxnak hatott, hisz ma már tudott, a környezeti problémák gyökere épp az, hogy amit csinálunk, az nem fenntartható. Ezt a kifejezést használja még a szakirodalom?

– Használja, de érezhetően kezd kikopni. A fő probléma ezzel a kifejezéssel, hogy kiüresedett: túl sok mindent lehet alatta érteni. Olyannyira, hogy néha csupán fenntartható gazdasági növekedést jelent, azaz megfosztják minden ökológiai jelentéstartalmától. De megjelentek helyette új divatkifejezések, mint a „zöldgazdaság” vagy a „körkörös gazdaság”. A probléma mindegyikkel ugyanaz: nem mondják ki egyértelműen, hogy korlátaink vannak, hogy határokat kell húzni, a növekedést le kell állítani, mert a termelés-fogyasztás vég nélküli bővítése ökológiai katasztrófához vezet.

– Ennek ellenére mégsem tudunk a GDP-től, mint a jól-lét szinte kizárólagos mérőszámától eltekinteni…

– Lassan ez is változik, sok helyen a világban léteznek törekvések arra, hogyan haladhatjuk meg az indokolatlanul fetisizált GDP-t. Ha azt hisszük, hogy a társadalom jólléte, az emberek boldogsága nem múlik máson, mint hogy mennyi árut és szolgáltatást vásárolunk, az nyilvánvaló tévedés.

Természetesen függ a jóllétünk a gazdaság által előállított anyagi javaktól is, ám a kutatások alapján igen alacsonyan van az a fogyasztási szint, ami fölött már sokkal inkább más tényezőkön múlik az elégedettségünk az élettel: többek között az emberi kapcsolataink minőségén, az értelmes elfoglaltságokkal eltöltött időn, hogy egészséges környezetben élünk-e, illetve hogy milyen a kapcsolatunk más élőlényekkel vagy a transzcendenssel.

Itthon az emberek többsége az alapvető létszükségletekből nem szenved hiányt, így már nem sokat ad hozzá a jólléthez egy nagyobb ház, egy újabb autó vagy egy távolabbi nyaralás. A GDP alternatívái közül a legismertebb talán a Happy Planet Index (Boldog Bolygó Mutató), ami egy összetettebb mérőszám: kiszámításakor az ökológiai lábnyomot, az egészséget és a boldogságot veszik figyelembe.

– Minden más téren is nagyon lassú a változás, beszélgetünk az ökológiai válságról, kezd bekerülni a köztudatba a téma – de van-e ennyi időnk? A klímaváltozásnak már érzékelhető jelei vannak, tömeges fajkihalás közepén vagyunk.

– Azt nyilván nem tudjuk, hogy pontosan mennyi időnk van. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben döbbentünk rá, hogy mit művelünk a bolygónkkal. Fél évszázad telt el azóta, sok korrekció, kisebb irányváltások történtek ezalatt, de nagyjából ugyanarra megyünk, mint ötven éve, ugyanazok a fő értékeink és az alapvető meggyőződéseink, a nagy kulturális változás és az ebből következő ökológiai fordulat egyelőre várat magára.

– Mennyire lehetünk elégedettek ezekkel a kis változásokkal?

– Sok mindent megteszünk az uralkodó kultúrán belül, egy sor kapitalizmuskonform cselekvést. Leginkább technikai megoldásokat: erősen hiszünk abban, hogy minden gondot megoldunk környezetkímélő technológiákkal. Olyasmiket teszünk, amivel nem kérdőjelezzük meg a gazdasági növekedést, a profitközpontúságot, a globális, kapitalista piacgazdaságot. Azonban egyre több jel mutat arra, hogy az uralkodó kultúrán belül maradó változtatások nem elegendők. Most egy nagy kanyart kellene bevennünk, át kellene váltanunk egy teljesen más gondolkodásmódra és egy teljesen más társadalmi-gazdasági berendezkedésre. Gyökeres átalakításra van szükség, le kellene ásnunk gondolkodásunk mélyéig, és fölépíteni egy teljesen eltérő alapokon nyugvó rendszert. Ami az együttműködést, a szolidaritást helyezi előtérbe a részvétlen profitközpontúsággal szemben. Ez a változás kényszerűen lassú, évtizedek alatt mehet csak végbe, ugyanakkor már zajlik. Magyarországon is léteznek olyan kezdeményezések, amelyek új alapokon akarják fölépíteni a társadalmat és benne a gazdaságot, nem a profitközpontú, nagy léptékű, technológiaigényes megoldásokat favorizálják, hanem az ökológiai gondolkodásnak megfelelőeket: a bevásárlóközösségektől kezdve – jómagam is szervezője vagyok egy ilyennek, a Vértesi Kamrának – a szívességbankokon és az adományboltokon át a kerékpározást népszerűsítő mozgalmakig számos jó példát említhetünk.

Kép

Kép: Freepik

– Hogy látod ezt megvalósíthatónak? Szívesen vásárolunk kávét, csokoládét vagy banánt, amiknek a szállítása iszonyatos környezetterheléssel jár, sokan vágynak pálmafás tengerpartokra, és akkor még a legnagyobb gazdasági szereplők motiválatlanságáról nem is beszéltem.

– Bármennyire is stabilnak tűnik olykor, a kultúra változtatható. Ha azt mondjuk, hogy nem az, azzal csak hárítunk: az ember ilyen, és nem is lehet más, mert ez fakad belőle genetikailag. Ám a történettudománynak és a kulturális antropológiának hála tudjuk, hogy ez nem igaz, hiszen ismerünk rengeteg, a miénktől gyökeresen eltérő kultúrát. Tőlünk genetikailag szinte semmiben sem különböző emberek nem egyszer a miénktől alapvetően különböző gondolkodásmódot és társadalmi berendezkedést hoztak létre. Az egy másik kérdés, hogy milyen társadalmi szereplők tudnának ma elindítani egy ilyen változást. Az államok kormányzatai és a nagyvállalatok, vagyis a jelenleg a legnagyobb hatalommal bíró szereplők biztosan nem lesznek zászlóvivői az ökológiai fordulatnak, ők a status quo fenntartásában érdekeltek inkább. Az egymástól elszigetelt egyének pedig alig képesek beleszólni a döntésekbe.

A társadalmi atomizáció az egyik legnagyobb gátja annak, hogy ökológiailag fenntartható társadalmakat alakítsunk ki.

Amint az emberek újra együtt tudnak működni, közösségeket tudnak alkotni, onnantól együtt már sokkal nagyobb erejük, hatalmuk van, és alulról indulva föl lehet építeni egy új rendszert. 2008-ban elindítottam a Kisközösségi Programot, amelynek fő célja, hogy minél több ökologikus helyi közösség jöjjön létre a Kárpát-medencében, bármekkora településen, aprófalvaktól a fővárosig. Ezek lehetnek bevásárlóközösségek, helyi természetvédelmi csoportok, eszközmegosztásra vagy hulladékcsökkentésre szerveződő közösségek és így tovább. De leginkább olyanok, amelyek egyszerre törekednek több ilyesféle változásra, azaz egy komplex életmód-alternatíva megvalósítása a céljuk. Ez utóbbi közösségeket igyekszünk összekapcsolni immár négy éve Új Koma Háló néven. E hálózat révén a kezdeményezések tapasztalatcserével is segíthetik egymást, ráadásul tagjaik látják, hogy nincsenek egyedül. Kiutak.hu oldalunkon folyamatosan bővülő cselekvési tippeket adunk mindazoknak, akik helyi közösségekben igyekeznek tenni az ökológiai válság ellen.

– Környezettudatos kisközösségeket működtetni mekkora energiabefektetést igényel a családoktól? Neked is van két kisfiad és egy kislányod…

– Az időhiány folyamatosan fölmerül, ezért sokan alternatív megélhetési utakat keresnek, például közösségi vállalkozásba fognak, vagy gazdálkodni kezdenek. Fogyasztáscsökkentést és mértékletességet eleve feltételez az ökologikus gondolkodásmód. Az emberek többsége nem élvezi a munkáját, és csak azért végzi, hogy legyen megélhetése. Rengeteg időt töltünk pénzkereső munkával, az ébren töltött óráink nagyjából felét. Ezért valami olyasmit volna jó csinálnunk, amit élvezünk, és ami nemcsak a pénzről szól, aminek magasabb rendű értelmét is látjuk, amivel tudunk másoknak segíteni, jobbá tesszük a világot. A munkának erről is kellene szólnia. A jelenlegi gazdasági berendezkedésben a munkavállalók nagy része pénzért cserébe eladja a képességeit, a munkaerejét, az idejét egy cégnek, amelyhez semmi köze. Csak azért, hogy meg tudjon élni. Aligha túlzás ezt bérrabszolgaságnak nevezni.

– Jól ismered a gyorsan súlyosbodó környezeti problémákat, és mégis egy lassan kibontakozó megoldási lehetőséget építgetsz. Sosem aggódsz, nem bénít meg a félelem?

– Évről évre egyre súlyosabb a helyzet, és egyre csökken az esélye egy békés átmenetnek egy ökológiailag fenntarthatóbb világba. Sokakat érthető szorongással tölt el mindez. Én másféle alkat vagyok, illetve mivel főképp a kiutakkal foglalkozom, sok biztató kezdeményezést látok itthon is, továbbá sok olyan emberrel találkozom, akik nemcsak hisznek a békés átmenetben, hanem tesznek is érte.

Egyfelől azt látjuk, hogy itt ez a megdönthetetlennek tűnő globális kapitalista rendszer, másfelől viszont minden világrend összeomlik egyszer, és ez a rendszer sem lesz örök életű, bőven látszanak már rajta a repedések.

A piaci-fogyasztói kultúra bomlásnak indult, és jön helyette valami más. Arra kell törekednünk, hogy az új kultúra az ökológiai fenntarthatóság szempontjából is jobb legyen a réginél. A közelmúltban elhunyt Immanuel Wallerstein, aki az egyik legtekintélyesebb kritikai társadalomtudós volt, azt tanította, hogy egy átmenti világállapotban élünk. Márpedig ilyenkor különösen számítanak a társadalmi akciók, és nem tudhatod, hogy nem épp a te picike cselekedetedből következik-e majd egy nagy társadalmi változás. Jól bizonyítja ezt Greta Thunberg esete, akinek a képzeletét biztosan fölülmúlta, ami vele történt. 2018. augusztus 20-án kiült a stockholmi parlament lépcsőjére egy béna kis táblácskával, iskolai sztrájk a klímáért felirattal, és 2019. március 15-én már több millió ember tüntetett ugyanezzel a céllal a világ nagyvárosaiban. Ha a Covid nem szól közbe, akkor ez a mozgalom ma talán még sokkal erőteljesebb volna. Az éghajlatváltozás nyilván nem állt meg ennyitől, de már az is egy fontos eredmény, hogy jóval többet beszélünk erről a kérdésről, ebben pedig Gretának nem kis szerepe volt. Évszázados gondolkodási sémáknak és évszázados intézményeknek kell megváltozniuk, úgyhogy villámgyors eredményt ne várjunk.

Ám a Wallerstein által említett, a káoszelméletből ismert pillangóhatás mégiscsak megvalósult itt: egy picike pillangó szárnycsapásaitól hatalmas vihar keletkezett. Lehet Gretát kritizálni, én is tudnám, de nem a személye az érdekes, hanem az, hogy bármelyikünkkel megeshet, ami vele. Lehetsz te is nagy hatású pillangó. A te kis apró mozgalmad, cselekvésed óriási változások elindítója lehet ebben a nagyon képlékeny világhelyzetben. Engem leginkább ez tölt el reménnyel. 

Ez az írás a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>