Páczai Tamás
Köz-Élet
-
-
A gyerekek lelki nyugalma a legfontosabb – a Fészek Egyesület átmeneti gyermekotthonában jártunk
A parányi méhecske kicsit szégyenlősen „repült” körbe a zsúfolt teremben. A kezdetben félénk krokodil egy tiszteletkör után kimászott volna a mély vízből, azonban nagy... -
A pofátlanság netovábbja: mit keresnek nyerőgépek egy játszóházban?
A kisfiam nagycsoportos ovis. Ebben a korban a legtöbb gyereknek szülinapi zsúrt rendeznek a szülők. Akadnak még persze olyan családok, ahol az ünneplés kizárólag... -
Egy tizenhat gyermekes üzletember, aki a legkamatozóbb vállalkozásba fektetett: a családokba
Egy mérnökember álma volt az a nonprofit szakmai szervezet, amely ma már öt kontinens hatvanhat országában működik, az IFFD (Nemzetközi Szövetség a Család Fejlődéséért)... -
„Isten azt szeretné, hogy jókedvű legyen az életünk!” – Beszélgetés Böjte Csaba testvérrel
Böjte Csaba sokat utazik a világban. Amerre jár, nyitott szívvel szemléli a történéseket, és viszi az Evangéliumot, vele együtt pedig a Dévai Szent Ferenc... -
Legyőzetve győzni – Mindszenty József az Andrássy út 60-ban
Február 8-án múlt hetven éve, hogy egy koncepciós per végén a kommunista népbíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Mindszenty József hercegprímást, akinek jelenleg boldoggá avatási eljárása... -
Graffiti: önmegvalósítás mások kárára – de vajon mekkora az a kár?
Az egyik legismertebb graffitiművész (aki egyben politikai aktivista is) a brit Robin Gunningham, álnevén Banksy, akinek szatirikus utcai művészete és felforgató epigrammái a fekete... -
„Nem az a missziónk, hogy bátorítsuk az embereket arra, hogy egyszülős családban éljenek”
A házasság intézményének támogatása a válás megelőzése miatt is fontos, ugyanis egy házasság nehezebben bomlik fel, mint egy élettársi kapcsolat, vagyis ritkábban válnak egyedülálló... -
„Vannak álmaik, és azokért keményen tudnak dolgozni” – Mit tehet egy roma szakkollégium a cigány–nem cigány együttélésért?
„Sokan úgy gondolják, a cigánypasztoráció annyit jelent, hogy összegyűjtjük az adományokat és kiosztjuk a ruhákat vagy a tartós élelmiszert. Ez azonban a karitatív szervezetek... -
„Tenyészkancák-e vagyunk?”
Pontosan azok vagyunk, amiknek gondoljuk magunkat. Lehetek tenyészkanca, ha már egy gyerek után is annak érzem magam. És lehet, hogy négy után sem fogom... -
A lovag, a nő és a pap – vagyis a pasi, a csaj és az influenszer
A bibliai alapokon nyugvó keresztény házasság modellje, amely a mai polgári házasságok mintájául szolgál, Európában a 10-13. század között szilárdult meg, nem kevés nehézség... -
Alkoholista a családban – Támogató csoport az összetört lelkű hozzátartozóknak
Az alkoholizmus családi betegség, a hozzátartozókról azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni, holott súlyos terhet cipelnek. Szoronganak, gyakran magányosak, dühösek, bűntudatuk van vagy épp a tagadás... -
Ferenc pápa – Próféta vagy eretnek?
„Próféta vagy eretnek?” – ezt a kérdést feltenni egy pápával kapcsolatban már maga is botrány és eretnekség lett volna akár csak ötven évvel ezelőtt... -
Open Doors – A globális keresztényüldözés ma
Két évvel ezelőtt, vezető kutató kollégámmal együtt a németországi keresztény menedékkérők helyzetéről és az őket érő lelki- és fizikai bántalmazásokról végeztünk terepkutatást. A legelkeserítőbb... -
Extrém teljesítmény a nagycsalád, és végre elismerték!
Két egyetemi diplomával a szekrényfiókban bizonyára jobb eséllyel indultam volna a szakmai karrierépítésben, ha nem születtek volna sorra a gyerekek, négyen, egymás után. Az... -
Mennyire legyen férfias a férfi? És mennyire nőies a nő?
A „mérgező férfiasság” ellen érzékenyítő reklámfilm, tiltakozó férfiak tömegei, egyre gyarapodó hallgatóságú és tagságú férfimozgalmak, férfiellenes radikális feministák provokatív harca a nőelnyomó patriarchális világ... -
Apáról fiúra – Fennmaradhatnak-e a családok a gazdasági szerep nélkül?
Mostanában többször is találkoztam tanulmányokkal, amelyek azzal foglalkoznak, mi a jövője a családi vállalkozásoknak. A gazdaság fontos motorját képezik ezek a cégek, egyik-másik az...