A pofátlanság netovábbja: mit keresnek nyerőgépek egy játszóházban?

Idén már túl vagyunk két játszóházas szülinapozáson. A gyerekek édesek voltak, remekül érezték magukat, mi szülők viszont már kevésbé…
Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok játszóházellenes, sőt, kifejezetten jónak tartom, ha az esős, borongós téli napokon el lehet vinni a gyerekeket ezekre a benti játszóterekre kúszni, mászni, rohangálni. (Sok helyen szerveznek értékes, izgalmas babás programokat is, mi is rendszeresen jártunk anno pl. zenés foglalkozásra.) Ez jó dolog!

Ami viszont nagyon nem jó, sőt kifejezetten káros szerintem, hogy egyre több játszóházba telepítenek nyerőgépeket.

Köztudott, hogy a gyerek a legnagyobb üzlet, de ez már a pofátlanság netovábbja szerintem. Azon túl, hogy rettenetesen káros a gyerekekre, egy sor kellemetlenséget okoz a szülőknek is.

Saját tapasztalatom szerint viszonylag ritka ma már az olyan bevállalós szülő, aki otthonába invitál tíz-húsz tombolni vágyó gyerkőcöt. A barátnőm tavaly megpróbálkozott vele, idén már ők is játszóházas zsúrt szerveznek… Az üzemeltetők ezzel a tendenciával pontosan tisztában vannak, létező piaci igényt szolgálnak ki, borsosan meg is kérik az árát. A gyerekek számától és a szolgáltatások mennyiségétől függően több tízezer forintra is rúghat egy ilyen mulatság. Ezt valaki simán kifizeti, a többségnek azonban jelentős kiadást jelent, de a gyerek boldogsága érdekében ők is bevállalják. A legfelkapottabb helyeken bizony már hónapokkal korábban kell időpontot foglalni, annyira népszerű ez a lehetőség.

De könyörgöm, miért kell egy ilyen szépen jövedelmező üzletágban még egy újabb bőrt is lehúzni a kedves szülőkről? 

A gyerekeket eleinte persze még leköti a csúszda és a mászóka meg a labdafürdő, a tortázás és az ajándékozás után viszont már azok is kiszúrják a csábítóan villogó játékgépeket, akiknek addig esetleg még elkerülte a figyelmét. Kórusban kezdik skandálni, hogy „Anya, ez hogy működik? Apa, autóversenyezzünk, flipperezzünk!” . Ilyenkor a szülinapos lelkiismeretes szülei ismét a zsebükbe nyúlnak, és pironkodva „megdobják” néhány zsetonnal a vendégeket. A végtelenségig nyilván ők sem bírják anyagilag, így aki még szeretne játszani, pontosabban, akinek a gyereke szeretne még játszani, kénytelen maga is vásárolni újabb zsetonokat. Vettünk mi is, ahogy a többi szülő is.

Az egyik automatán a kisfiam felfedezett egy „ticket” feliratú nyílást, kérdezte, hogy az mi. Fogalmam nem volt, hogy milyen jegyet lehet oda bedugdosni, hisz a gépek zsetonnal működtek, de azokat egy másik résen kellett bedobálni. Tanácstalanságunkat látva odalépett hozzánk egy animátor, és készségesen elmagyarázta, hogy a „ticket” nyíláson a gép csak annak ad ki jegyet, aki nagyon ügyes, és rengeteg pontot gyűjt. A céduláért pedig a bejáratnál ajándék jár. Gondolom, valami filléres kínai gagyi, ami messze nincs arányban a bedobált zsetonokra költött súlyos ezer forintokkal, de a gyerekeket megbabonázza. Ki van ez találva. A néni rendes volt, halkan azért odasúgta nekünk, hogy a gépben most nincs papír, ne is várjuk, nem fog jegyet kiadni. Micsoda megkönnyebbülés! Ha működne ez a funkció, nyilván minden gyerek addig nyüstölné a szüleit újabb és újabb zsetonokért, amíg ki nem adja végre az a nyüves gép a „ticketet”.

Vajon mi ilyenkor a helyes szülői magatartás? Egyáltalán ne vigyem a gyereket ilyen buliba? Kizárt, hiszen szeretném, ha a többiekkel együtt jól érezné magát, ha ő is a csapat része lehetne.

Ne vegyek neki zsetont? Ezt szintén elképzelhetetlennek tartom, hiszen mindenki kap. Mi azt a stratégiát választottuk, hogy előre megbeszéltük, hány zsetont veszünk, és elmagyaráztuk a gyereknek, hogy miért nem tudunk, nem akarunk többet venni. Mert a gépek nyomkodása helyett szeretnénk, mondjuk, ha inkább egymásra, az ünnepeltre figyelnének, vele játszanának. Szerencsére ebben a korban a gyerekek még viszonylag könnyen elterelhetők a csúszda és a trambulin irányába, de jobban örülnék, ha nem kellene ebbe plusz energiát fektetnem, hanem mondjuk ihatnék egy kávét, nyugiban beszélgethetnék a többi szülővel, míg a gyerekek rohangálnak vagy nekik való dolgokkal szórakoznak.

Rövidlátónak találom az üzemeltetők pofátlan nyerészkedését. Ideig-óráig biztos sikerül egy kis extraprofitra szert tenniük a csilivili nyerőgépeikkel, de hosszú távon tuti, hogy öngólt rúgnak majd.

Mi ezekre a helyekre önszántunkból biztosan nem fogunk többet visszamenni, és bízom benne, hogy egyre több szülő gondolkodik hasonlóan.

Ha pedig elmaradoznak a vendégek, talán a játékgépek is kikopnak egyszer… Tudom, ez egyelőre utópisztikusan hangzik, de hiszem, hogy közös erővel igenis sikerülhet megállítanunk az ehhez hasonló negatív folyamatokat a világban!