Tíz börtön dolgozta fel a tízparancsolatot – „Az elítéltek kaput nyitottak Isten tanításai felé”

Úgy tudom, komoly előzménye volt ennek a nagy ívű projektnek. 

Ahogyan van hagyománya a börtönszínháznak, úgy van előzménye annak is, hogy becsatlakoztam a fogvatartottak művészetterápiás foglalkozásaiba. Művészi pályámon mindig nyitott szívvel és hittel állok az új kihívások elé, így 2019-ben örömmel kapcsolódtam be egy balassagyarmati fogvatartott által mély érzékenységgel megírt színdarab születésébe. A mű a börtönőrök védőszentjének, Szent Adorjánnak az életét és mártírhalálát dolgozta fel. Új kapukat nyitott meg számomra a kihívás. Hiszen a darabban női főszereplőként és rendezőként is részt vállalhattam, de megindító volt megtapasztalni azt is, hogy Isten a művészet által hidat épített a két világ közé. A musical bemutatójára készült el a Hangokba zárt szabadság című lemez, amelyre tíz fegyintézet fogvatartottjaival közösen írtunk dalokat hozzátartozóiknak karácsonyi ajándékként. 

Jelen esetben a dalok már csak azért is érdekesek, mert feltehetően nagyon más zenei alapokkal rendelkeznek a fogvatartottak, mint amelyekből te építkezel.  

Műfaji szempontból valóban nagyon színes anyag került a lemezre, amelyen egy fúziót is létre kellett hoznom, hogy egységes legyen az üzenet. Működött a koncepció, éreztük, hogy áldássá lesz a közös alkotás, és ez vezetett bennünket a nagy ívű színházi projekt kidolgozásáig. A sikeres 2019-es misszió folytatását a koronavírus miatti lezárások sajnos nem tették lehetővé. Amint újra lehetőség nyílt a reintegrációs programok folytatására, 2022-ben kidolgoztuk a Tízparancsolat-projektet Isten parancsolatai alapján. 

Számomra igazán fontos, hogy nyitott legyek minden stílusra és irányzatra. 

De hogyan lehet „összebékíteni” ennyiféle műfajt? Hogyan tud találkozni például Bach, Dankó Pista és a könnyűzene? 

Ezek a találkozások azért lehetségesek, mert a kölcsönös tisztelet és a bizalom az alapjuk. Ebben a művészi küldetésben építettük egymást. Példaként az egyik nagy élményem kívánkozik ide. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel hátrányos helyzetű gyerekek számára szerveztünk nyári tábort, és a zárókoncerten Chopin, Debussy és Liszt műve mellett a cigány himnusz is elhangzott. Amikor megkérdeztem a gyerekektől, hogy miért voltak számukra emlékezetesek az együtt töltött napok, akkor azt felelték, hogy ők megszerették az én zenémet, mert én is velük énekeltem az övékét. Ugyanígy hatottunk egymásra az elítéltekkel is. Először a CD elkészítésekor, majd a tízparancsolat inspirálta zenés színdarabok dalaiban.  
 
Hogyan dőlt el, hogy melyik parancsolatot melyik intézmény kapja? 

Néhol célzottan, néhol pedig véletlenszerűen jelöltük ki a parancsolatokat. Voltak kézenfekvő választások. A Tiszteld apádat és anyádat! a fiatalkorú elítélteknek jutott Tökölön, míg a szegedi Csillagbörtönben a Ne ölj! parancsolatot dolgozták fel. Minden kiválasztott fogvatartottakból álló csoporttal pszichológiai és teológiai alapokon bontottuk ki a parancsolatok üzeneteit, azok mélységeit kutatva. A váci fegyház Ne lopj! című előadása arra mutatott rá, hogy az anyagi javakon túl, hogyan lehet álmokat, érzéseket, reményeket is elvenni, ellopni másoktól és önmagunktól. De megemlíthetném a tiszalöki női börtön előadását is, amelyben a nők életét megsebző, oly sok családot szétszakító, a Felebarátod házastársát ne kívánd! parancsolatot dolgozták fel a színpadon. 

A súlyos kérdéseket boncolgató alkotásban a résztvevők személyes fájdalmaikat, a magányt élték meg a művészet ereje által.  

Voltaképpen a tíz fegyintézetben más-más jellegű és hangulatú zenés előadások jöttek létre?  

A készülő színdarabok finomítását követte a szereplők közös kiválasztása, a szövegkönyv megírása, a zene komponálása, a rendezés és megannyi munkafolyamat összehangolása. A személyes találkozások mellett online is rendszeresen tartottam a kapcsolatot a reintegrációs tisztekkel és lelkészekkel, és mindenben támogató segítséget kaptam a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága részéről is. A fogvatartottakkal közösen ötleteltünk, illetve álmodtuk meg, hogy milyen szituációba és koncepcióba helyezhetnénk a parancsolatok üzenetét. Elgondolkodtatók voltak a jelenbe ágyazott tanítások, az elítéltek személyes sorsuk által kívántak megnyilvánulni jelenbe helyezett történeteikkel. Látva a fogvatartottak és a nevelőik alázatos munkáját, végig éreztük a program pozitív hatásait. Ahogyan az elítéltek megtanulták kezelni indulataikat, elkezdtek nyitni egymás felé. Együtt élhettük át a parancsolatok üzeneteinek mélységét. Bár a lelkemre sokszor ránehezedtek a személyes történetek, mégis sok csodálatos pillanatot élhettem át. 

Különösen megrázott egy fiatal fiú vallomása, aki megosztotta velem, hogy őt sosem takarták be esténként, nem köszöntötték fel a születésnapján. Ez a fiú mégis dalt írt az édesanyjának, amelyben megköszönte, hogy életet adott neki. Úgy érezte, ezzel újra hidat építhet kettejük közé. Az édesanyja ígérete ellenére nem jött el a bemutatóra, a fiú mégis ragaszkodott ahhoz, hogy elhangozzon a dal. 

Nem tudom könnyek nélkül elmesélni, mit jelentett, amikor végül az előadáson nekem énekelte el. 

De ugyanígy megérintette a szívemet az is, amikor a szombathelyiek premierajándékként átadták a darabhoz a saját kezükkel írt szövegkönyvüket, amely egyben örök emléke lett annak, hogy az alkotás során művésztársakká válhattunk. 

Érzékeny művészként hogyan hatott rád a szabadságukat elvesztett emberek világa? 

Az alkotás hónapjai során a művészet által megrendítő mélységek tárultak fel. Az elítéltek egy reményteli utat választva nyitottak kaput Isten tanításai felé. Mint művészt a program rendkívüli módon gazdagított, ezek a mélységekkel és magasságokkal teli pillanatok engem is folyamatosan formáltak és tanítottak. Mindvégig éreztem a misszió felelősségét és súlyát, de egyben a lelki ajándékokat rejtő lehetőségeket is, amelyek által ismét bizonyosságot nyert, hogy ezekért a megindító, megismételhetetlen pillanatokért érdemes tennünk a jót. A megelőlegezett bizalom pedig reményt ad a fogvatartottaknak arra, hogy a szebb holnapba vetett hitük egyszer valósággá válhat. Egy-egy próba vagy előadás után hazafelé autózva sok mindent mérlegre tettem. Hálát adtam az életem ajándékaiért, az anyaságomért. Még inkább éreztem, hogy a legfontosabb: a szeretetünk mellett példát mutatni. Hiszen a gyermekeink visszatükrözik mindazt, amit tőlünk látnak. Különösen szívbe markoló volt, hogy sok édesanya eljött az előadásra, hiszen bármi történik, az anya és gyermeke közötti szál eltéphetetlen. 

Lesz folytatás? 

Az előadások nagy sikere a folytatásra inspirál bennünket a program minden résztvevőjével. Terveink szerint a tíz különálló előadást egy komplex műként szeretnénk bemutatni egy budapesti kőszínház színpadán. A fogvatartottak számára a megszületett színdarabok messze túlmutatnak a zenén és a színpadon, erőt adnak számukra egy új esélyhez, könnyebbé tehetik lépteiket az úton, vissza a teljes és szabad élet felé. És ha ennek a sorsfordító változásnak a részese lehetek, azt ajándékként élem meg.  

Az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>