„Az állatok olyan színészek, akik szinte sosem jönnek időben” – interjú Török Zoltán természetfilmessel

Az eddigi filmjeidben ritkán szerepeltél. Miért döntöttél úgy, hogy ezúttal az egész családod szerepet kap ebben a filmben?

Természetfilmes vagyok, ezért rögtön arra gondoltam, hogy egy állatnak kéne lennie a főszereplőnek, illetve többnek, akik összekapcsolják a jeleneteket. A rozsomák lett volna az egyik főszereplő, de – erre nincs jobb szó – megszívatott minket. A természet közbeszólt. Az első évben két nappal azelőtt, hogy elkezdtünk volna forgatni, egy rivális hím megette a kölyköket, így nem sikerült a rozsomákok családi életét lencsevégre kapni. A második évben pedig akkora havazás jött május elején, ami még tél közepén is ritka. 

A kamerák szintjéig feljött a hó, és alatta a rozsomákok simán el tudtak éldegélni, anélkül, hogy mi láttuk volna őket. 

Eleinte a rozsomák és a réti sas lett volna a főszereplő, és csak Svédország egy részén filmeztünk volta, de aztán tágult a kör. Végül azt vettük észre, hogy már az egész ország területén forgatunk. Azon gondolkodtam, hogyan kössük ezt össze. Amikor kirándultunk egyszer a családdal, rájöttem, hogy a családi túrázásaink tökéletes összekötő kapcsot jelenthetnének.

Ötéves volt a kisebbik lányom, amikor elkezdtünk komolyabban túrázni sátorral, a hegyekben a 400 kilométeres Kungsleden – Királyi túraösvényen (A magyar Kéktúrához hasonló – a szerk.). Nagy mániám a téli túrázás, akár mínusz 20–30 fokban is sátrazok, de az már a kutyánknak se tetszene. A lányaim most már 17 és 13 évesek. Amikor négy éve elkezdtük a forgatást, megfordult a fejemben, hogy legyen benne az, hogy ahogy nőnek, inkább a barátaikkal akarnak időt tölteni a családi túrázás helyett. Aztán tényleg ez történt, ha akartam, ha nem. Most már szinte csak a párommal ketten túrázunk. 

Hogyan kerültél, kerültetek Svédországba?

Szentendrén nőttem fel, fiatalkoromban Magyarországon kezdtem filmezni, majd a 2000-es évek elején egy svéd cég ajánlott egy lehetőséget, hogy lehetek náluk asszisztens. Elkezdtem Budapestről Stockholmba ingázni. A világ több pontján forgathattam velük, de nem költöztem ki. Aztán hogy milyen az élet: a párom, aki biológus, kapott egy kutatói állást Uppsalában az egyetemen. Úgy döntöttünk, hogy kiköltözünk, de az élet fricskája, hogy akkor forgattam először nagy természetfilmet otthon, a Vad Magyarországot, úgyhogy akkor meg Svédországból ingáztam Magyarországra.

Uppsalában élünk, ha kinézek az ablakon, az erdő szélét látom, de tíz perc alatt benn vagyok a városban.

A természetfilmesek nem színészekkel dolgoznak, hanem állatokkal, növényekkel, domborzati formákkal. Ki vannak téve a természet változásának. Hogyan lehet elérni, hogy az állatok a rendező partnerei legyenek? 

Úgy szoktam mondani, hogy olyan színészekkel dolgozunk, akik szinte sosem jönnek időben. Ha egyáltalán feltűnnek, akkor sem azt csinálják, amit mi szeretnénk. Azt tanultam a mestereimtől a dokumentumfilmes, természetfilmes továbbképzéseken, hogy egy film akkor is film, és akkor is jó, ha animációs-, dokumentum- vagy természetfilm. Kell bele valami történet, csak abban van különbség, hogyan valósítod meg. A természet ismétli önmagát, sokat kell kutatni, előre tudnod kell, mit akarsz leforgatni, de sokszor még így sem jön össze. Az előre eltervezett jeleneteknek csak a hatvan százaléka jön össze, ám a többi helyett mindig van valami más, ami kiszámíthatatlan, de jól jön. 

Kép

Török Zoltán családjával − Forrás: Mozinet

„A természetnél nincs szexistább, brutálisabb, erőszakosabb dolog” – mondtad egy interjúban, még a 2021-ben megjelent Vadlovak – Hortobágyi mese kapcsán. Most családi film készült? 

Mindig mondják, hogy a természet milyen szép, viszont azt is gondolom, hogy a természetben mindenki a túlélésre játszik. Sokszor családi filmekként aposztrofálják ezeket, de egy igazi természetfilmből nem hagyhatod ki például az agressziót vagy a párzást. A szakmánknak minden évben van egy világkongresszusa, idén pont volt egy beszélgetés arról, hogy ezt a dilemmát hogyan lehet feloldani. Az ember mindig késhegyen táncol. A Vadlovakban például bemutattam többször a halált, amiből elég nagy vita lett pszichológusi körökben is. Sok ember szeretné burokban tartani a gyerekét, és nem megmutatni ezt. Ezek nehéz kérdések. A Változó vadon szerintem családi film, a 6-os karika is csak a biztonság kedvéért van rajta. Vannak benne elhullott fókák, amikből sasok táplálkoznak, de azt gondolom, ez még belefér.

Mi, nézők pár percben látjuk, hogy egy róka és egy dolmányos varjú ugyanazt a zsákmányt, egy elhullott rénszarvast szemel ki magának. Ezt lefilmezni mennyi munka ott helyben a stábnak?

Hónapokkal előtte felmérjük a terepet; amikor leesik az első hó, körbejárjuk a helyszínt motoros szánnal, megnézzük a lábnyomokat. Miután kinéztük Svédországban a helyszínt, az állatokat oda kellett szoktatni, a táplálékot sokáig kinn kellett hagyni. 

Ezután az operatőr kollégám, Jan Henriksson, akivel már húsz éve együtt dolgozom, beült egy dobozba, és napokig ott forgatott. Kijönni se tudott, mert akkor megérzik az állatok a szagát. 

Van egy nagy kémény a lesen, valamint tudja tölteni az akkumulátorát. Egy szezon alatt kétszer-háromszor vissza kell menni, hogy néhánypercnyi anyag összegyűljön. 

A természetfilmezésben van egy-két hely, ahol mindent könnyű felvenni, például, ha a tajga fenyőerdőiről forgatsz, majdnem mindenki Finnországba megy, ahol vannak kiépített lesek fotósoknak, filmeseknek. Órára pontosan tudják, mikor jönnek a medvék, a farkasok, akik mindig pontosan ugyanazt csinálják, mert kutyatáppal etetik őket. Ugyanazok a helyszínek, sőt sokszor ugyanazok a medvék is szerepelnek a filmjeikben. Én ezt nem akartam. 

Floridában a természetfilmesek elmennek egy aligátorparkba, és felveszik, hogy kikelnek a tojásból az aligátorok. Ez háromórás munka, míg ugyanez nekem a természetes élőhelyükön két hónapba telt. Fontos, hogy ne hazudjunk. Így váratlan helyzetek is előfordulhatnak, bármi megtörténhet, az aligátoros esetben például odaszállt egy szürkegém és megpróbálta megenni a kicsiket, de az anyjuk megvédte őket. 

Kép

Képkocka a filmből − Fotó: Wild Tales Productions; forrás: Mozinet

A Változó vadonban sok állatfaj megjelenik; a kúpos fókáktól kezdve a sasokon át a jávorszarvasig. Van olyan állat, ami számodra különösen kedves? 

Nincs, mindegyik az. Ahogy az ember a gyerekei közül sem tud választani, hogy melyikőjük a kedvence.

És olyan állat van, amelyikkel kerültél már félelmetes helyzetbe?

Nekem állatokkal sosem volt rizikós helyzetem a munkám során, inkább a közlekedési eszközökkel. Magyarországon volt, hogy egy átszakadt gáton fejjel lefelé majdnem befordult az autónk a tóba, vagy itt, Svédországban az őslakos számikkal átkeltünk egy félig befagyott tavon motoros szánnal. 

Inkább ezektől a helyzetektől tartok, az állatoktól nincs miért félni. 

A barna medvék tudják, hogy az ember benne ül a lesben. Nem veszélyesek, esetleg akkor, ha bocsaik vannak, és az erdőben megijeszted őket. Ez nem Észak-Amerika grizzlykkel és fekete medvékkel. 

Kép

Képkocka a filmből (vöröshátú erdeipocok) − Fotó: Wild Tales Productions, forrás: Mozinet

Beszéljünk a klímaváltozásról is, mert a Változó vadon bemutatja, mi történik Skandináviában a felmelegedés hatására. Például a kúpos fókák nem tudják hol világra hozni a kicsinyeiket, mert nem fagy be a Balti-tenger. Milyen jeleit tapasztalod még Svédországban a klímaváltozásnak? 

A fókák helyzetét már régóta le akartuk filmezni, illetve azt, hogy az egész folyamatnak a sasok a haszonélvezői. Eközben a gleccserek nagyon gyorsan olvadnak. Rövid, de széles folyók vannak Svédországban, amik rengeteg állatnak adnak életteret. Nyáron ezek a gleccserekből táplálkoznak, de ha eltűnnek a gleccserek, honnan lesz itt víz? Másrészt az erdők egyre följebb kerülnek, ami nem jó hír a rénszarvas-tenyésztéssel foglalkozó őslakos számiknak. A klímaváltozásra én nem úgy gondolok, hogy megváltozik egy élőhely, és akkor ott nem lesz semmi, hanem új fajok jelennek meg. A lakóhelyünk közelében filmeztem olyan lepkéket, amik tíz éve még nem voltak itt. A régiek eltűntek, mert nem tolerálják a meleget. 

Nincs klímaszorongásom, de az biztos, hogy ez a folyamat az emberiséget csúnyán fogja érinteni: Magyarországon már a második olyan év volt, hogy a kukoricatermés gyakorlatilag lenullázódott. Ami engem aggaszt: az élőhelyeket tönkreteszi az emberiség, a filmben is látszik, hogy az erdőket milyen ütemben vágják ki. 

Mindenki Amazóniáról meg Borneóról beszél, holott itt Európában ugyanez zajlik nagyüzemi mértékben. 

Az is megjelenik a filmben, hogy az ember nemcsak pusztítani képes, hanem meg is tudja menteni a természetet. 

Igen, Skandináviában 20–30 éve már kutyatáppal etetik a sarki rókákat, hogy túléljenek. Egy korábbi filmemben ezt még nem lehetett megmutatni, a tévétársaságok nem akarták, pedig ez az igazság. Ugyanakkor az is érdekes, hogy a rókák viselkedése emiatt megváltozott; minek vadásszanak, ha ott van előttük az étel?

Azt gondolom, hogyha a természet kap esélyt, vissza tudja építeni önmagát – most a Változó vadon után ilyen történeteket keresek. A tervek szerint a következő filmem Floridában, az Everglades Nemzeti Parknál készül, ahol a világ legnagyobb vizes élőhely-helyreállítási programját kezdték el még Bill Clinton elnöksége idején. Clintontól Trumpon át Bidenig az összes amerikai elnök egyetértett abban, hogy meg kell menteni a területet. Több tízmilliárd dollárt fektettek a programba, aminek lassan vége. Ahol száz éve folyt a víz, most újra áramlik, és tíz-húsz év helyett egy év alatt tértek vissza olyan fajok, amiket kihaltnak hittek. Úgy tűnik, hogy ez működik. 

Szerinted miről forgathat majd tíz–húsz év múlva egy természetfilmes?

Dél-Svédországban például szőlőültetvényekről. Nálunk már most sem olyanok a telek, mint öt-tíz évvel ezelőtt. Én menekülök a meleg elől, lehet, hogy még északabbra kell majd mennem. 

Dél-Svédország olyan lesz, mint Budapest, Budapest meg olyan, mint Barcelona.

Magyarországon is tervezek filmet forgatni, arról, hogyan sivatagosodnak el a belső országrészek, ami egész Európára kivetül. 

A Változó vadon – Az én Északom című 60 perces alkotás november 14-től látható a mozikban. A film narrátora Molnár Piroska színésznő.