Sóváros a föld alatt

Székely Sóvidék  

Európa egyik legnagyobb sólelőhelye a székelyföldi Parajd község közelében, a Korond-patak és a Kis-Küküllő folyó völgyében található, 2700 méteres mélységben. Az 1,2×1,4 kilométeres sótömzs egyes források szerint 2, mások szerint akár 3 milliárd tonnányi kősót is magában rejthet. „Ily roppant tömegben a természetnek ezen nélkülözhetlen adománya sehol se mutatkozik, annyi itt a használatlanul heverő kincs, hogy egész Európa szükségleteit lehetne azzal fedezni, ha elzártságunk és olcsó közlekedésnek hiánya miatt azt használatlanul nem kellene hevertetni: mint annyi kincsét ezen isten által dusan megáldott hazának” − olvasható Orbán Balázs író, néprajzkutató A Székelyföld leírása című, 1868-ban meg­jelent művében, amelyből többek között az is kiderül, hogy Erdély 800 sóforrásából 129 a Sóvidéken fakadt.  

A XV. század óta Sóvidéknek nevezett terület története egészen a harmadidőszakig, húsz-harminc millió évvel korábbra vezethető vissza. Ekkor még tenger borította a mai Erdélyi-medencét, majd „az erős párolgás következtében sórétegek képződtek, és a későbbi üledékek által kifejtett nagy nyomás hatására a süllyedő medence pereme felé törekvő sótömzsök a vetők mentén áttörték a fölöttük lévő rétegeket. A medence és a Keleti-Kárpátok közti törésvonal találkozásánál fekvő Sóvidéken a felszínre törő só és víz, valamint a tektonikai mozgások olyan jellegzetes domborzati formákat hoztak létre, mint a sófalvi-parajdi sziklák” – írta Sófalvi András Sóvidék a középkorban című tanulmányában. Ezt az erdélyi kistájat ma hét település, Alsósófalva, Atyha, Felsősófalva, Korond, Parajd, Sóvárad és Szováta csoportja alkotja.  

A sóhoz való jog  

A só az egyik legősibb fűszer, így nem meglepő, hogy az erdélyi sóbányászat már a római korban is kiemelt szerepet élvezett. A lelőhely védelmére erődöt építettek, sőt volt, hogy a katonák sóban kapták a fizetségüket. A középkortól a só kereskedelmi szerepe egyre jelentősebb lett, így az uralkodók is jelentős figyelmet szenteltek a potenciális termelőhelyeknek. Anonymus leírása szerint Töhötöm, a hét vezér egyike, már a honfoglalás előtt tudomást szerzett arról, hogy Erdélyben „sót ásnak”, István király uralkodása idején pedig rendszeresen közlekedtek sószállító hajók a Maroson.  

A parajdi só egyike a világ legegészségesebb sóinak. 

A 84 féle ásványi anyagot tartalmazó, mesterséges adalékanyagok nélküli sót gasztronómiai, gyógyászati és szépségápolási célokra egyaránt használják. Szürkés színét az őstengeri iszaptartalmának köszönheti, amely a bőrápolás mellett az ízületekre és az izmokra is kedvező hatással van.  

A XIII. század óta a területen élő székelyek szabadságának egyik legfontosabb eleme volt a természeti kincsek – így többek között a só – saját javukra történő hasznosítása. Ennek a szabadságnak vetettek véget az 1400-as évek, amikor a sókereskedelem fellendülésével megjelentek az első központi, bányászatra vonatkozó utasítások, amelyek ettől kezdve szinte uralkodónként változtak. Míg Luxemburgi Zsigmond megtiltotta, hogy a földesurak saját sóbányákat létesítsenek, II. András rendelkezései szerint a székely és a szász lakosság évente három alkalommal fejthetett sót. Ezt, valamint a székelyek sókereskedelemhez való jogát erősítette meg Mátyás király. Egészen 1562-ig minden székely család ingyen jutott az ásványhoz, a székelyföldi felkelések után azonban II. János Zsigmond a királyi kamara rendelkezése alá vonta a bányát. Az erdélyi fejedelmek mind ígéretet tettek a szabad sójogra, amely végül 1650-ben valósult meg újra, bár a só bányászatát kizárólag saját használatra engedélyezték. Ezt a korlátozást a Rákóczi-szabadságharc idején törölték el, ám nem tartott sokáig az öröm, ugyanis pár évvel később a bányászat és a kereskedelem joga is a Habsburgok kiváltsága lett.  

Kép

Fotó forrása: Wikipédia

A bivalybőrtől a robbantásig  

A parajdi só föld alatti bányászata 1762-ben kezdődött, Johann Frendl bányamérnök irányításával, a József-bányában − nevét valószínűleg II. József 1784-es parajdi látogatása után kapta. A sót ekkoriban függőlegesen, harang vagy süveg alakú aknát vájva termelték ki. A parajdi sófejtés egyedülálló volt, a „székelyek tudniillik csupán faékeket és butykokat használnak, ezen különösség érdekét ama körülmény is emeli, hogy a székely munkások sajátkezüleg készítik el szükséges szerszámaikat; mert tudni kell, hogy az erdő nélkül alig képzelhető székelyek mindenike született − ácsmesterember” − olvasható a Hölgyfutár 1859-es számában a kézi fejtésről. 

Az így nyert kagylóforma alaksót bivalybőrbe csomagolták, a csomagokat pedig egy nyolclovas felvonó segítségével húzták a felszínre.

A József-bányából két oldalkamrát nyitottak, a 66 méteres mélységű Károly- és Ferdinánd-bányákat. A Párhuzamos-bányát 1864-ban vették használatba, ezt a századfordulón az Erzsébet-bánya követte. A Dózsa György-bányát 1949-ben adták át, ahol három évvel később a lovak szolgálata véget ért, és egy új, elektromos felvonógépet létesítettek a szállítóaknába. A fejtés is megváltozott, 1945-től a klasszikus kézi módszert robbantásos technika váltotta fel. A legújabb, Telegdy-bányában 1994-ben vette kezdetét a kitermelés.  

A gyógyítás szolgálatában  

Az 1960-as évek fordulatot hoztak a bánya életébe. A lengyelországi wieliczkai sóbányában végzett vizsgálatok eredményeire támaszkodva a parajdi bánya akkori igazgatója, Telegdy Károly és dr. Veres Árpád körorvos barlang- és klímaterápiás gyógykezelések elindítása mellett döntöttek. A Dózsa György-bányában alakították ki az új részleget, ahol a krónikus légúti betegségekben szenvedők kezelése vette kezdetét. Parajdon 1974-ben negyven férőhelyes asztmakórházat nyitottak, 1980-tól pedig már a termeléstől teljesen elkülönítve, az „50-es szinten”, 120 méteres mélységben alakították át gyógyászati célra a bányatermeket.  

Miben rejlik a parajdi só gyógyító ereje? „Egy kúra három hétig tart, a betegek naponta négy órát töltenek 165 méter mélyen a föld alatt. A kutatók megállapítása szerint a gyógyhatás legnagyobbrészt a lenti levegő magas konyhasó tartalmának köszönhető. Elősegíti a köpet képződését és kiürítését. A magas szén-dioxid-tartalom pedig fokozza a légzések mélységét, számát, és tágítja térfogatát. A magasabb páratartalom leülepíti a lebegő porszemcséket, mikrobákat, tisztává, csíramentessé teszi a levegőt. Alacsonyabb ózontartalma lévén csökkenti a simaizmok görcsét. Hőmérséklete állandó, a frontátvonulások, a légköri változások nem érzékelhetők” – mondta el 1976-ban a Dolgozó Nő című lapnak adott interjúban dr. Veres Árpád.  

Föld alatti sóváros  

Ahhoz, hogy a só jótékony hatásai érezhetők legyenek, többnapos, sőt akár többhetes kúrákat javasolhatnak, betegségtől és kortól függően. De mit lehet csinálni a föld alatt ennyi időn keresztül? 

A parajdi sóbányában nem csupán a villanyvilágítás és a szellőztetés biztosított, hanem egy valóságos föld alatti kisvárost alakítottak ki az elmúlt évtizedekben.

 A gyerekeket kalandpark, játszótér várja, mászókákkal, hintákkal, sóhomokozókkal, emellett pingpongasztal és rendszeres gyógytorna áll a mozogni vágyók rendelkezésére. A Nepomuki Szent János védelmébe ajánlott ökomenikus kápolna pedig 1993 óta nyújt lelki megerősödést a látogatóknak. A mozi, a kávézó és a gyógynövénybolt mellett történeti múzeum és időszaki kiállítások is hozzájárulnak ahhoz, hogy gyorsan elrepüljön a gyógyulással töltött idő. A látogatási szint egy 1250 méteres tárón keresztül, autóbusszal érhető el. Visszafelé útba ejthető a „60-as szint” is, a József-bánya kilátója, ahol borkóstoló és étterem fogadja a vendégeket. Nyáron az 1932-ben kialakított sós vizű strand is várja a felfrissülni vágyókat. Az évente ötszázezer látogatót számláló parajdi sóbánya minden évszakban nyitva áll a látogatók előtt.  

A cikk támogatója a Carola Egyesület.