Délkelet-Európa egyik leggazdagabb botanikus kertje – „Mindent a szemnek, semmit a kéznek”

A Mikó-kert 

Az első kolozsvári füvészkertnek a Mikó-birtok adott otthont. Gróf Mikó Imre erdélyi politikus és történész tizennégy holdas, azaz megközelítőleg nyolcvanezer négyzetméteres birtokát, a rajta álló klasszicista stílusú nyári lakkal együtt az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek ajánlotta fel. Az 1859-ben létrejött egyesület az erdélyi tudományos és irodalmi élet fellendítését tűzte ki céljául. Az intézmény első igazgatója és múzeumőre Brassai Sámuel természettudós polihisztor lett, aki a füvészkert kialakításakor igyekezett megőrizni az eredeti kert angolparkjellegét is. 

Saját kézzel írt, „Mindent a szemnek, semmit a kéznek” feliratú táblákat készített, ezzel igyekezett megfékezni a látogatók és a diákok túlzott kíváncsiskodását.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1872-ben átadta a kert használati jogát az új, akkor még Ferenc József nevét viselő tudományegyetemnek, azzal a feltétellel, hogy „az egyetem a kert parkszerűen mívelt részében jelenleg meglevő arborétumot, amely csaknem teljes számmal tartalmazza Erdély valamennyi fáit és élő cserjéit, elpusztulni nem hagyja”. Kanitz Ágost volt az egyetem első növénytantanára és az első magyar nyelvű botanikai szaklap alapítója. Igazgatása alatt készültek el a meleg- és hidegházak, míg az előbbiben a minimális hőmérséklet tíz fok volt, addig utóbbiban átlagosan öt és tizenkét fok közötti hőmérsékletet tartottak fenn. 

Kanitz szoros viszonyt alakított ki többek között a firenzei, a bonni, a berlini és a budapesti füvészkeretekkel. Az idő előrehaladtával az egyetem egyre nagyobb részt foglalt el a kertből. Az 1880-as években adták át a Vegytani és az Állattani Intézet épületeit, amelyek a teljes terület egyötödét foglalták el. Ezzel párhuzamosan Kolozsváron elsőként itt építették ki az elektromos hálózatot, a századfordulóra Istvánffi Gyula botanikus vezetése alatt pedig már az öntözéshez elengedhetetlen vezetékes víz is elérhetővé vált. Addig szamárháton, hordókban hordták a vizet a növényeknek. Ebben az időszakban létesült több kör alakú medence és a sziklakert is.  

Richter Aladár botanikussal 1905-ben új korszak kezdődött a kert életében, számos forrás a kert alaptójaként hivatkozik rá, igazgatásának hét évét valódi virágkorként emlegetik. 

Richter sokat tett a botanikus kert népszerűsítéséért, beszámolók és cikkek formájában tájékoztatta a szakmabelieket és a laikusokat az aktualitásokról és érdekességekről. Mivel a parkban egyre csökkent a zöldfelület aránya, egy olyan új területet álmodott meg, amelyet kizárólag botanikai célokra használhatnak. Így került a látóterébe az akkor még nyaralóövezetnek minősülő, gyümölcsfákkal tarkított Majális utcai húszholdas, azaz körülbelül kilencvenezer négyzetméteres telek, amelyet a Cigány-patak szel ketté. Richter 1912-ben állami segítséggel vásárolta meg a területet az intézmény számára. 

Kép

A botanikus kert egyik üvegháza – Forrás: Profimedia – Red Dot

Költözzünk! 

A kert költöztetését meghiúsította az I. világháború, sőt az egyre erősödő élelmiszerhiány miatt, a botanikai különlegességek árnyékában haszonnövények termesztésébe fogtak. Egészen az 1920-as évekig kellett várni arra, hogy a kert visszanyerje régi fényét. Az akkor I. Ferdinánd király nevét viselő egyetem botanikai tanszékének vezetője Alexandru Borza lett, aki 1923-ra sikeresen levezényelte a botanikus kert költöztetését, „üvegház épült, növényrendszertani és növényföldrajzi csoportok létesültek, felépítették a rendkívüli tanulságos japánkertet, sőt jól berendezett kis meteorológiai állomás is működött a kert területén” – így írt Borza két évtizednyi eredményeiről az Erdély 1945. májusi száma. Ebben a nagy kihívást jelentő feladatban Nyárády Erazmus Gyula botanikus volt a társa. 

A kert 1925-ig az egyetem kutatási és oktatási céljait szolgálta, csupán ekkor nyitották meg a nagyközönség előtt. „Az új, modern kolozsvári intézmény, amely igazán gondosan kezelt Botanikus-kert, egyik rendesen kezelt sétálóhelye lesz a kolozsváriaknak. 

Az elmúlt évben 15.000 ember látogatta meg a kertet. 

[...] Hétfőn és csütörtökön délután nem kell belépti díjat fizetni, a többi napokon 5 lej a belépti díj. [...] A virágokat és a pálmafajták egy új sorozatát naponta négy és öt óra között lehet megszemlélni. A kertnek bármely iskoláját a professzorok vezetése alatt bármikor meg lehet tekinteni” − adta hírül az Ellenzék című lap 1927 áprilisában.  

Kép

Szobor a botanikus kertben – Forrás: Profimedia – Red Dot

A sokféleség bűvöletében 

A ma tizennégy hektáron elterülő botanikus kert tizenegyezer különböző faj élőhelye, „egyik jellegzetessége az, hogy az ország és a földkerekség minden részéből itt összegyűjtött fák, bokrok és füvek olyanok, mintha teljesen »véletlenül« nőttek volna ki. Első látszatra azt a téves benyomást nyerjük, mintha a szabad természet növényzete lenne előttünk. Csak néhány részlegnél látjuk meg az ember bölcsességének, tudásának és művészetének befolyását” − olvasható a Szabad Földműves 1952-es számában. 

A bejáratnál dísznövények várják a látogatókat, évszakonként más virágzó növénnyel, hóvirággal, tulipánnal vagy nefelejccsel. Ennek legismertebb része a rozárium, azaz a rózsakert, ahol több mint négyszáz különböző fajta ejti bámulatba a látogatókat. Ezután a kert növényföldrajzi régiók szerint mutatja be a flórát, a különböző erdőtípusokat. A sziklakert az alpesi és a szubalpesi növények otthona. A japánkertek klasszikus hangulatáért kőlámpások, lépőkövek, hidak és teaházak felelnek, míg a mediterrán térség fajait bemutató római kertben több szarkofág és szobor, köztük Ceres szobra áll. 

Ceres a római mitológiában az anyai szeretet istennője, aki a növényvilág fölött is őrködik.  

Az 1960-as években a Majális utcai kertben is létesültek üvegházak, ezekben „hatalmas melegvízmedencék vannak, amelyekben egzotikus vízinövények virulnak. A Victoria Regiának nevezett vízirózsa hatalmas leveleire, mint egy nagy kerek, zöld, fényes tutajra rá lehet ültetni egy kétéves gyermeket” − írta a Szabad Földműves 1952-ben. A másik üvegház Ausztrália és a Mediterráneum növényvilágát mutatja be: fügefák, olajfák, citrusfélék, gránátalmafák és araukáriák (ismertebb nevén délfenyők) otthona. Innen nyílik további három üvegház, ahol a pozsgásokok, broméliák, rovaremésztésű növények kaptak helyet, míg külön házban találhatók az olyan trópusi növények, mint a banán, a kávé, a kókusz és a datolya. 

A botanikus kert területén található egy víztorony, a Növénytani Intézet és a Növénytani Múzeum, ahol több mint hétezer kiállított fajt ismerhetnek meg a látogatók. 

Itt található az Európában és a világban is egyedinek számító „növénygyűjtemény, vagy ahogy a szakmabeliek nevezik, a Herbárium, több mint 500 000 (szerk.: ez a szám jelenleg 700 000) préselt növényt tartalmaz. Azonkívül hatalmas anyagot tesz ki a kövület növények gyűjteménye. Megcsodálható a dél-afrikai Welwitschia, amely rokon ugyan a mi fenyőinkkel, de semmiben sem emlékeztet rájuk. Megszáradt két levele több tízméter hosszúságot is eléri, hisz egész életük folyamán nőnek, a csutakszerű törzsből” − írja a Hargita 1970. novemberi száma. 

A ma Alexandru Borza nevét viselő botanikus kert a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyik intézménye, belépőjegy váltásával szabadon látogatható.  

A cikk megjelenését a Carola Egyesület támogatta.