Az átlagtól eltérő gyerekek gyakran magányosak, közösségben viszont szárnyalhatnak

Nem mindenki tud könnyedén kapcsolódni másokhoz. Vannak emberek, akik csendesebbek, mások éppen hangosabbak. Vagy egyszerűen csak nem tudnak pontosan úgy viselkedni, mint a közösség más tagjai, hiába szeretnének. „A mérlegnek az egyik oldalán az emberi, társas lény mivoltom, a másik oldalán pedig az egyediségem, különlegességem áll” – ekként foglalja össze Üveges Anna azt, hogy milyen életfeladatok között kell egyensúlyt találnia az embernek, ami még nagyobb kihívás azok számára, akik az élet valamely területén eltérnek az átlagtól. Például azért, mert több talentumot kaptak valamihez. 

Egy jó közösség azonban nekik is tud segíteni, hiszen egy igazi csapat nem akkor teljes, ha mindenki egyforma, hanem akkor, ha mindenki helyet kap benne.

Kettős különlegesség 

Üveges Anna szerint elengedhetetlen, hogy megértsük az ilyen ember nem ritkán kettős különlegességét. Az egyik abból fakad, hogy a tehetséges ember valamiben kiemelkedően más, mint a többiek. Ahogy a pszichológus fogalmaz: “ugyanazt nézzük, de ők máshogy látják azt.” Ugyanakkor ez a különlegesség gyakran megduplázódhat, ha a tehetséghez sajátos nevelési igény is társul. Éppen ezért, amikor olyan elvárásokat támasztunk az ilyen ember felé, amelyeknek éppen az átlagostól eltérő személyiség miatt nem tud megfelelni valaki, akkor belső feszültség keletkezik benne, csökken az önbizalma, torzul az énképe, akár el is veszíti a kapcsolatát tehetsége erejével. Üveges a helyzetet a tápláló vagy a hervasztó körülmények között gondozott növények példájával érzékelteti. Hozzáteszi, természetesen nem egyszerű tápláló körülményt biztosítani az ilyen diákoknak úgy, hogy közben adott a tantervre és a többi tanulóra is tekintettel kell lenni. Ám – hívja fel a figyelmet a pszichológus –, „amikor bizonyos tehetségvonalak beizzanak, a visszaterelés a »jól bejárt útra« további kihívások forrása lehet.” A hétköznapokban a tehetséges gyermekek a többiekhez képest fokozottabb stresszt, erősebb mértékű szorongást és több beilleszkedési problémát tapasztalnak. Ezen segíteni pedig éppen a közösség tud.

Üveges Anna pszichológus – Forrás: Üveges Anna

Együtt könnyebb 

Üveges Anna mintaként Bagdy Emőke, Kövi Zsuzsanna és Mirnics Zsuzsa 2010-es években végzett kutatását említi, melynek során 101, az élet különböző területein (pl. sport, matematika, nyelv, irodalom, stb…) kiemelkedő fiatallal foglalkoztak. A kutatás alapvetése az volt, hogy „a fény és az árnyék együtt jár”, vagyis, hogy a tehetség természetes velejárójaként jelentkező különbözőséget gyakran megbélyegzik. Ráadásul, ahogy növekszik a fény, a tehetség, ugyanolyan mélységű lesz az árnyéka is. Ezzel az árnyékkal törődés elemi feladatunk, az átlagból valamilyen téren kiemelkedő (és emiatt eltérő) gyereket meg kell erősíteni küzdőképességében és szociális készségeiben. Mivel a magányt, az izolációt, a társtalanságot, a beilleszkedési nehézségeket közösségben lehet feloldani, a kísérlet során az egyéni támogatás mellett csoportos fejlesztéseken vehettek részt a fiatalok. A csoport azonban itt a sorstársakat jelentette, a többi tehetséget, akik azonos problémákkal néznek szembe a mindennapokban – mindez pedig remek erőforrásnak bizonyult. A vizsgálat szerint „minden egyes  lelki  immunrendszeri  képesség,  megküzdési  eszköz  szignifikánsan fejlődött, növekedett, erősödött”, a szorongás és a depresszív állapot pedig csökkent. A tehetséges személyiség ugyanis abban is különleges, hogy egészen kis támogatásra is nem várt mértékű, ugrásszerű fejlődéssel reagál. Üveges Anna találóan a főnixhez hasonlítja ezt, hiszen, mint mondja, „a tehetséges emberek a mélypontokon rendkívüli erővel képesek felülemelkedni.” Itt eszünkbe juthat számtalan híresség (vagy akár mi magunk), akinek fiatalként nehézségekkel, beilleszkedési problémákkal kellett szembenéznie, mígnem egy kis támogatás, egy jó mentor, egy támogató szülő, egy igaz barát vagy éppen pszichológusi segítség hatására végül ki tudott bontakozni. Óriási ereje lehet a közösségnek, a tanárok, a szülők és a többi diák rengeteget tud segíteni az átlagtól különböző fiatalnak. 

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

Apró gesztusokból emelt híd

“Ha első lépésként megpróbáljuk megérteni a tehetséges, ám az átlagos viselkedésűtől eltérő kamaszt, akkor azt is megláthatjuk, hogy miért bizonyul számukra nehezített pályának a normakövetés és hogyan segíthetnénk őket” – mondja Üveges Anna. A szakember hozzáteszi, „… amit mi »hibaként« érzékeltünk, az valójában egy megküzdési mód. A hibásnak vagy a normálistól eltérőnek vélt viselkedést gyakran egy objektív mérce mentén határozzuk meg. Ez sok esetben azért jelent zsákutcát, mert olyan emberi megnyilvánulásokat is »problémásnak« könyvelünk el, amelyek valójában egészségtelen, abnormális körülményekre adott, egészséges és több, mint normális reakciók. Ezek gyakran pszichés és/vagy testi tünetekben jelentkeznek.” Ha tisztában vagyunk ezzel, máris könnyebb megtalálni, hogyan tudjuk megszólítani és motiválni az ilyen diákokat – vagy ha éppen arra van szükség, megadni nekik az időt, hogy levezethessék többletenergiájukat. 

Egészen kis gesztusok is számítanak ilyenkor: egy máshogy megfogalmazott kérés, kicsit több mozgás, kicsit több idő a feloldódásra… A lényeg, hogy keressük, hogyan tudnánk egymáshoz a különbözőség mellett is kapcsolódni. 

Egyfajta hídszerepet kíván ez, ahol az átlagostól eltérő személyiséget és a szabályoknak megfelelni tudó közösség tagjait köti össze a pedagógus vagy a pszichológus. Mert csak így lehet a cikk elején említett két pólust, az átlagtól eltérésből következő magányosságot és a közösségbe tartozást, a közösség erejét összeegyeztetni. A híd ugyanis azt jelenti, hogy bár nem ugyanott állunk, akarjuk az utat egymáshoz.

A kis dolgok ereje  

Ma, amikor olyan könnyen elmagányosodik az ember – még akkor is, ha minden online tér tele van ismerős nevekkel – a legnagyobb ajándék, ha valakit, aki kicsit kilóg a többiek közül, észreveszünk. Egy közösség ugyanis akkor működik igazán jól, ha a széléről is be lehet lépni. Ha nem várjuk el, hogy mindenki teljesen egyforma legyen, és a különbözőségek mellett is meglátjuk egymásban a közöst, az emberit. Ehhez nem kellenek nagy dolgok. Néhány apró lépés a másik felé éppen elég. Egy bátorító szó, egy biztató mosoly, egy pillanatnyi figyelem, egy kicsit nagyobb türelem. Mert a közösség nem csak az erő forrása. A gyógyulásé is.