„Édesanyám hatvanöt éves zugivó. Ez súlyosbodik azzal, hogy mellé gyógyszereket is szed (nyugtatókat, altatókat). Mióta élek, tudtommal így él, próbálunk rajta segíteni édesapámmal, testvéremmel...
Mindannyian tudjuk sajnos, hogy a szorosabb emberi kapcsolatok egy részében jelen van a bántalmazó viselkedés. Ha közelebbről megnézzük, mit is jelent és milyen formái...
Mindketten alkotó és továbbadó emberek. Amellett, hogy kutatóként olyat írtak le, amit más addig még nem, egyikőjük sem maradt meg a tudomány zárt terében...
A Tulipán Gyermekotthont Bartha József református lelkész alapította 2002-ben az erdélyi Holtmaros községben. A nehéz sorsú gyermekeket nevelő közösséget a Czegei Wass Alapítvány támogatja...
Kismamának lenni nagy kihívás, hiszen a fizikai és lelki változásokon túl ebben az időszakban a nők számtalan olyan kérdéssel találják magukat szembe, amelyekre nem...
A vidám, cserfes négyéves Anna cerebrális parézisben szenved, izmai állandóan feszülnek, ujjai görcsben vannak, karjait nem tudja kinyújtani, és nem képes egyedül járni. Legnagyobb...
Itt a vakáció, megszaporodik a szabadidő, a világ megismerésre hívogat. A fiatalok szívesen kalandoznak akár hosszabb időre is a határokon túlra munkát vállalni, tanulni...
Kvízkérdésnek is beillik a következő: mi köti össze a 20. század zseniális képzőművészeit, Molnár-C. Pált, Aba-Novák Vilmost és Zórád Ernőt? A válasz: a Tabán...
Április volt a császármetszéssel kapcsolatos információszerzés hónapja. Kiss Verus egészségügyi szakújságíró-dúlával, a Császárvonal egyik megálmodójával beszélgettem a szülészet hazai állapotáról, császármetszésről és utánkövetésről.
Erika egy ötéves kisfiú édesanyja, és vevői kapcsolattartóként dolgozik egy autóipari cégnél, míg a szociológus Erzsébetnek négy gyermeke van (9, 7, 4 és 2...
A mezőkövesdi Guba házaspár idén ünnepli 30. házassági évfordulóját. István a tardi Forrás Oktatási Központ intézményvezetője, agrármérnök és biológia-kémia-technika szakos tanár. Mariann tanítónő, de...
Kislány korukban előadásokat tartottak a tapolcai panellakásban. A két nővér, Vera és Gabi közös címlapfotóra készül, ha jól számolom, heten sürgünk-forgunk körülöttük. Legalább 15...
Csepiről és Csöpiről, a két vízcsepptestvér kalandjairól írt kétkötetnyi mesét Rácz Edina jogász, tűzoltó alezredes. Még fontosabb titulusa, amely nélkül tán el sem kezdett...
Zsoldos Péter idén áprilisban lett volna 92 éves. A magyar science fiction atyja kései polihisztor volt, aki éppúgy érdeklődött a technikai újítások, mint a...
A gyerekhám használata évek óta parázs viták kereszttüzében áll. Míg az ítélkezésre hajlamos szülőtársadalom a hámot a figyelmetlen felügyelet jelének veszi, addig mások ódákat...
„Remélem, a hívőt megerősíti, a kétkedőt elgondolkodtatja. A nihilistát pedig elindítja a harmadik kategóriából a második felé” – mondja Eperjes Károly a Magyar Passió...
Martha Gellhorn volt a 20. század egyik legismertebb háborús tudósítója, egy nő, aki bejárta a világot, hogy tanúskodjon a történelem pusztításának elszenvedői mellett. Háborús...
Fekete Ildikó t nagyon fiatalon rabul ejtette a tojásírás művészete: 16 éves kora óta folyamatosan készíti a hímes tojásokat. Ma már négyezer alkotás található...
Virágvasárnap: Mekkora arc ez a Jézus! Saját szememmel láttam, amikor egy bénának mondta, hogy kelj fel, az meg csak úgy táncolni kezdett. Világbajnok a...
„A könyvtáros pedig az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a...
Nem hiába kerülnek elő a vacsoraasztalnál a szülők, nagyszülők régi történetei, fiatalkori emlékei. Ha a gyermekekkel őszintén, nyíltan tudunk beszélgetni a saját és az...