Szerette az emberiséget, de ki nem állhatta az embereket – Martha Gellhorn, a nő, aki otthagyta Hemingwayt

1930-ban egy magas, szőke fiatal lány sétált be a New York Times párizsi irodájába. A kellemes amerikai akcentussal beszélő nő azzal a magabiztossággal volt megáldva, amellyel csak hazája szülöttei rendelkeznek. A 21 esztendős lány közölte az iroda brit vezetőjével, hogy ő a neves újság külföldi tudósítója kíván lenni. A férfi kinevette, és kiadta az útját, pedig a fiatal lány Martha Gellhorn volt. A tapasztalatlan Martha, amikor a visszautasítás után kilépett a párizsi épületből, még nem is sejthette, mi vár rá a következő évtizedekben. Azt sem tudhatta, hogy néhány éven belül egy bárban találkozni fog Ernest Hemingwayjel, akinek az alakja és az árnyéka végig fogja kísérni a pályáját.

Egy lány, aki mindig kilógott a tömegből

Martha Gellhorn 1908-ban született St. Louisban, George és Edna Gellhorn gyermekeként. Édesanyja neves nőjogi aktivista volt, édesapja pedig német születésű orvos. Martha három fiútestvérrel nőtt fel, egyik életrajzírója, Carl Rollyson a könyvében azt is leírja, hogy édesanyja gyakran magával vitte a kislányt tüntetésekre. Az életrajz szerint a lány idealizálta szülei házasságát: a gyönyörű Edna politikai aktivizmusa ellenére egy hagyományos, melegszívű édesanya volt, az apa pedig egy okos, a felesége iránt rajongó férfi.

Marthát önfejű, határozott, okos és nagy önbizalommal rendelkező lánynak írják le.

Bár a családjuk zsidó származású volt, az asszimilálódás jegyében a kislányt az „Etikus Társadalom” nevű vasárnapi iskolába járatták a szülei. Később, felnőttként sem fordult a vallás felé, viszont élete végéig védelmezte és támogatta írásaiban Izrael államát. Martha tinédzserként a kornak megfelelően táncestekre járt, de a sokat olvasó, a szülei által szofisztikált vitakultúrára nevelt lány kilógott a társai közül. Egyetemre a Bryn Mawr College-ba ment, amit Rollyson leírása szerint nem talált elég érdekesnek, ezért úgy döntött, inkább újságírói pályára lép.

Első kisebb amerikai sikerei után 21 esztendősen utazott el Párizsba. Bár a New York Times nem szerződtette, és egy ideig kénytelen volt az „éhező” újságírók életét élni, több neves lapnak, köztük a Vogue magazinnak is írhatott cikkeket. 1934-ben Amerikában kapta az első nagy feladatát, amikor egyike volt annak a 16 riporternek, akiket kiválasztottak arra, hogy a világgazdasági válság okozta nyomorról tudósítsanak egyenesen a Fehér Háznak. A látottak egy novellagyűjteményt ihlettek, amely 1936-ban jelent meg, és nagy sikert aratott. Ugyanebben az évben Martha egy családi vakáción, a floridai Key Westben egy bárban találkozott Ernest Hemingwayjel.

A nagy találkozás

Martha Gellhorn már túl volt élete első nagy csalódásán, amikor megismerkedett az íróval. Párizsban viszonya volt egy francia filozófussal, akihez hozzá szeretett volna menni, csak kiderült, hogy a férfi házas.

Hemingway is házas volt, amikor találkoztak, és minden szempontból az ellentéte lehetett az emancipált Martha férfiideáljának: ivott, vadászott, üldözte a nőket és a kalandot, legendát épített saját magából, és ha nem tudott írni, összeomlott, mély depresszióba esett.

Amikor Marthával találkozott, Hemingway már a Búcsú a fegyverektől ünnepelt írója volt. Sokat beszélgettek, és a Mrs. Hemingway című könyv szerint először az író vetette fel Marthának, hogy jó háborús tudósító lenne.

A férfi 1937-ben Spanyolországba utazott, hogy tudósítson a polgárháborúról, Martha pedig utánament. Elodie Barnes szerint, aki a házasságukról írt cikket, ekkor kezdődött a viszonyuk. A kapcsolat egy híres incidenssel indult: amikor Martha Madridba érkezett, elfoglalta a szobát, amelyet Hemingway vett ki a Hotel Floridában, másnap viszont arra ébredt, hogy a férfi bezárta az ajtót. Legnagyobb rémületére bombariadó kezdődött, és ő nem tudott kimenni a szobából. Ezt az epizódot később rossz ómennek érezte. Barnes leírja, hogy az elkövetkező két évben négyszer jártak ők ketten Spanyolországban.

A spanyol polgárháború alapozta meg Martha Gellhorn haditudósítói karrierjét. Martha a konfliktusokat az emberi oldalukról közelítette meg.

Az volt a filozófiája, hogy nem azokról akar írni, akik a döntéseket hozzák, hanem azokról, akik elszenvedik a döntések következményeit.

Spanyolországból a New Yorkernek és a Collier’s magazinnak tudósított.

Néhány év múlva Hemingway elvált, és Martha Gellhorn 1940-ben feleségül ment hozzá. Az író ekkor volt karrierje csúcsán, ekkor írta az Akiért a harang szól című könyvét is. Judith Mackrell női tudósítókról szóló könyvében leírja, hogy Martha minden barátjának azt mesélte, örül a házasságnak, úgy érezte, jó párt alkotnak Hemingwayjel. Erről árulkodnak Robert Capa 1941-ben készült fotói is a házaspárról, amikor együtt egy vadászaton vettek részt. A férfi egy alkalommal ezt írta Marthának: „Szeretlek, mert olyan hosszú a lábfejed, és mert ápolhatlak, ha beteg vagy, és azért is, mert te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha ismertem.” Az idillt azonban meg-megszakították az időnként kitörő veszekedések.

Kép

Martha Gellhorn és Ernest Hemingway - Kép: Profimédia - Red Dot

Martha nehezen viselte, hogy a saját könyvei elismertsége meg sem közelíti férje regényeinek sikerét. Fájdalmas vitát okozott köztük az is, hogy Hemingway nagyon szeretett volna egy kislányt a három fia után, de Martha nem volt hajlandó gyermeket vállalni.

1941-ben együtt utaztak Kínába, amely utazást később a nő „pokolinak” nevezett. 1943-ban Martha Londonba ment, hogy a háborúról tudósítson. Amikor hazatért Hemingwayhez, a férfi úgy érezte, elidegenedtek egymástól. Az író két korábbi házasságában megszokta, hogy a feleségei oda mentek, ahová vitte őket, hogy elviselték a nehéz természetét és időnkénti afférjait, majd végül mégis ő volt az, aki továbblépett. Martha nem követte őt, és sokszor nem is akart kompromisszumot kötni.

Hemingway ráadásul hullámzó természetű volt, tudott nagyon kedvesen és nagyon kegyetlenül is viselkedni. Egy veszekedés alkalmával például a következőt vágta Martha fejéhez: „Amikor már a férgek is végeztek veled, az én könyveimet még akkor is olvasni fogják”.

Kapcsolatuk hírhedt töréspontja 1944-ben következett be, amikor Hemingway elérte, hogy ő tudósíthasson a szövetségesek partraszállásáról annak a magazinnak, amelynek Martha dolgozott. Azonban a nő nagyon leleményes volt, ugyanis felkéredzkedett egy kórházhajóra, ahol bezárta magát a vécébe. Így amikor ő már a normandiai parton lépdelt, Hemingway még egy hajón hánykolódott Franciaország felé. Végül Martha volt az, aki közölte a férjével, hogy el akar válni. A válás aláírását követően soha többé nem találkoztak, s egyikük sem beszélt a nyilvánosság előtt a másikról.

„Több mint Hemingway szerelme”

A BBC World Service interjút készített Gellhorn második házasságából származó mostohafiával, aki elmondta, hogy Marthának egyfajta „gyűlölöm és szeretem” kapcsolata volt az első férjével. Mindig azt mondta, hogy „nem akarok Hemingwayről beszélni”, aztán mégis beszélt róla – mesélte a férfi.

Martha a válás után is folytatta a munkáját. Legmegrázóbb és talán leghíresebb tudósítását a dachaui koncentrációs tábor felszabadításáról küldte. Akkor még nem volt neve a holokausztnak, a pusztítást nem mérték fel a maga teljességében, de Martha leírása ma is megüti az olvasót. Ő, ellentétben a kor divatos nézetével, nem hitt abban, hogy objektíven le lehet írni az eseményeket.

Azt mondta, „senki nem lehet olyan agyhalott és kőszívű, hogy ne érintsék meg azok a dolgok, amiket lát”. Ezt a nézetét élete végig megtartotta.

Tudósított Vietnamból, Brazíliából és Izraelből is.

1954-ben kötött második házassága T.S. Matthews-zal, a Time szerkesztőjével szintén zátonyra futott. Carl Rollyson Martha életrajzában leírja: sok korábbi barátja elmondta neki, hogy a nő kegyetlen tudott lenni a kapcsolataiban, és ha megunta az embereket, szakított velük. Hemingway egyszer azt írta róla, hogy „M. nagyon szereti az emberiséget, de ki nem állhatja az embereket”. Martha Gellhorn élete végéig újabb és újabb ügyeket keresett magának, igazságot próbált szolgáltatni a „történelem áldozatainak”, azonban a magánéletében nem tudott igazságos lenni.

A mostohafia elmondta a BBC-nek, hogy Martha belül soha nem érezte magát öregnek, kivéve miután rákos lett. 1998-ban, 89 évesen altatókat vett be, és meghalt. Egész életében hiába akart kilépni Ernest Hemingway árnyékából, nem sikerült neki, a regényei soha nem lettek sikeresek. Ennek ellenére saját jogán is bekerült a 20. század ismert alakjai közé, hiszen ma az egyik leghíresebb haditudósítóként tartják számon.

Források:
Barnes, Elodie: Flint and Steel: The Tumultuous Marriage of Martha Gellhorn & Ernest Hemingway, https://www.literaryladiesguide.com/literary-musings/marriage-of-martha-gellhorn-ernest-hemingway/
BBC World Service, Witness: Martha Gellhorn, Spotify
Mackrell, Judith: Marriage Story: On the Volatile Relationship Between Martha Gellhorn and Ernest Hemingway, 2021, https://lithub.com/marriage-story-on-the-volatile-relationship-between-martha-gellhorn-and-ernest-hemingway/
Rollyson, Carl: Beautiful Exile: The Life of Martha Gellhorn, Google Books
Wood, Naomi: Mrs. Hemingway, Alexandra Könyvesház, 2014
https://www.theguardian.com/books/2013/mar/24/trouble-seen-martha-gellhorn-review
http://www.oldmagazinearticles.com/article-summary/war-correspondent-martha-gellhorn-at-dachau-death-camp