Miben más egy négygyermekes és egy egygyermekes édesanya élete? – „Egy vagy több gyermek, ugyanúgy fel kell nevelni”

Fiatalként is ekkora családról álmodtatok?

Erika: Két gyermeket terveztünk, de későn érkezett a fiunk, a terhesség alatt is voltak problémák, így letettünk a második babáról. Azt mondtuk, ha csak egy adatott, akkor igyekszünk neki mindent megadni, hogy szeretetben és boldogan nőjön fel.
Erzsébet: Négygyermekes családban nőttem fel én is, nagyon jó élményeim vannak a nagycsaládos létről, ezért mindig is erre az életformára vágytam. Már kilenc éve itthon vagyok, nagyon hálás vagyok, hogy ezt megtehetem. A legkisebb most kétéves, ha ő is elmegy óvodába, szeretnék visszatérni a munka világába, de amíg kicsik, biztos, hogy nem tudok nyolcórás munkát vállalni.

Mi okoz örömet ebben az életformában?

Erzsébet: Örülök, hogy teljesen mellettük lehetek abban az életkorban, amikor a legfontosabb alapokat tesszük le, illetve van időm és energiám, hogy figyeljem a lelki rezdüléseiket, észrevegyem, ha valami nyomasztja őket, és szükségük van rám. Nincs semmi más, ami elvonná a figyelmem.

Mindig is hivatásként tekintettem az anyaságra, amelyben ugyanúgy ki lehet teljesedni, mint más munkában.

Erika: Azt vallom, hogy a gyerek az első, minden más csak utána jöhet. Ugyanakkor fontos, hogy más területen is ki tudjak teljesedni. Jó érzés, hogy megbecsülik és értékelik a munkám, sok sikerélmény ér. Igyekszem megfelelő egyensúlyt tartani a munka és a család között, előbbit próbálom kizárni, amikor hazaérek, és teljesen a fiamra koncentrálok, ugyanis annyira kevés a hétköznap együtt töltött idő.

Esetleg okoz bármi nehézséget a gyermeknevelésben?

Erzsébet: Az anyaság kiváló önismereti kurzus, gyermekeink folyamatosan tükröt tartanak elénk. Amíg nem voltak, türelmes embernek tartottam magam, de rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok az. Nekem az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy minden pillanatban türelmes tudjak maradni, akkor is, amikor sietünk, és az épp dackorszak kellős közepén lévő gyermekem egyedül akar lépcsőzni, s ahelyett, hogy gyorsan felkapva vihetném, visszamegy, és egyesével lépked. Ha túl fáradtak, az este is türelmet próbáló időszak. Mivel a férjem általában később ér haza, egyedül kell menedzselnem az estét, és noszogatnom őket, hogy menjenek fürödni, vegyék fel a pizsamát, terítsünk, jöjjenek vacsorázni, menjenek fogat mosni, feküdjenek le.
Erika: Bármennyire próbálok is egyensúlyt tartani a munka és a család között, időnként nagyon nehéz lavírozni. Reggel hétkor indulunk az óvodába, hogy én is időben beérjek a munkahelyemre, délután a párom megy érte, mert én tovább dolgozom. Ha még vásárolok is, akkor csak öt óra fele érek haza, és akkor kell még főznöm, mosnom is. Így hétköznap alig marad időnk az együttlétre, ezért is kértem, hogy inkább altatás után beszélgessünk. Mivel jelen pillanatban nincs nagyszülői segítségünk, ha beteg a gyerek, felváltva maradunk vele otthon. Szerencsére megértők a munkahelyemen, olykor dolgozhatok home office-ban is, de nem könnyű összehozni, hogy a gyerek is megfelelő figyelmet kapjon, és a munkámat is becsületesen elvégezzem.

Milyen vágyaitok vannak édesanyaként?

Erika:

Hogy szeretetben tudjuk nevelni a fiunkat, és boldog, kedves, értelmes, önálló felnőtt váljon belőle.

Ha gyakorlati dolgot is mondhatok, három gyerekneveléssel kapcsolatos könyv lapul az éjjeliszekrényemen, amelyeket már fél éve megrendeltem, de még nem jutottam oda, hogy kézbe is vegyem. Szeretném mihamarabb elolvasni őket, hogy még tudatosabban neveljem a fiamat.
Erzsébet: Nekem is az a legnagyobb vágyam, hogy a gyerekeinkből derűs, jó szándékú, kiegyensúlyozott, tenni akaró embereket neveljünk, akik szilárd alapokon állnak, gondolok itt a hitbéli és érzelmi stabilitásra. Ha ilyen felnőttek lesznek a mi nevelésünk által, akkor teljesen elégedett leszek. Többször jól jönne egy kis énidő, vagy úgy menni ügyet, bármit intézni, hogy nem jön velem gyerek, de nem panaszkodom, mert a családra, barátokra bármikor számíthatok, szívesen vigyáznak rájuk. Ahhoz, hogy stabil és kiegyensúlyozott anya tudjak maradni, muszáj időt szánnom magamra is.

Van hiányérzetetek valamiben?

Erzsébet: Mindig lehetne több időt szánni egy-egy gyermekre, négynél már nagyon kell lavírozni, hogy mindenkire kellő figyelem jusson. Férjemmel odafigyelünk arra, hogy legyenek csak anyás vagy apás programok, amikor egyedül vannak valamelyikünkkel. Olyan is volt már, hogy csak egyikőjük volt kettőnkkel. De ez sokszor csak tűzoltás jelleggel működik, ha látjuk, hogy valakinek nagyobb szüksége van az odafordulásra, akkor hirtelen őrá fókuszálunk. Jó volna idővel újra dolgozni, olykor hiányolom is az életemből a szellemi kihívásokat, de én választottam, hogy mellettük legyek, amíg csak tudok.

Szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt megtehetem, tudom, hogy sokan választanák, hogy tovább maradjanak otthon, és többet legyenek a gyermekeikkel, de nem mindenki tudja ezt megtenni, mert muszáj dolgoznia.

Erika: Egyetértek, a munka rengeteg időt elvesz a gyerektől, nem tudok annyi időt vele tölteni, amennyit szeretnék, de meg is kell élni valamiből. A fiam már sokszor nem alszik délután az óvodában, ezért estére elfárad, nyűgös. Jó volna, ha időnként napközben is vele lehetnék, és többet tudnék foglalkozni, játszani vele. De azt gondolom, még mi is szerencsés helyzetben vagyunk, mert közel van a munkahelyem, és nem váltott műszakban dolgozunk a férjemmel, így legalább az estét hármasban tudjuk tölteni.

El tudnátok képzelni magatokat egymás helyében?

Erika: Abszolút. Ha megadatott volna a több gyermek, és anyagilag is megtehettük volna, akkor szívesen maradtam volna otthon velük hosszabb ideig.

Erzsébet: Nekem hiányérzetem lenne egy gyerekkel, mert én is megtapasztaltam, milyen több testvérrel felnőni. Látom, mit adnak egymásnak, amit én nem tudok szülőként. Úgy érzem, sokkal nehezebb egy gyerekkel, mert a szülőnek kell folyamatosan lekötnie, játszania vele, míg nálunk hosszasan jól elvannak együtt. Bár, ha egy gyermekünk lenne, már biztosan olvasna, amikor iskolába megy, nagyobb lenne a lexikális tudása, és jártasabb lenne a felnőttek világában.
Erika: Lehet benne valami, mert egy egyke jóval többet van felnőttek társaságában.

Sok mindent viszont nehezebben vagy később tanul meg, mint az, akinek van testvére, például az osztozást, lemondást. Látom nagyobb családokban, hogyan segítik, tanítják a nagyok a kicsiket, ez irigylésre méltó.

Az biztos, hogy többet kell vele foglalkozni, játszani, mert nincs társa, és egyre jobban igényli is, hogy gyerektársaságba menjünk. Szerintem mindegy, hogy egy vagy több gyermeke van valakinek, ugyanúgy fel kell nevelni, és mindannyian igyekszünk a legtöbbet megadni neki, amit csak tudunk.