Gyakori a jelenet: a nő feszült valamitől, például elégedetlen az alakjával, vagy elkeseredett egy párkapcsolati konfliktus miatt. Szorongása egyre fokozódik és egyre erősödő sóvárgással...
Megint bejelölt ismerősnek a legnagyobb közösségi portálon egy férfiember. Szép szál fickó feszít a képen amerikai egyenruhában, széles mellkasán temérdek kitüntetés, háttérképe nagy csokor...
Egy nap azoknak, akik komolyan gondolják a kapcsolatukat. A legjobb előadók koncentrált tudása és tapasztalata egy-egy előadásba sűrítve. Szakmailag igazolt és valós helyzetekben kipróbált...
Nem vagyok hitelre vásárlós típus, inkább visszamegyek a kasszához pár perc múlva öt forinttal, mert az árus nem tudott visszaadni, és azt mondta nekem...
Hallgatom egy ismerős „coming out”-ját a válásáról: 16 év és három gyerkőc után döntött úgy férj és feleség, hogy békességben búcsút mondanak egymásnak, mert...
„A menyem nem hagyja, hogy amikor az unokákra vigyázok, el is mosogassak”, „A fiamék minden telefonhívást ellenőrzésként élnek meg”, „Ki se kérik a véleményem...
Nemcsak ünnepnapokon tűzzük ki házunk homlokzatára a magyar zászlót, szeretjük, ha ott lobog az év minden napján. Más így belépni a kertkapun. Az időjárás...
Októberben beszökött hozzánk a nyár. Ilyen melegben levetjük a cipőnket, és mezítláb járunk a kertben, ahol a friss fű selymes érintése helyett most sárgás-barnás...
Biomókusnak lenni gonddal jár a közlekedés terén is. Nemcsak anyagi, gyorsasági és presztízs szempontok vannak, hanem állandóan gondolni kell a jó öreg bolygó jövőjére...
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Csipke Gyurka nevű tanítványom. Gyurkának olyan, de olyan csillogó szeme volt, mint annak a bizonyos juhásznak...
Sok olyan emberrel beszélgetek, akik nagyon vágynak rá, hogy keresztényekként valami nagy, kiemelkedő tettet hajtsanak végre, mint Teréz anya vagy Böjte Csaba atya, de...
A tízórai összeállítása a kis iskolásunknak nem nagy kaland: egy szép alma, egy édes körte vagy a szezonnak megfelelő gyümölcs, egy tejszelet, egy túródesszert...
Amióta visszajöttem Costa Ricába, egyfajta önfeledt várakozással ébredek minden reggel. Pedig sok talány nincs, a napok meglehetősen egyformán telnek. Mégis uralkodik rajtuk egyfajta idill...
Szűrővizsgálatokkal még a tünetek jelentkezése előtt felismerhetjük a betegségeket, ami segíti a komolyabb egészségromlás megakadályozását és növeli a gyógyulási esélyeket. Cikkünk első részében a...
Kapcsolati lények vagyunk: az identitásunk, a képességeink, a biztonságérzetünk, a napi hangulatunk, az életállapotunk, a vállalt szerepeink mind kapcsolatok hálójában alakulnak. A tudatosság manapság...
“Néha úgy viselkedünk, mintha lenne valami fontosabb az életnél. De micsoda?” – Antoine de Saint-Exupéry idézete az élet lassítását célul tűző társadalmi mozgalom honlapján...
A glutén-, tej- és tojásmentes étkezésben, amire a gyerekeink ételintoleranciája kényszerít minket, az a jó, hogy tulajdonképpen nem olyan nehéz megoldani – hiszen húst...
2019-től emelkedik az ápolási díj összege - jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön. A szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló...
Szűrővizsgálatokkal még a tünetek jelentkezése előtt fel lehet ismerni a daganatos betegségeket, ami növeli a gyógyulási, túlélési esélyeket. Persze ez nem csak a tumorokra igaz: a szűrővizsgálatok minden esetben...
Milyen mozgásforma illik leginkább hozzám? Miben találom meg az örömöt és önmagamat? Egyáltalán van-e egy biztos recept arra, hogy milyen személyiségjegyekhez milyen sport való...
Az elektronikus fizetési rendszerek hazánkban a legkomolyabb nemzetközi biztonsági előírásoknak is megfelelnek, ám a támadásokat ennek ellenére nem lehet teljesen kizárni, mert a csalók...
„Öl, butít és nyomorba dönt” – na, nem a szerelem, vagy nem csak az. Hanem az a mobiltelefon, amit egy átlagember negyven-ötven másodperceként elővesz...
Mindig elcsábított a Balaton, a Fertőt is többre értékeltem, de a mesterséges Tisza-tó eddig nem izgatott nagyon. A szeptemberi balzsamos nyárban mégiscsak elvetődtem a...