„Olyan filmzenét szeretek írni, amely megmarad a nézőben” – Gulya Róbert zeneszerző
Pesti balhé, A Lovasíjász, Tom Sawyer & Huckleberry Finn, Made in Hungária, Sherlock Holmes nevében, Szinglik éjszakája, S.O.S. szerelem!, 9 és 1/2 randi, Élet a ranchon, Igazából apa – ez csupán néhány azon magyar és külföldi filmek közül, amelyeknek Gulya Róbert szerezte a zenéjét. A zeneszerző, zongorista, karmester előbb a budapesti és a bécsi zeneakadémián, majd a Los Angeles-i University of Southern Californián tanult. Névjegyét nemcsak Amerikában, hanem Angliában is letette, ahol hat évig élt a családjával. Néhány éve hazaköltöztek, ám ő továbbra is külföldről kapja a legtöbb megbízást. Ha a munkája szempontjából mindegy, hogy Angliában, Amerikában vagy akár a Déli-sarkon tartózkodik, akkor ő Magyarországot választja.
Hogyan lett belőled zeneszerző?
Zongorista édesapámnak köszönhetően hamar betekintést nyertem a zene világába. Elég korán kiderült, hogy tehetségem is van hozzá. Tizenkét évesen eldöntöttem, hogy én is zongorista leszek, egy évvel később pedig, miután részt vettem egy országos zongoraversenyen, s már zeneszerzőnek készültem, el is kezdtem darabokat írni. Az volt a célom, hogy olyan műveket szerezzek, amelyeket én sem tudok eljátszani. Szerettem volna túlszárnyalni Liszt Ferencet, nehézségben sikerült is... A budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban érettségiztem, első diplomámat a Zeneakadémián szereztem zeneszerző szakon, majd a Bécsi Zeneakadémián és a Los Angeles-i University of Southern Californián tanultam tovább.
Hogyan kerültél be a filmes világba?
Már fiatalkoromban többen mondták, hogy olyan képszerű a zeném, teljesen elvarázsolja a hallgatót, akár filmzene is lehetne. Akkoriban a Zeneakadémián nem volt túl divatos filmhez zenét szerezni, mivel a filmben a képé a főszerep, a zene csupán mellékszereplőként jelenik meg. Ezt sokan megalázkodásnak tartották, ellentétben azzal, amikor a zeneszerző megír egy szimfóniát, zongoraversenyt, és teljes mértékben arról szól az egész produkció. Miután elvégeztem az egyetemet, elnyertem a Fulbright ösztöndíjat Amerikába, amelynek köszönhetően filmzeneszerzést tanulhattam. Úgy mentem ki, hogy még soha nem írtam filmzenét, nem tudtam kezelni az elektronikai eszközöket, csupán kottázni és zongorázni tudtam.
Mindent, ami ehhez a szakmához szükséges, ott tanultam meg.
Gondolom, magyarként kint még nehezebb volt érvényesülni a szakmában. Hogyan indultál el?
Nagyon kemény verseny zajlik Los Angelesben. Rengeteg történetet hallani, milyen munkákat vállalnak el színészek, hogy valamilyen produkció közelébe kerülhessenek. A zeneszerzők sincsenek könnyebb helyzetben, ebben a szakmában is jóval több a vadász, mint a fóka. Eleinte rendező szakon tanuló diákoknál próbálkoztam. Rengeteg utánajárást követően sikerült megírnom az első kisfilm zenéjét. Két év telt el, mire megkaptam az első játékfilmes munkám: az Élet a ranchon című filmdráma zenéjét szerezhettem, amelyben George Kennedy és Buck Taylor játszottak. Onnantól kezdve, hogy túl voltam az első játékfilmen, már könnyebben kaptam megbízásokat.
Mennyire adnak szabad kezet a rendezők? Konkrét elképzeléssel keresnek meg?
90 százalékban tudja a rendező, hogy körülbelül mit szeretne, és egy szerkesztett vázlatot kapok. Ma már az internetről bármilyen zenét le tudnak tölteni, és ki tudják próbálni. Ez nagy segítség azoknak, akik egyáltalán nem értenek a filmzenéhez, és nem tudják, milyen emóciókat fog előcsalni a zene a filmből. Nekem is jó, mert így tudom, merre induljak el, majd összeülünk a rendezővel, viszem a saját ötleteimet is, megbeszéljük, hova tegyünk zenét, teljes tervet készítünk. Utána két-három nap alatt kitalálom a film atmoszféráját: olyan zenét szeretek írni, amelynek van főtémája, motívuma, amely megmarad a nézőben. Ha mindez megvan, akkor már csak a részleteket kell kidolgoznom.
Melyik a kedvenc műfajod?
Nagyon szeretem a Star Warshoz, Star Trekhez hasonló sci-fi filmeket, sajnos ritkán keresnek meg ilyenekkel. A történelmi filmek is nagy kedvenceim, most több ilyen kapott támogatást Magyarországon.
A közeljövőben film készül 1848. március 15-éről, Hadikról és a Hunyadiakról. Ezek bármelyikéhez szívesen szereznék zenét, meglátjuk, hogy alakul.
Min dolgozol jelenleg?
Most főleg reklámokon, a karácsony előtti időszakban ömlenek az ilyen megrendelések Amerikából, Angliából, a Tescótól kezdve a Vodafone-ig. Egy nagyszabású munkán is dolgozom, A Szent Korona országa című oratóriumon, amelyet Kaszás Gézával és dr. Varga Tiborral készítünk, ők írják a szöveget, én a zenét. Ez egy 70-80 perces nagy oratórium lesz, amelyben hatalmas zenekar, kórus, gyermekkar és rengeteg szólista fog szerepelni.
Nemcsak Amerikában, hanem Angliában is évekig éltetek. Miért döntöttetek a hazatérés mellett?
Amikor kiköltöztünk, úgy terveztük, hogy három-négy év múlva hazajövünk, ebből végül hat esztendő lett. Szerettük volna, hogy a gyermekeink magyarok legyenek, és itt járjanak egyetemre. A család és a barátok is hiányoztak már. Egyébként a munkám szempontjából teljesen mindegy, hol élek a világon, hiszen már minden az interneten keresztül zajlik. Angliában még azt gondoltam, hogy minden munkához személyes találkozások szükségesek, de hamar rájöttem, ha már ismernek, tudják, mire vagyok képes, akkor teljesen mindegy, honnan dolgozom.
Milyen tapasztalatokkal tértél haza?
A filmes szakma mindenhol ugyanúgy működik a világban: ha hibázol, többet nem keresnek.
Ha egyszer is elkésel egy felvételről, és miattad sérül egy milliárdos produkció, akkor bocsánatot ugyan kérhetsz, de biztos, hogy többet nem hívnak.
Mindig pontosnak kell lenni, és tartani kell a határidőket. Sok olyan munkám van, hogy szombat délután megkeresnek: nagy bajban vannak, hétfőn le kell adni a reklámot, tudnék-e írni hozzá egy darabot vasárnap. Ha vállalom, akkor muszáj teljesíteni, nincs olyan, hogy rossz az internet, mert különben borul az egész produkció: az ügynökség nem tudja küldeni a reklámot a kliensnek, az ideges lesz, és nem akar többet az ügynökséggel dolgozni, ők meg velem nem. Kint azt is megtapasztaltam, hogy ott újra bizonyítanom kell. Hiába írtam már több magyar reklám zenéjét, csak az után álltak szóba velem, hogy kint is elkészítettem az első reklámfilmem. Mindmáig emlékszem: egy Mercedes-reklám volt.
Mindig van ihleted? Egy nap alatt is könnyen megírsz bármit?
Ha munka van, akkor le kell ülni a négy fal közé, és csinálni kell. Ha csak egy napom van rá, nem engedhetem meg magamnak, hogy elmenjek a Mátrába ihletet gyűjteni. Persze ha több időm van, szívesen megyek túrázni, feltöltődni. Előfordul, hogy valami jobban vagy kevésbé jól sikerül, de vegyük például zseniális zeneszerzőnk, Bartók Béla műveit: nem minden darabja a kedvencem, de ez nem azt jelenti, hogy azok nem jók, csak az én szívemhez nem állnak olyan közel. Valószínűleg neki sem lehetett mindig egyformán erős inspirációja.
Van-e álmod, hogy kivel vagy milyen produkcióban dolgoznál szívesen?
Ha álmodozhatok, szívesen szerezném a következő Star Wars vagy más nagy film zenéjét, de ahhoz nem elég a tehetség, óriási szerencse is kell.
Régebben voltak álmaim, úgy érzem, be is teljesültek, amikor 2014-ben én szerezhettem a Tom Sawyer & Huckleberry Finn című film zenéjét.
Gyönyörű, nagyszabású kalandfilm volt Val Kilmer főszereplésével. Bármikor szívesen dolgoznék hasonló produkcióban.
Számos díjat elnyertél már, többek között a Bécsi Nyári Zeneakadémia „Grand Prix Mercure” és a Kodály Nemzetközi Zeneszerző verseny díját. 2014-ben Cannes-ban a legjobb zene díját vehetted át az Operaház imázsfilmjének zenéjéért. Ezek számítanak nagyobb elismerésnek, vagy az, amikor egy filmed, reklámod zenéje óriási sikert arat, és évek múlva is tudják a nézők mihez kötni?
Mindkettő fontos, bár nekem személy szerint fontosabb, mit gondolnak a nézők, hiszen azért írom a zenét, hogy minél többen hallgassák és szeressék. Például az NBC News zenéje, amelyet én szereztem, nap mint nap több millió emberhez eljut Amerikában, felismerik és szeretik – ez boldogsággal tölt el.
Sok filmet nézel? Figyelemmel kíséred a trendeket, esetleg követed is?
Sokat nézek, a zene miatt is. Mindig is érdekeltek az új filmek, kíváncsi vagyok, merre halad a divat. Már csak azért is, mert amilyen zenét szerez ma Hans Zimmer, olyat kérnek tőlem a reklámokhoz egy év múlva. Ha már hallottam a zenét, és kielemeztem, sokkal könnyebben tudok hasonlót írni. Ugyanazt természetesen nem írhatom le, mert ha már két hang is egyezik, beperelhetnek. Az új James Bond-film hatására most talán visszatértünk a klasszikus zene irányába, aminek nagyon örülök, hiszen én is klasszikus zeneszerző vagyok.
A zene az életed más területein is szerepet kap. Feleségeddel Zenés Gondolkodó Műhelyt alapítottatok barátaitoknak, és megszerveztétek a templomotokban a fiatalok zenei szolgálatát. Jól látom, hogy a zene eszköz a közösségépítéshez?
A zene mindig kapocs, érv, hogy összejöjjünk. Feleségem, Kinga ezeknek a motorja, aki már gyermekként is megtapasztalta a közösség erejét, és ezt szerette volna átültetni a jelenbe is. Angliában is próbálkoztunk, a katolikus templomban újra bevezettük a rorátét, amelyet már nem is nagyon ismertek. A hajnali mise után kaláccsal, teával láttuk vendégül a résztvevőket, nagyon hálásak voltak érte. Amikor hazajöttünk, szerettük volna, hogy a gyerekeinknek is legyen itthon közössége. Először a lányunk baráti körét hívtuk, hogy velünk énekeljenek, zenéljenek a templomban. Kezdetben öten-hatan jöttek, ma már közel ötven fiatal végez zenei szolgálatot a szentmisén.
A zene a felnőtteknél is csak apropó arra, hogy közösségben legyünk, beszélgessünk.
Azt vesszük észre, hogy ha nem szervezünk ilyeneket, akkor csak úgy elillan mellettünk az élet, szükség van ezekre a pillanatokra, együttlétekre.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>