Rudolf trónörökös élete – Sisi és Ferenc József fia, aki nem volt királynak való

Erzsébet osztrák császárné korán szembesült a vele szemben támasztott elvárással, miszerint feleségként az lesz a legfőbb feladata, hogy trónörökös(ök)nek adjon életet. A még nagyon fiatal, 16 éves uralkodóné viszonylag hamar, 1854 őszén várandós lett, és egymás után – 1855-ben és 1856-ban – két egészséges kislányt szült. Négy évvel az esküvő után, 1858 augusztusában végre eldördülhetett a trónörökös világra jöttét jelző 101 ágyúlövés: megszületett Rudolf főherceg, a Habsburg Monarchia reménysége. Édesanyja megszenvedte a világra hozatalát, de nem csak fizikai szempontból volt fájdalmas ez a kezdet. A trónörökös ugyanis gyászidőszakban fogant, alig néhány hónappal nővére, a kicsi Zsófia főhercegnő halála után. 

„A szülőpár mindkét tagja számára ez egy rendkívül traumatikus esemény volt” – avat be a részletekbe a történész. Az alig húszesztendős, rendkívül érzékeny Erzsébet nem tudta feldolgozni legidősebb gyermeke 1857 májusában bekövetkezett halálát, és fia születése sem adhatott vigaszt számára, hiszen Rudolf nem lehetett igazán az övé: társadalmi rangjából adódóan nem szoptathatta kisfiát, emiatt tejlázat kapott, és a nehéz szülésből is rendkívül lassan épült fel. Nem segítette a fiatal anya helyzetét a folyamatos konfliktus sem az anyósával. „Zsófia főhercegné a felnőtt gyermeke életében is aktív szerepet vállalt a házasságkötést követően – mondja Vér Eszter Virág. Még a régóta várt kisfiú születése sem egyesítette a családot. 

Rudolf tehát egy konfliktusokkal teli családba született, ahol nem számíthatott sem rendkívül leterhelt szülei teljes figyelmére, sem meleg családi légkörre. 

Lényegében világra jöttétől kezdve a leendő uralkodó szerepére próbálták felkészíteni, miközben másodlagossá vált, hogy ő közben csak egy kisgyermek. 

A gyermek Rudolf herceg – Forrás: Wikipédia

A kisfiú, akit már hintalovon is hadvezérnek neveltek

Rudolf névadása – Gizella nővéréhez hasonlóan – politikai üzenetet hordozott: az első jelentős befolyású Habsburg uralkodó nevét kapta. Édesapja, Ferenc József császár utat jelölt utódjának: már a bölcsőben az Aranygyapjas rend tulajdonosává tette ,és már háromévesen hintalován fogadhatta saját, 19. számú gyalogezredének vezérkarát. A gyermeket – a kor szokásainak megfelelően – hatévesen elválasztották Gizella nővérétől és női gondozóitól, s férfi háztartást kapott. Az érzékeny kisfiú kemény katonai nevelésben részesült. 

„Jóval korábban tették ki olyan hatásoknak, amelyek nem voltak megfelelők sem az életkorának, sem az érettségének. Mai fogalmaink szerint egy az idegeit teljesen felemésztő, lelkileg és fizikailag is megterhelő, a későbbi életére is döntő jelentőséggel bíró, rendkívül szigorú nevelésben részesült” – említi a történész. 

Állóképessége növelésére az esőben kellett kint állnia, és rendszeresen fegyverrel ijesztgették, hogy „férfiasabb”, kevésbé félénk legyen. 

Mindeközben édesanyja folyamatosan betegeskedett, feltehetően szerepkonfliktusaiból fakadóan és az állandó családi feszültségek lelki terhei miatt. Vergődött a házasságában, amiből úgy érezte, hogy kontrollmániás és autoriter anyósa egyre inkább kiszorítja. 1865-ben egy hosszabb kúrából hazatérve fellépett saját maga és fia érdekében is. „Közölte Ferenc Józseffel, hogy amennyiben nem történik változás, ő egyszer és mindenkorra elhagyja a bécsi udvart. Történt egy megegyezés, ahol kivívta saját önrendelkezési jogát, és a gyerekek feletti rendelkezést is megnyerte” – meséli a történész. Ez érdemi változásokhoz vezetett: például a trónörökös nevelésének szeretetteljesebb irányítását Joseph Latour tábornok, Sisi bizalmi embere vette át nagykorúságáig. 

Egy másik nevelője, Rónay Jácint Erzsébet királyné udvarában címen megjelent emlékirataiból is tudjuk, hogy Rudolfnak gyerekként az egész napja be volt táblázva az ébredéstől a lefekvésig. A tanulmányaival igyekezett kivívni szülei elismerését és szeretetét, akik azonban nagyon elfoglaltak voltak. Levelezésük alapján úgy tűnik, hogy Sisi nagyon egocentrikussá vált, és kevés figyelmet fordított Rudolf igényeire. Ferenc József ezzel szemben sokkal inkább érdeklődött a fia élete iránt.  

Egy ígéretes fiatalember

A trónörökös érzékeny volt, tele tudás- és becsvággyal. Koravén, érdeklődő és a társadalmi pozíciójából fakadóan teljesítménykényszeres tinédzser volt. Számos rendezvényen megjelent az uralkodó helyetteseként, vagy Rudolfnak közösen reprezentálnia kellett az apjával, s egyre több ilyen feladatot kapott, miközben katonai pályára „készült”. Rónay visszaemlékezéseiből egy kedves, udvarias, előzékeny fiatalember képe bontakozik ki. Magyar történelemtanára is úgy látta, hogy rendkívül túlterhelték a fiatal trónörököst, a vizsgákra sem tudott megfelelően készülni. 

Erzsébet utazásaira rendszerint magával vihette a lányait, de Rudolfot nem, mivel oktatói karának utaztatását nehéz lett volna megszervezni, így tanulmányai idején sokat volt egyedül. 

„Az első magyarországi látogatás számára is meghatározó volt. 1866 nyarán Erzsébet gyermekeivel a porosz-osztrák háború elől Budára menekült. Ennek a menekülésnek nagy jelentősége lett a későbbi politikai preferenciái tekintetében. Rudolf átélte, hogy hogyan zsugorodott össze az a birodalom, amit gyarapítani kívántak, és hogyan szorultak ki a német egységből – későbbi németellenessége vagy a Hohenzollern dinasztiával szembeni ellenérzései ebből a keserű tapasztalatból fakadtak.”

A magyarok nagy reményeket fűztek Rudolf személyéhez, későbbi szerepvállalásához: Erzsébet mellett a magyar-kérdés támogatóját vélték felfedezni benne, ezért a trónörökös Magyarországra költözésének igényét is rendre megfogalmazták. Magyarországot szerették volna a trónörökös otthonává tenni, ezt szolgálta volna az Andrássy-kormány által is szorgalmazott trónörökösi rezidencia kialakítása a budai palota kibővítésével. Ez azonban nem sikerült. 

A történész elmondta: Rudolf kisgyermekkorában kezdte meg a birodalom jelentősebb nyelveinek elsajátítását. Jól (az arisztokrácia szintjének megfelelően) tudott magyarul, de kevésbé remekül, mint Erzsébet vagy húga, Mária Valéria. Fennmaradt magyar nyelvű levelei németes szóhasználatot és idegenül ható jegyeket tükröznek. A szülei 1867. június 8-ai magyar királlyá és királynévé koronázása is nagy hatással volt rá. A gyermekkorát kísérő magyarországi pozitív személyes tapasztalatok ellenére Rudolf később nem úgy gondolkodott a monarchiáról, ahogyan a magyar politikai elit remélte. 

„Kritikával illette az osztrák–magyar hegemóniát, liberális nézőpontot képviselt, Európai Egyesült Államokban gondolkodott” – fejti ki a történész. 

A kisiklás

Miként futott zátonyra az ígéretes koronaherceg élete? Nagykorúvá válását követően (1877-ben) új udvarmestert kapott Charles Bombelles személyében, ami negatív fordulatot hozott számára. Szigorú neveltetése után kiszabadult Bécs fogságából: „Elkerült Prágába, ahol a csehek számára kellett volna biztosítania a dinasztia népszerűségét, és egyáltalán jelenlétével egyfajta köteléket képezni.” A korábbi rendkívül beszabályozott mindennapjaihoz képest prágai életét egyfajta céltalanság jellemezte, ami életvitelében is jelentős változást eredményezett: katonatársaihoz hasonlóan inni kezdett. „A későbbiekben a betegségei miatt kapott morfinszármazékú gyógyszerek függővé tették. Arról ő maga is több ízben írt, hogy hogyan próbálta kezelni a függőségeit” – említi a szakértő.

Vér Eszter Virág elmondja: nagy várakozás övezte Rudolfot nemcsak családja, hanem az alattvalók részéről is, ám trónörökösként többnyire csak reprezentatív szerepe volt, így nézetei is idealisták maradtak. „Tényleges politikai szerepet nem kapott, elsősorban elfoglaltságokat akartak neki adni, aminek kudarcos következményei lettek” – vázolja fel a kisiklás lelki hátterét a történész. 

Rudolf az udvari férfiak szabados életviteléhez alkalmazkodva kihasználta az őt övező fokozott női érdeklődést, és számos rövid távú kapcsolatot, liezont létesített, kapcsolatba keveredett prostituáltakkal is. Mire családi nyomásra eljutott a házasságig, már úgy kezelte a feleség kiválasztását, mintha nem kifejezetten érdekelné, hogy ki lesz a leendő házastársa. 

Háztűznézőbe magával vitte akkori szeretőjét is, ami többek között Mikszáth Kálmán megvetését is kiváltotta. „A házasságát illetően is nyilván a dinasztia érdekei kerültek előtérbe – mondja a történész. – Egyfajta grand tour keretében gyakorlatilag háztűznézőbe indult Európába, és a felkeresett állomások utolsó helyszíne volt Brüsszel. Később sem a környezete, sem mások nem értették a váratlan döntését, hogy néhány perces ismeretséget követően megkérte Stefánia belga királylány kezét.” A belga királyi hercegnőt a család nem találta megfelelőnek, és később sem igazán fogadták el: nem volt sem elég szép, sem elég okos. 
Mind Ferenc Józsefnek, mind Erzsébetnek tudomása volt fia szoknyavadász életviteléről, és abban bíztak, hogy úgy választja meg élete társát, hogy ezzel stabilizálódhasson az érzelmi élete. Nem ez történt. 

Pedig a házasság első évei szinte harmonikusak voltak a későbbiek fényében, de nagyon hamar válságba került a kapcsolat. „Két nagyon ellentétes értékrendű, ellentétes igényű és személyiségű ember került ebbe a házasságba” – véli a szakértő. A kislányuk születése után siklott ki a kapcsolat, miután Rudolf egy házasságon kívüli viszonya során nemi betegséget kapott el, amivel – téves orvosi diagnózis és nem megfelelő kezelés miatt – megfertőzte a feleségét. 

A fiatalasszonyt is félrekezelték az udvari orvosok, és meddővé vált. Ezzel gyakorlatilag véget ért a házasság. Rudolf utolsó éveiben rendkívül megterhelő életvitelt folytatott, szinte állandóan úton volt, saját magát a végletekig kizsigerelő, önpusztító életet élt. Rengeteg alkoholt fogyasztott, és eluralkodott rajta a köhögőrohamai csillapítására kapott morfiumtól való függőség is. 

Kép

Rudolf és felesége, Stefánia – Forrás: Wikipédia

Mi vezetett a végzetes döntéshez? 

A sok regényes verzióval szemben valószínűleg nem a sokak szerint feltételezett szerelmi bánat vezetett az öngyilkosságához, bár valóban egyik fiatal szeretőjével közösen ölte meg magát: előbb Vetsera Máriával, majd magával is végzett. 

Rudolf trónörökösnek kiváltságos élet adatott, de ezek a kiváltságok megfosztották őt a szabadságtól. Értelmiségi körökben érezte jól magát, tudományos pályára készült volna, ehelyett őt nem érdeklő reprezentációs feladatokkal terhelték a katonai szerepvállalása mellett. Szerepválsága és szeretethiánya függőségek sorát vonta magával. Hatalmas munkabírása és felelősségteljes céljai, a monarchia megreformálását célzó tervei önpusztításba fordultak. 

Harmincévesen öngyilkosságot követett el, úgy vélve, hogy élete minden területén kudarcot vallott.

Elvesztette a becsületét – ezt írta legalábbis búcsúlevelében, mielőtt öngyilkos lett.