Film készült a Balaton viharos hullámain – „A véghajrában senki nem mosolygott, senki nem aludt”

Pályája filmtémái között a sport még nem szerepelt. A korábbi munkáihoz képest más alkotói hozzáállást igényelt ez a produkció? 

Dér András: Nem „sportvilágként” tekintettem erre a munkára. A Prospex Team felkészülése a Kékszalagra egy inspiratív történet, amelyben a test, a lélek és a szellem találkozik. Nagyon tetszett, hogy van egy közösen kitűzött cél, amelynek az elérésébe a csapattagoknak nagy teljesítményt kell belerakniuk. Érdekelt az is, hogyan működne mindez a filmvásznon. Emberi erőfeszítésre, munkára, összetartásra építettük ezt a filmet.

Már a legelején tudtam, hogy a történet emberi oldalát szeretném megmutatni – de fontos volt az is, hogy a nézők a katamarán felépítésének egyes fázisaiba is betekintést nyerhessenek. 

Hogyan indult a közös munka, miként találtak egymásra? 

Lichtenberger Attila: Filmünk producerére, Ferenczy Gáborra egy ajánláson keresztül találtam rá. Miután vázoltam neki a koncepciót, kért egy kis időt, majd jelezte, hogy szerinte ehhez a filmhez András lenne a legmegfelelőbb rendező. Abban már a megismerkedésünk előtt biztos voltam, hogy nem egy sokadik „ülök és mesélek” típusú dokumentumfilmet szeretnék.

Dér András: Már első hallásra érdekes volt a történet. Amikor először találkoztam Attilával, éreztem, hogy hasonlóképp gondolkodunk a készülő filmről. Az érdekelt, hogy lehet úgy filmet készíteni, hogy a néző számára is átélhető élmény legyen az, ami a hajón történik. Kaiser Kristóf csapatkapitánnyal közösen találtuk ki, hogyan szerelhetnénk fel a hajót a különféle eszközeinkkel.

Nem a tavalyi Kékszalag volt az első jelentős megmérettetése a Prospex Teamnek, viszont most először volt jelen veletek egy teljes dokumentumfilmes stáb. Hogyan jöttetek ki egymással? 

Kaiser Kristóf: A stábtagok részéről nagy türelem kellett, hogy a habitusunkat tolerálják, hiszen ők azért jöttek, hogy valamit alkossanak, mi pedig már az ő érkezésükkor késésben voltunk a katamaránunk fejlesztésével. Egyfelől nagy nyomás nehezedett ránk a szponzorok részéről, ami frusztrált bennünket, mellette pedig technikai problémák miatt nem is tudtunk a hajóval vitorlázni. Így mentünk az első versenyünkre, ami előtt rádadásul az egyik legnagyobb vetélytársunk technikai óvással próbált minket hátráltatni. Talán érthető, hogy a stáb érkezésekor nem a legjobb hangulat uralkodott nálunk. Ez azért sem volt szerencsés, mert segítő kezet szerettek volna kapni tőlünk, ám be kell ismerni: a közös munkánk elején még fenntartással kezeltük őket. A film viszont utólag igazolja, hogy mindent meg lehetett oldani; a Kékszalag versenyre már a csapat is megértette, hogy nagy szükség van a felvételekre.

Lichtenberger Attila: A csapaton belül egyikünknek sem a filmkészítés a szakmája, így kicsit tartottunk a végeredménytől. Akkor nyugodtunk meg, amikor láttuk a filmet.

A Kékszalag egyedülálló vitorlásverseny idehaza, hiszen 500-600 hajó versenyez egymással.

Az élmezőny rendkívül innovatív a versenykiírás miatt, és mint bármely más technikai sportban, itt is számtalan fejlesztésre van lehetőség. A filmünk nem titkolt célja, hogy a laikusoknak megmutassuk, mi is az a Kékszalag, és az is kiderüljön, hogy egy szponzor mi mindent kaphat annak fejében, ha felvállal egy csapatot.

A filmet nézve a Kristóf által említett feszültség egyáltalán nem érződik – a természetes, felfokozott hangulat annál inkább…

Lichtenberger Attila: Hála Istennek, a filmből az nem jött át, hogy van két csapat, akik késésben vannak, túl a határidőn, és próbálnak azon birkózni egymással, hogy melyiküknek nagyobb a csúszása…

Kaiser Kristóf: A véghajrában senki nem mosolygott, senki nem aludt, esténként pedig fejlámpákkal szereltünk. Nagy türelem kellett a filmes stáb részéről, hogy ez az együttműködés összejöjjön. Viszont ők türelmesen mindig ott voltak mögöttünk, és arra fókuszáltak, hogy a körülményekhez képest mindent rögzítsenek.

A helyzet faramucisága, hogy egy gyenge szeles hajót építettünk. Volt olyan, hogy azért ültünk kint a parton, mert túl erős volt a szél, és nem mertük terhelni a technikát. Számomra csapatvezetőként is hatalmas kihívás volt mind a forgatás, mind pedig a felkészülés a versenyre. Napi szinten voltak „összeomlásaink”, és még ott volt maga a verseny kezdete. Nemcsak a győzelem volt a cél, hanem sokkal inkább az, hogy a következő öt évben mi legyünk a meghatározó csapat a Kékszalagon.

Kép

A Viharok hullámain a Kékszalagért film stábja – Forrás: Dér András

Lichtenberger Attila: Az volt a kérdés, hogy melyik cselekményszál mekkora súllyal jelenjen meg a filmben, például mekkora mértékben szerepeljen a műszaki fejlesztési oldal.

Ugyanakkor a vitorlázó társadalomnak is meg akartuk mutatni, mennyit kell dolgozni egy éven keresztül azért a bizonyos egy napért…

Egy filmforgatás során könnyen felvetődhetnek váratlan, meglepő helyzetek is. Gondolom, ezekre a forgatásokra ez hatványozottan igaz volt…

Dér András: Ez a dokumentumfilmezés szépsége és izgalma… Ugyanakkor fontos az anyagi rész is, és fantasztikus, amit Attila létrehozott. Hála Istennek, sikerült drámai szituációkat is leforgatnunk. Sokszor izgultunk például azon, meddig bírják az akkumulátorok, és mikor telik be a memóriakártya. Kristófék hajóját a Kékszalag előtt másfél hónappal megrendezett Mihalkovics Kupán is követtük kameráinkkal. Ugyanúgy ahogyan a hajó legénysége sem tudta kipróbálni a hajóját, a stábbal mi sem tudtuk kipróbálni az eszközöket, felmérni a helyzetet, mit hova kell rakni, és mindez meddig tarthat. A Mihalkovics Kupán történt, hogy miközben a mikrofonosunk még fent szerelt a hajón, Kristóf kiadta a parancsot a legénységnek az indulásra. De arról szó sem volt, hogy a mikrofonos kolléga velük megy – úgy volt, hogy ő marad a parton. Aztán persze nem történt baj, mert a rajt előtt átszállt a motorcsónakunkba.

A filmből kiderül: a katamarán csak egy bizonyos súlyt bír el, különben lassul a hajó, ami hátráltatja a sikeres versenyzést. Szóba sem jöhetett tehát, hogy operatőr forgathasson a fedélzeten. Hogyan oldották meg ezt a helyzetet?

Dér András: Összesen nyolc GoPro kamerát helyeztünk el a katamaránon; Kristófnak volt egy fejkamerája, ezen kívül két csapattagra szereltünk testkamerát. Azt találtuk ki, hogy egy wireless rendszerről kezeljük az akciókamerákat, amelyekhez persze a motorcsónakunkkal végig közel kellett lennünk. Rizikós volt, de a hangmérnökünk megoldotta, hogy halljuk, mi történik a hajón. A motorcsónakunk kormányosától is kaptunk szakmai segítséget, ő előre látta, mikor következhet az akció, és hogy mi mindenre kell figyelni.

Az érdeklődők eddig két nyilvános vetítésen nézhették meg a filmet. Mi az alkotás további sorsa?

Lichtenberger Attila: Az első mozis vetítések után a visszajelzések alapján apró technikai javításokat végeztünk még a filmen, ezt követően elkészítjük az online változatot, amit a Prospex Team YouTube-oldalán lehet majd megnézni. Igyekszünk a hangot is házimozi-minőséggel felölteni, sőt a film angol és magyar nyelvű feliratozását is elkészítjük, így a megtekintését a csapat nemzetközi partnerei is élvezni fogják. A filmet hamarosan a https://prospexteam.hu/movie oldalon lehet megnézni.