„A színpadon kimondhatjuk, amit a magánéletben esetleg elszalasztottunk” – Interjú László Lilivel

A színésznek minden előadásban más szerep, más karakter érzelmeit kell felhoznia a saját lelki életéből. Az anyaság ezzel szemben lelki stabilitást és kiszámíthatóságot kíván. Mennyire fontos számodra, hogy a gyermeked a kiegyensúlyozott arcodat lássa, és van-e valami módszered arra, hogy a színpad után visszatérj az anyaszerepbe?

Én még nem tapasztaltam, hogy egy szerepet egy előadás vagy próba után hazavittem volna. A Redőny utolsó jelenetében például nyolc év után látom újra a már felnőtt fiamat, akinek nem voltam jó anyukája, ő mégis megértően fordul felém, és végül szavak nélkül csak ölelkezünk. Ezt a jelenetet rendszerint mélyen megélem a színpadon, de amikor az előadás végén lemennek a fények, kifújom a levegőt, és igyekszem elengedni azt az érzelmi állapotot, hogy a meghajlásnál már a nézőre tudjak mosolyogni. A hétköznapokban nehéz menedzselni a gyereknevelést a színészélet mellett, mert ha előadás van, főleg vidéken, akkor kimaradok az esti rutinból, az altatásból, vagy ha délelőtt próbálok, este játszom, akkor kevés időt tudunk együtt tölteni. Ilyen sűrű időszakokban igyekeznem kell, hogy ha van szabadnap, akkor pótoljuk az elmaradt közös időt, és töltekezzünk egymásból. Ezzel együtt egy-egy hosszú nap után vagy a főpróbahetek alatt előfordul, hogy a fáradtság türelmetlenné tesz, és nem tudok kiegyensúlyozott maradni a gyerek mellett – de végül is az is én vagyok.

A szüleid táncművészek, gyermekkorodban gyakran láthattad őket munka közben. Milyen intelmekkel láttak el téged, amikor elmondtad nekik, hogy jelentkezni fogsz a Színház- és Filmművészeti Egyetemre?

A színészetről mondogatták, hogy rögös pálya lesz, és kell hozzá sok szerencse meg kitartás, és főleg munka, mert a tehetség önmagában nem lesz elég.

De szerencsémre nagyon támogatók voltak, már a színművészeti előtt is lehetővé tették, hogy több színitanodába elmenjek, mert látták, hogy ez az, ami boldoggá tesz. A pályaválasztást nagyon érzékenyen kezelték a szüleim, a testvéreimre sem erőltettek semmiféle saját elképzelést, felmérték, hogy miben vagyunk jók, mit szeretnénk, és abban kaptunk maximális támogatást.

Az Orlai Produkció tagjaként jelenleg négy darabban játszol (Tok-tok..., Mezítláb a parkban, Jaj, nagyi!, Redőny), és márciusban lesz a Tapasztalt asszony bemutatója, amelyben Péterfy Borival, Pataki Ferenccel és Schruff Milánnal szerepelsz együtt. A darab a klasszikus férfi-női szerepeket boncolgatja. A próbafolyamat kapcsán fontos számodra, miközben kifejted magadból a karaktert, hogy magánemberként is pozícionáld magad a témához? Változtatott valamit a vélekedéseden a férfi-női kérdésről a próbafolyamat és a darab?

Alkothatok véleményt egy figuráról, akit játszom, de aztán ettől függetlenül muszáj beleképzelnem magam a helyébe a színpadon. A Tapasztalt asszony esetében még a próbafolyamat alatt alakul a szövegkönyv, mert csak egy része van megírva, improvizációk útján kerülnek még bele jelenetek, ezért ehhez az alkotófolyamathoz extrán hozzátartozik, hogy kifejtjük egymásnak a véleményünket például a MeToo mozgalom vagy a feminizmus kapcsán, de aztán az előadásban előfordulhat, hogy pont a másik nézőpontot kell képviselni, mint amit magánemberként gondolunk. Azt, hogy én miként vélekedek ezekről a dolgokról, nem változtatta meg a próbafolyamat, az eszmecserék mindenesetre élvezetesek.

Sok színész mondja, hogy a színpad valósággal terápiás jelleggel bír az életükben, mert így sokféle szituációt átélhetnek. Eddigi pályafutásod során melyik volt az a munka, amely a legnagyobb változást hozta a személyiségedben, és ez ma hogyan érhető tetten akár a színházban, akár a privát életedben?

Az összes szerep, amit eljátszottam, hozzáadott a színpadi rutinomhoz, talán bővítette a színészi eszköztáramat, de a személyiségemet, azt hiszem, egyik sem formálta.

Az, hogy sokféle élethelyzetbe beleképzelhetjük magunkat a színpadon, amikkel a hétköznapokban sose találkozunk, nagyon izgalmas játék. Az pedig valóban elég felszabadító tud lenni, amikor egy mindenki számára jól ismert szituációba csöppenünk a színdarabban, azonban itt ki is mondhatjuk, amit a magánéletben esetleg elszalasztottunk.

Kép

Fotó: Takács Attila

Van olyan meghatározó személyiség a környezetedben, akinek a véleménye kifejezetten fontos számodra, vagy néha akár a tanácsát is kéred a kiélezett helyzetekkel kapcsolatban?

Igen, a férjem, Horváth Illés, aki ma már színházrendező, de színészként is dolgozott, így jól ismeri a közeget, amiben mozgok. Általában nagyon jó meglátásai vannak, ezért sokszor tud kiváló tanácsot adni, nem csak szakmai dolgokkal kapcsolatban.

Mennyire fontos számodra, hogy alkotó része lehessél a próbafolyamatnak, és együtt gondolkodva a rendezővel alakuljon ki az általad formált szerep? Az Orlai Produkciónál van lehetőséged megélni ezt az alkotói szabadságot?

Vettem már részt olyan próbafolyamatban, ahol a rendezőnek határozott elképzelése volt a darabbal, a karakterekkel kapcsolatban, de olyanban is, ahol kevesebb konkrét vízióval érkezett. Az előbbi esetben az a kérdés, hogy mennyire beszélünk egy nyelvet, mennyire tudja átadni, amit szeretne, és aztán azt kihozni belőlem.

Ha jól kapcsolódunk egymáshoz, akár csoda is történhet.

Ennek az alkotófolyamatnak is része, hogy inspirálja a színész a rendezőt, hozzáadjon valamit, ami a személyiségéből és a kreativitásából adódik, és tetszik a rendezőnek, így aztán mindkét fél gazdagítja a készülő előadást. Az más jellegű munka, amikor valaki kevesebb konkrét elképzeléssel érkezik, és szeretné, hogy a színészek ötleteivel, csapatmunkaként hozzuk össze az eredményt. Mindkettő élvezetes lehet. Jó érzés, ha az embernek van egy-egy jó ötlete, ami belekerül az előadásba.

Voltak már filmszerepeid is, például az Egynyári kaland, A Tanár és a Szép csendben című filmekben. Ha szabadon választhatnál, mit gondolsz, melyik terepen tudnád a legtöbbet megmutatni magadból, a színházban vagy filmen?

A színházban otthon érzem magam, a film pedig egzotikus, felfedezésre váró világ számomra, így az előbbiben magabiztosabb vagyok. De a gyakorlat teszi a mestert, hasznos visszanézni magam filmben, és látni, hogy egy-egy gesztusom mit jelent a képernyőn. A cél az lenne, hogy színházban és filmben egyaránt meg tudjak mutatni magamból valamit.

Melyik az a karakter a drámairodalomban, akivel a legjobban tudsz azonosulni?

Minden karakterrel, akit eljátszom a színpadon, meg kell próbálnom maximálisan azonosulni… Szóval akkor mondjam, hogy mindegyikkel? (mosolyog)

Ha a holnapi naptól varázsütésre úgy alakulhatna az életed, ahogyan csak akarod, mit változtatnál meg? Hogyan telne az új életed első napja?

Ott lennék mondjuk a Hawaii-szigeteken, egy gyönyörű öbölben, és olvasnék egy jó kis könyvet. Aztán csobbannék egyet, és lepihennék az árnyékban szundítani egyet. Utána pedig bejárnám az egész világot, szépen sorban minden csodás helyet felfedeznék, és jó sok izgalmas fotót készítenék.