„Az eltérő idegrendszer sok előnnyel járt az emberiség történelmében” – ADHD-s és autizmus spektrum-érintettségű gyerekek

Miért fontos, hogy időben megkapjuk a diagnózist?

Mariann: A szülők általában jóval hamarabb érzik, ha gyermekük másképp fejlődik, vagy valamiben más, mint hogy az óvoda vagy az iskola jelezné. Nem szabad ezt elnyomniuk magukban, forduljanak szakemberhez! Nem maga a diagnózis fontos, hanem az, hogy jól értsék, hogyan tudják támogatni a gyermeküket. Attól még, hogy a gyermek kap egy BNO kódot, nem fog megváltozni a család élete, attól viszont igen, hogy elkezdik jobban érteni őt, a szükségleteit, nehézségeit. Ráadásul az első hat életév rendkívül szenzitív időszaknak számít az idegrendszer fejlődése, fejlesztése szempontjából. Minél később fordulnak szakemberhez, annál több frusztrációja, kudarcélménye, kirekesztettség- és meg nem értettség érzése lesz a gyermeknek és a szülőknek is.

Zsófia: …és annál nehezebb lefejteni a komorbid tüneteket az organikus háttérről, mert már annyi egyéb szerzett tünet is van, amellyel foglalkozni kell. Tapasztalataink szerint minél később kerül egy gyermek fejlesztésbe, elfogadásba, megértésbe, annál inkább előtérbe kerülnek a társult tünetei, amelyeket az ADHD vagy az autizmus önmagában nem indokol, hanem elsősorban a környezetből érkező hatások okozzák.

Ám a diagnózis még csak az első lépés, utána jön a java, az igazi munka, amelybe az egész családnak bele kell állnia, mert az érintett gyermekre nem lehet úgy tekinteni, mint egy elromlott autóra, nem tudják a szakemberek „megjavítani”.

Milyen szerepe van a családnak a terápiában?

Mariann: Hisszük, hogy a család az alapegység, és ha bármi probléma van a gyermekkel, az mindenkit érint, ezért mi az egész családdal foglalkozunk. Sokszor tapasztaljuk, ha egy családban valaki eltérő idegrendszeri fejlődésmenetű, akkor felvetődik a szülő vagy a testvér(ek) érintettsége is.

Zsófia: Már az is, ha a családban egyvalaki autizmussal vagy ADHD-val érintett, rendkívül sok kihívást, feszültséget okoz. Lehet, hogy sokan nem elvált szülőként hoznák gyermeküket, hanem együtt maradnának, ha időben megkapták volna a megfelelő segítséget. A családot támogatni kell az elfogadásban, és hogy át tudjon állni egy olyan típusú rendszerbe, amelyben az eltérő idegrendszerű családtag is jól tud működni. A terápia csak akkor hasznosul, ha elkezdik alkalmazni azokat a módszereket, szabályokat, amelyek az érintett családtag mindennapjait segítik. Sőt, az óvodának, az iskolának is fontos szerepe van, mert az a legnagyobb segítség, ha az érintett gyermek az élet minden területén megkap minden támogatást.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Elvárható a pedagógustól, illetve egy harminckét fős osztálytól, hogy egy-két gyermekhez alkalmazkodjon?

Mariann: Elfogadást várhatunk, de fontos leszögezni, hogy egyetlenegy ADHD-s vagy autista gyermeknek sincs joga zavarni az órát, másokat bántani vagy félelemben tartani, senki sem bújhat e mögé.

Ahhoz, hogy elfogadják őt, neki is erőfeszítéseket kell tennie.

Látjuk, hogy a pedagógusok szenvednek, mert sokszor nem tudnak az érintett gyermek miatt tanítani. Sőt, osztályonként általában nem egy, hanem két-három eltérő idegrendszeri fejlődésmenetű tanuló is van, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik egyéb nehézségekkel küzdenek, például egészségügyi problémáik vannak, vagy elváltak a szüleik, és konfliktusos a kapcsolattartás. Mindeközben nagy nyomás van a tanárokon, hogy leadják a hatalmas tananyagot. Keresik, hogyan tudják megoldani ezt a helyzetet.

Zsófia: Az eltérő idegrendszeri fejlődésmenettel élő gyermekek iskolai nevelése, oktatása nagy kihívás a mai iskolai rendszerben. Tapasztaljuk, hogy a pedagógusok nyitottak a speciális ismeretek, alkalmazható módszerek megismerésére, alkalmazására. Épp ezért elkezdtük végigjárni a környékbeli iskolákat, érzékenyítő és edukációs előadásokat tartunk arról, hogyan tudnak a pedagógusok és a szülők ilyen helyzetben összekapaszkodni, egymást támogatni, hiszen ez mindannyiuk közös érdeke, az érintett gyermekek számára pedig a jövő záloga. Már abban sokat tud segíteni a szülő, hogy megosztja a pedagógussal azt, amit ő már megtanult a gyermekéről, ezzel ugyanis hozzájárul a gyermek iskolai életének kiegyensúlyozottságához. A pedagógusok számára az az egyik fontos üzenet, hogy az eltérő idegrendszeri fejlődés nem szülői hiba eredménye, ezért részükről is nyitottságra és támogatásra van szükség.

Mi a helyzet az osztálytársakkal?

Mariann: A pedagógusok legtöbbször rájuk hivatkoznak: „S mi lesz a többivel?” De sohasem a gyerekekkel van baj.

Azt gondolom, rendkívül fontos, hogy tolerálni tudjuk a különbözőséget, és ezt megtanítsuk a gyermekeknek. Ők anélkül is, hogy elmagyaráznánk nekik a teljes diagnózist, megértik, elfogadják, sőt támogatják egymást.

Ám ez csak akkor működik, ha nemcsak ők, hanem az érintett is alkalmazkodik. Ha ez nem valósul meg, akkor kialakul bennük a kivételezés érzése, amelynek kirekesztés lehet a következménye.

Zsófia: Ha megosztjuk velük, hogy azért van a társuk kezében nyugilabda, mert úgy jobban tud figyelni, és a többieket sem zavarja, vagy azért rágózik, hogy leküzdje az ingerkeresést, akkor az egész osztály jobban tud működni, vagyis a közösség ezzel nem veszít, hanem nyer.

Kép

Kémenes-Piros Mariann és Szabó Zsófia

Ha valakiben felnőttkorban merül fel, hogy esetleg ADHD-s vagy autizmusban érintett, késő már diagnosztikára jelentkeznie, és bármilyen fejlesztésbe fognia?

Mariann: Sohasem késő, bár kisebb hatásfokkal lehet őket fejleszteni, mint a gyermekeket. Sok felnőtt keres fel minket, de inkább az ADHD kapcsán, valahogy azt divatosabbnak, társadalmilag elfogadottabbnak tartják. Az autizmust általában fogyatékossággal társítják, és amikor közöljük, hogy felvetődik a spektrumzavar-érintettség is, felháborodnak, pedig az egy rendkívül színes, értékes világ, sok árnyalattal.

Zsófia: Mi abban hiszünk, hogy minél hamarabb lehetőséget kell adni, hogy az érintettet megsegítsük, és sem ő, sem a családja ne kerüljön olyan helyzetbe, ami nem fog jól működni. Az a célunk, hogy minden hozzánk forduló olyan életminőségben élhesse az életét, amely neki a legmegfelelőbb, ezért a diagnózist mindig feldolgozó konzultáció követi, ahol átbeszéljük a felvetődő kérdéseket, esetleges félelmeket, és a hogyan tovább-ot.

Aztán egyéntől függően edukációt, konzultációt, pszichológiai tanácsadást, terápiát, pszichodrámacsoportot vagy gyógypedagógiai fejlesztést javasolunk.

Mariann: Központunk működését az „Érték a különbözőség!” alapelv mentén álmodtuk meg és szervezzük a mindennapokban. Ha csak probléma-fókusszal közelítjük meg a hozzánk fordulókat, elvesszük tőlük azt az érzést, hogy értékesek. Hisszük, hogy neurodiverzitás (idegrendszeri variánsok) nélkül nem létezne az emberiség a mai formájában. Az eltérő idegrendszer elképesztően sok előnnyel járt az emberiség történelmében, és ha elfogadással, az erősségeket is észrevéve fordulunk az érintettekhez, az sok előnnyel fog még járni a jövőben is.