Lackfi János: Bűvkör – #Jóéjtpuszi

Elvitték az Urat, és nem tudom, hova tették. 
Nincs a zsebedben? 
A kesztyűtartóban? 
Nem lehet, hogy a régi táskában 
felejtetted? 
Érdemes lenne 
végignézni az összes szatyrot? 
A kocsi csomagtartójában 
nem maradhatott? 
És ha becsúszott az üléskárpit mögé? 
De mi van, ha kiesett valahol, 
és most a földön kallódik? 
Ha sosem fogom megtalálni többé? 
Na, gondoljuk végig módszeresen… 
Hol volt meg utoljára? 
Feltámadáskor, a templomban 
határozottan emlékszem, 
hogy még elkísért, 
talán párszor megfeledkeztem róla, 
miközben a többieket vettem szemügyre, 
hogy megint kinek futja méregdrága ruhára, 
ki fogyott, ki hízott, 
kinek mennyibe fájt a haja, 
kinek nőttek meg hirtelen a gyerekei, 
ki néz ki pofátlanul jól a korához képest, 
ki öregedett meg rettenetesen. 
De amúgy ott megvolt, 
behunytam a szememet, 
és megláttam, amint egy ideje 
ott sütögeti a halat, 
pedig semmit sem fogtam egész éjjel. 
Akkor vajon honnan szedte? 
A húsvéti vacsora előkészületei 
alatt szem elől vesztettem, 
ügyelni kellett a vasalt terítőre, 
a szalvétára, a talpas poharakra, 
a svéd gombára, a friss retekre, 
a sonkaszeletelésre, a virágra, 
a tormára, a majonézes kukoricára, 
a borra, az ásványvízre, a bejglire, 
túl sok mindenre, de ahogy ettünk, 
és hálával körbenéztem 
az asztalnál ülőkön, 
láttam, ott eszeget, úgy tűnt, 
ízlik neki a krumplisaláta. 
A köznapokban is kiintegetett 
néha egy elsuhanó autóból, 
láttam, ahogy alpin-technikával 
mossa az egyik irodaépület ablakát, 
átkarolja egy hajléktalan vállát, 
egy görcsösen síró nő fejére teszi kezét, 
a kórházban a nénit ölelte, 
aki azt jajgatta, fázik, de nem törődtek vele. 
Igen, akkor veszthettem el, amikor 
kiléptem az ünnep bűvköréből, 
és elkezdtem megint magam körül forogni. 
Visszamegyek érte, ott kell lennie. 

Lackfi János további, #Jóéjtpuszi jelölésű versei itt érhetőek el.

Ez a vers eredetileg a Képmás magazinban jelent meg, fizesse elő a lapot ITT!