Ha a muníció elfogyott, s nincs már miből adni – Mit tegyünk szülői kiégés esetén?

A szülőség minden öröme mellett állandó stresszforrás, készenlét is, emellett egyhangú, az eredményei pedig csupán a távoli jövőre várhatók. Vannak olyan időszakok, amikor a feltöltődés lehetősége minimális, és a készlet lassan elapad. Ilyen időszak lehet az alváshiány kilátástalan ideje a kisbaba mellett, a dackorszak vagy a végeérhetetlen alkudozások kora a kamasz gyermekkel. Erőt próbáló, fárasztó élethelyzetek alatt előfordul, hogy úgy éljük meg, ennek soha nem lesz vége, a napi monotonitás felőrli az idegeinket, elveszítjük a feladatban önmagunkat.

A szülői kiégés jeleit azért fontos tudnunk, mert a problémával csak úgy tudunk szembenézni, ha beismerjük azt.

Az első jel, amelyre fel kell figyelnünk, a kishitű, alacsony önbecsülést tartalmazó, önostorozó gondolatok felbukkanása, mint például a „pocsék anya vagyok”, a „nem vagyok képes nyugalmat, szeretetet adni”, vagy a „csak idegesítjük egymást”.
Ha ezek a gondolatok felszínre törnek, az azt jelenti, hogy a fáradtság olyan szintre lépett, hogy már az ideig-óráig teljesítménynövelő stresszhormonok is kimerültek, minden tartalék elfogyott. Fedélzeti komputerünk – a gondolataink – azt jelzik vissza minden jelzőfénnyel, hogy nincs több fedezet, sürgősen töltekezésre, leszállásra van szükség. A szülő ezen a ponton már úgy érezheti, hogy telítődött az érintési ingerektől is, morcosan és ingerülten próbálja lerázni magáról a gyereket.

Komoly jelzése a kiégésnek az állandó kimerültségérzet, a hobbik elhagyása, az óriási teherhordozás érzete arra a gondolatra, hogy szervezni és újra szervezni kell minden napot.
A nyomottság, kedvetlenség állapotában valamiféle mentális távolságtartással reagálhatunk, amikor kielégítjük ugyan a gyermek mindennapi szükségleteit, de igyekszünk magunkat egy láthatatlan menedékbe rejteni, kivonni a konfliktusokból, esetleg hetente többször is elfog minket a menekülési vágy, sóvárgás.

Ha ezután sem változtatunk, a test benyújtja a borsos számlát, fejfájásra, emésztési panaszokra, refluxra, pánikreakciókra számíthatunk. A kiégett szülő abban a helyzetben találhatja magát, hogy visszavonul a baráti kapcsolataiból, csak a kötelező tennivalóit látja el, és szabadulásként tekint az estére. Ha a szülő érzelmileg elérhetetlenné válik, azt már a gyermek is megsínyli, az egész család gyorsan lehúzó érzelmi örvénybe kerülhet.

Mit tehetünk?

A felismerés már hatalmas előrelépés, hiszen annak hatására elszenvedőből cselekvővé léphetünk elő.

Ha elfogadjuk, hogy gépünk üzemanyag nélkül repül egy jó ideje, akkor meg is tudjuk bocsátani magunknak, hogy fenséges szárnyalás helyett a hasunkkal súroltuk a betont.

Mindez nem annak a jele, hogy rossz anyák vagyunk, hanem hogy segítségre van szükségünk. Nem jellemhiba okozza az állapotot, nem is akaratgyengeség, hanem az, hogy az emberi idegrendszer teljesítőképességének határai vannak.

Az első, amit megtehetünk, hogy ha kibírhatatlannak érezzük a gyereket, csökkentjük a saját terünkben lévő ingereket.
A gyerek viselkedésének általában valamiféle szándékot tulajdonítunk. Jellegzetes kiégési tünet, hogy a gyerek fárasztó magatartásában azt a felhívást érezzük, hogy most oda kell mennünk hozzá és szerelnünk kell rajta valamit, tiltanunk kell neki valamit, válaszolnunk kell valamire, megoldást találnunk, szóval a gond a gyerekkel van. Valójában inkább a szülő fáradtsági szintjét jelzi, hogy milyen tennivalót rendel hozzá a gyerek viselkedéséhez. Vehetünk a viselkedésünkkel más irányt is, és azt a jelet, hogy a gyermekünk viselkedését nyúzásnak éljük meg, beazonosíthatjuk úgy is, hogy mi pörögtünk túl. Annyi inger ért minket, hogy az ingerek tömegében az egyik – a gyerek – már túl soknak bizonyult. Ekkor a legjobb mindent kikapcsolni, elhalasztani, lehúzni a spalettát, és együgyűvé, egyszerűvé tenni a világot.

Ha minden mást kizárunk, akkor csak a gyermekkel lenni akár luxuskategóriás élmény is lehet.

Aki azt mondja, hogy a gyerekkel lenni nem nyűg, nagyon szerencsés szülő. A legtöbb anyának és apának viszont szüksége van lazításra, saját magával töltött időre is, ráadásul olyan formában, ami tervezhető.
Egy érdekes technika a „bögremódszer”, amely azt jelenti, hogy megtanítjuk a gyermekeknek: ha anya vagy apa kezében bögre van, akkor békén kell hagyni, csendben kell maradnia, akkor a szülő „házban” van, nem elérhető. Ha letette a bögréjét, újra elérhetővé válik.

Szintén jó módszer lehet az a gondolati váltás, hogy a tökéletes anya szerepe helyett megelégszünk az „elég jó”-val.
Ez épp a fordítottja annak, amikor menekülésképpen érzelmileg eltávolodunk a gyermektől, és a testi szükségleteire fordítjuk az energiát. Az elég jó szülő jelen van a gyermek számára, és energiavesztéses időben inkább a háztartást engedi félárbócra.

Kép

Kép: Freepik

A gyermek önállóságának erősítése szintén kivezető út lehet.
Itt arról van szó, hogy az alapvetően iránykövető gyermeket fokozatosan problémamegoldóvá neveljük. Nehéz feladat annak a megélése, hogy a szülő a gyermek számára amolyan külső winchesterként működve állandóan mentálisan készen áll, megválaszol, számon tart, megjegyez.

Ha az „anya a kihelyezett winchester” modellről áttérünk arra, hogy az irányító és végrehajtó parancsok egy része a gyermekhez fusson be, felszabadul a tárhelyünk egy része.

A feladat kiszervezését azzal tudjuk segíteni, hogy kevesebb irányító és több kérdező kommunikációt választunk, döntésjogokat adunk át, bevonjuk a gyereket a szervező feladatokba, és szétosztjuk a felelősség egy részét. Ilyen szétosztható feladat, hogy milyen ruhát vegyen fel a gyermek, vagy mi legyen a heti menü. „Neked mi a terved?”, „Te hogyan oldanád meg?”, „Hány szendvics kell egy napra?”

Kiégés esetén sokat segíthet, ha hasonló problémával küzdő ismerősöket, barátokat, közösségeket találunk, ahonnan ötleteket, praktikákat és sok-sok támogatást nyerhetünk.
Már az is hatalmas erőt adhat, ha látjuk, hogy mennyien küzdenek ezzel a titokkal, hogy nem vagyunk a gondunkkal egyedül. Engedjük meg magunknak a haragot és a sírást is. Ha nem találunk ilyen csoportot, hát csináljunk egyet!

Érdemes a határainkat mielőbb jelezni, és legális elfoglaltságokat keresni, azokért harcolni. Ilyen tevékenység a sport, a tanulás, a szépségápolás, a barátokkal való találkozás.
Sok kiégett szülő ugyanis már csak a betegséghez tud fordulni, hogy házon kívül tölthető időt szerezzen magának, és ezt a mentsvárat a szervezetünk is észreveszi.

Egy szófogadó test még azt is megteszi értünk, hogy lerobban…

Jó megküzdési technika a láthatóvá tétel is:
Esténként rajz, naplójegyzet formájában megörökíthetjük, hogy mit sikerült végrehajtani abból, amit elterveztünk, így láthatóvá válik a láthatatlan munka és az apró eredmények. A gyereknevelés folyamat, ők még nincsenek készen… Ám a kicsi eredmények is lépések az úton.

Az örömforrás-rutinok bevezetése is támogató lehet a kiégéstől fenyegetett szülő részére.
Ilyen rutin a minden esti naplementenézés, a minden délután közös meseszövés, minden hétvégén barátnővel kávézás. Ha nincsenek rutinok, ki lehet alakítani őket, hiszen minden hagyomány elkezdődött egyszer, és a rutinok azért vannak, hogy gyengéden átvezessenek minket az olyan időszakokon, ahol nem látszanak a jelzőkarók. Szúrjuk le őket mi!

Nem vagyunk rossz szülők, ha bezárjuk a fürdőszobaajtót zuhanyzáskor. Nem vagyunk rossz szülők, ha egyedül esszük meg a csokinkat. Nem vagyunk rossz szülők, ha nincs kivasalva az ingecske, vagy ha nyelvet tanulunk, ha sportolni járunk a gyerek mellett. Ha töltekezni tudunk, akkor többet is tudunk adni, gazdagabb világot oszthatunk meg a gyermekünkkel.