Miértek helyett megoldásfókusz – Hogyan érdemes hozzáállni a változásokhoz?

Változás vagy állandóság? 

A hagyományos értékrend első ránézésre a változatlanságra szavaz, amikor olyan tulajdonságokat értékel, mint a hűség, a kitartás, az elkötelezettség vagy a stabilitás. Ezek mind nagyon fontos értékeink, de tapasztaljuk, mennyire nehéz a megvalósításuk, amikor az csupán a változás elutasításán, azaz rugalmatlanságon és merevségen alapszik. Ha szülőként például fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeink ne a gyorséttermek kínálatában lássák a gasztronómia csúcsát, nem elég rémisztő kiselőadásokat tartani az ott készült ételek szervezetre gyakorolt hatásairól. Kellenek együtt főzések, családi grillpartik, minőségi otthoni étkezések és bizalom abban, hogy amikor a csemeténk kipróbálja a gyorséttermeket, saját maga is arra a meggyőződésre jut, hogy másra van szüksége. Míg értékeinkben állandóak lehetünk, a megvalósítás módja és eszköze folyton változik. 

Mindeközben a mai kor látszólagosan változásközpontú működése (többet, gyorsabban, máshol, máshogyan) az önmagáért való változásban is az életképesség jelét látja. Azonban a pusztán elsőfokú változások (ugyanabból még többet vagy kevesebbet, máshol, máshogyan) többnyire csak átmeneti eredményt hoznak.

A legismertebb példa erre az a fogyókúra, amelynek egyetlen oszlopa a bevitt élelmiszerek mennyiségének módosítása. Eredménye általában hosszú távon pont ellentétes a megfogalmazott céllal. A valódi és tartós eredmény többnyire nagyon sok tényezőből áll össze, és ezeknek látszólag csak egy része függ össze az étkezéssel: együttérző önelfogadás, az ételekkel és a testükkel való megromlott kapcsolat helyreállítása, rendszeres testmozgás, a mértéktelenségre csábító alkalmak kerülése, a falást kiváltó stresszhelyzetek azonosítása vagy az elért eredmények megünneplése. 

Változó családi kapcsolatok 

A mindennapokban számtalan tényezőhöz kell alkalmazkodnunk. Ha például nem változtatjuk meg az időjárás hatására az öltözködésünket, akkor akaratunk ellenére alakul ki a változás: fázunk, megizzadunk, kiszáradunk vagy megbetegszünk. Ha megpróbálunk nem változni, akkor egyre nagyobb és nagyobb árat fogunk fizetni a látszólagos változatlanságért. 
Nem könnyű a jól bevált, régi szerepeinket levetkőzni, és az állandóság biztonsága, illetve a folytonos változás között az arany középutat megtalálni. Mindez megtapasztalható már a párkapcsolat formálódásánál is, amikor a szerelmesek egymásra találnak, és a kezdeti rózsaszín ködös állapotban megélik a szimbiózis élményét, majd ahogy elkezd oszlani a köd, változik maga a kapcsolat is.

Ez a differenciálódás időszaka, hiszen ilyenkor a pár tagjai elkezdik észrevenni a másik kevésbé vonzó tulajdonságait is. Ebben a szakaszban a felek gyakran kétségbeesnek, és a szerelem végének gondolják ezt az állapotot, pedig ez szükséges ahhoz, hogy immár ne az általuk elképzelt idealizált képhez, hanem egy valóságos személyhez kapcsolódjanak.

Olyan ez, mint amikor egy virágot át kell ültetni egy másik cserépbe, hogy tovább tudjon fejlődni. Bármennyire is szerettük a régi cserepet vagy a növény eredeti méretét, formáját, a virág életben maradásához szükséges a változás. Így a párkapcsolatban a differenciálódás időszaka a kapcsolat megmaradásának záloga. 
Nemcsak a párkapcsolatban, hanem a családi életciklusban is egymást követő szakaszok vannak, amelyekben folyamatosan változik a kapcsolódások jellege. A különböző életszakaszokba való átlépéskor a régi egyensúly felborul, és a jól bevált megoldási stratégiák kudarcot vallanak. Ilyen történés lehet, amikor a család élén álló idős patriarcha még mindig vezetni és irányítani akar, közben nem veszi észre, hogy gyermekei már nagyon is önállóak, viszont a családban nagy igény lenne egy szeretetteli nagypapai szerepet betöltő idősebb férfire. Természetes, ha ilyenkor kétségbeesünk vagy tehetetlennek érezzük magunkat, mert ami megszokott, az biztonságos is egyben, azonban ez a rugalmatlan ragaszkodás a régi szerephez megnehezíti minden érintett életét, és negatívan hat a kapcsolatokra is. 
A különböző életciklusokban megjelenő változásokat gyakran kíséri valamilyen külső esemény, így például munkát vállalunk, a gyerekünket óvodába küldjük vagy nyugdíjat kérelmezünk. Gyakran tapasztalható, hogy a belső változás nem tart lépést a külső eseménnyel, előfordulhat időbeli elcsúszás, ellenállás, amíg kezdjük realitásként kezelni az új helyzetet, és alkalmazkodunk hozzá. Hatványozottabb kihívás, ha váratlan, véletlenszerűnek tűnő fordulatokkal szembesülünk, hiszen ilyenkor a változás előbb történik, minthogy belül igazodtunk volna hozzá, és ezek a krízishelyzetek gyakran megkövetelik a feldolgozást és a lelki munkát. 

Kép

Kép: Unsplash

Ugrás a sötétbe: a változás segítése 

A családterápiában szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy nagyon fontosak a személyes kapcsolataink, amelyeknek változásai különösen erőteljes érzéseket váltanak ki belőlünk. Sokszor még egy nehéz kapcsolatban is kitartunk csak azért, hogy megőrizzünk egyfajta változatlanságot, annak ellenére, hogy ezért nagy érzelmi árat fizetünk. A terápiás folyamatba érkezők általában a régi módon már nem tudnak élni, az új kapcsolati működést pedig még nem találták meg. Ezt többnyire szenvedésként élik meg. Mégis nehéz elengedniük a kínokat okozó, de ismert működést. Főleg, ha a változás iránya az önmegmutatás és a kapcsolat mélységeinek megváltoztatása. Ilyenkor a felek gyakran beszélnek arról, hogy nyugalomra, békére és pihenésre vágynak. Ezzel egyfajta változatlanságot írnak körül. Pedig az életünkben igen ritka élmény a valódi változatlanság. A valódi belső béke és megelégedettség egy erőfeszítéseket igénylő, pozitív változás után elért érzésállapot lehet. Inkább a változás egyik terméke, mint célja. Ekkor nagyobb összhangot élünk meg magunkkal, a számunkra fontos emberekkel és a külső realitásokkal. Röviden: úgy érezzük, hogy a helyünkön vagyunk. 
A változás életet hoz a kapcsolatainkba, és mindenki a részese lehet.

A családterápiás folyamat első fontos alapszabálya, hogy a család minden tagja felel és tesz a változásért. Ez azért fontos, mert ezáltal kontrollálható és szabályozható mindenki számára a folyamat.

Bár a terápiába általában azzal a vággyal érkezünk, hogy a másik személy változzon meg, fel kell ismernünk, hogy a változás kulcsa mi magunk vagyunk. Ha mi változunk, változnak a többiek is, és hatással vagyunk arra, ami történik. Mindenkit megérint, amikor a folyamatban a gyerekek is felismerik ezt a lehetőséget, és akár a felnőttekkel is versenyre kelnek a pozitív családi folyamatok kezdeményezésében és kibontakoztatásában. A megváltozott családi működésre rá lehet kapni, amikor megérezzük, hogy több biztonság, elfogadás, megértés, közelség van benne, mint a korábbi küszködésben. 
A családterápiákban változást árulunk, feladatunk segíteni a családokat abban, hogy változást érjenek el. Ebben a családtagok eleinte különböző mértékben érdekeltek. Később azt tapasztalják, hogy a változás másként testesül meg, mint várták. A megélésükben gyakran szinte magától és természetesen bontakozik ki, mert a család állítja elő, nem külső tanácsadás által történik. A családterápia kiemeli a változások már meglévő elemeit, hogy elősegítse a további változást. Ezáltal mindenki nagyobb összhangba kerül magával, kibontakoznak az addig rejtett személyiségvonások, a családtagok erőteljesebben élik meg magukat, felszabadulnak, elfogadást sugároznak és kapnak. Ennek feltétele az, hogy a kapcsolataikban beállt változást azonosítsák és tudatosítsák. Kifejezzék, mire van igényünk, mire van szüksége a másiknak, mit adhatnak és mit kaphatnak meg – ez már azt jelenti, hogy a változás megérinti és átalakítja az egyéneket és a kapcsolatokat. 

Ellenállás a változással szemben 

Amikor a családterápiában a változással szembeni ellenállással találkozunk, igyekszünk megérteni, hogyan és miért éri meg valakinek az adott helyzet a sok nehézség és rossz érzés ellenére. Azután igyekszünk találni egy még jobb „ajánlatot”. Ez nem lehetetlen küldetés, ugyanis sokszor az adott családtag valamilyen félelme áll a háttérben, de legalábbis szenvedést okoz számára az, hogy a családi változás akadályozása közben elszigetelődik. 
A változás megértését és elfogadását akadályozhatja, hogy gyakran kívül vagy kívülről várjuk a változást. Annyira, hogy sokszor előnyben részesítenénk olyan változásokat, amelyek során nagy csinnadrattával nem történik semmilyen lényegi átalakulás. A tartós változás ennek pont az ellenkezője: csendben érkezik, néha egészen észrevehetetlen az avatatlan szem számára, természetesnek és magától értetődőnek tűnik. Belülről jön, és ott zajlik le először. Ezt követően tud megnyilvánulni a külvilág számára is. 

Miértek helyett: megoldásfókusz 

Amikor változást tapasztalatunk, kényelmetlen érzésünktől hajtva kényszert érzünk arra, hogy „megértsük”, hogy mi miért történik. Azt hisszük, a változásnak mindig oka vagy célja van, és a megoldáshoz az vezet, ha ezeket elemezzük.

Mélyen gyökerező kulturális tévhitünk az ok-okozatiság túlzott kiterjesztése olyan helyzetekre, amelyekben ezek a tényezők meghatározhatatlanok, illetve felkutatásuk csekély érzelmi támaszt nyújt a megoldáshoz vagy az alkalmazkodáshoz.

Valójában ahogy az eső elleni védekezésben sem segít semmit, ha megértjük a csapadékképződés okát vagy célját, úgy általában az ok-okozat feltárása sem mozdítja elő a megoldás megtalálását. A kapcsolatokban a változásra adott helyes válaszunk gyakran semmilyen összefüggésben sem áll a kiváltó okkal. Gondoljunk bele abba a helyzetbe, amikor az autóúton haladva észrevesszük, hogy defektes lett az egyik gumiabroncsunk. Szerencsés esetben rögtön meg tudjuk kezdeni a lehúzódást, megállunk, segítséget hívunk, vagy mi magunk nekilátunk a kerékcsere pontosan előírt lépéseinek. Miféle kapcsolatban állnak ezek a műveletek annak kutatásával, hogyan került a szög az autóútra? Gyakran fogalmunk sem lehet a miértről, mégis időt és energiát pazarolunk ezek felderítésére. Néhány tényező felismerése által némi nyugalmat persze nyerhetünk, ez egyfajta érzelmi nyereség, de valójában a megoldást nem támogatja. Steve de Shazer és felesége, Insoo Berg a családokkal folytatott munkájuk során azt figyelték meg, hogy nehézség esetén nem az segít, ha az adott probléma okait és körülményeit felkutatjuk, hanem az, ha elkezdünk másképp gondolkodni a minket feszítő nehézségről és új, kreatív megoldásokat találunk. 
A negatív és pozitív életszemléletű emberek többnyire ugyanannyi változást élnek át életük során. Amit másképpen tesznek, az talán úgy írható körül, hogy milyen jelentést tulajdonítanak élettörténeteiknek.

A negatív életszemléletű emberek változástörténetei sokszor nem folyamatok, hanem kontrollálhatatlannak és váratlannak ábrázolt, szempontszegény, egysíkú és pontszerű események, amelyek összefüggéseit alig ágyazzák élettörténetükbe. Idegennek élik meg, és ilyenként mutatják be azokat.

Ahol (akár sok évtizedes) gyógyulatlan lelki sérüléseink rejlenek, általában ott bicsaklik meg a történetek sokszínűsége és pozitivitása, és ott a legnehezebb rugalmasan válaszolni a változásokra. A pozitív szemléletű emberek ezzel szemben gazdagabb, átfogóbb leírást adnak a történetükről, amelyben a negatív eseményeknél is kiemelik, hogy mit értettek meg általuk, milyen hatással voltak rájuk, mit tanultak általuk, így a megoldások megtalálása is könnyebbé válik. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>