A diplomás nő és a párválasztás: „Nem akarom macskás vénlányként végezni!”
Nagyon sok olyan okos, diplomás, csinos, határozott harmincas nőt látni, akinek látszólag mindene megvan: remek munkája, barátai, jó anyagi helyzete, de a szerelemben egyszerűen nincs szerencséje. Mit tehet, ha még nem találta meg az igazit, s ha nem akarja macskás vénlányként végezni? A harmincas évei közepén járó Sára osztja meg velünk tapasztalatait.
Mindig törekedtem arra, hogy jól tanuljak, hogy kihozzam magamból a maximumot. Hittem, hogy a kemény munka előbb vagy utóbb meghozza a gyümölcsét. A gimnáziumban nagyjából minden tárgyból jeles voltam, szabadidőmben különórákra jártam, s amikor 18 éves lettem, nem volt kérdés, hogy felsőoktatási intézményben tanulok-e tovább. Egyetemistaként munkát vállaltam pékségben és ruhaboltban, hogy legyen némi zsebpénzem, aztán megszereztem életem első diplomáját. Én, Sári lettem a család büszkesége. Pár évvel később jött a második, majd túl a harmincon a harmadik diploma, mert úgy éreztem, hogy még mindig vannak olyan szakterületek, amelyekbe ha belekóstolhatnék, megelégedéssel töltene el. Két középfokú nyelvvizsgám van, most készülök egy harmadik nyelvből vizsgát tenni. Dolgozom, mint mindenki más, ha pedig időm engedi, sportolok, előszeretettel kirándulok, beülök egy jó kis mozifilmre, vagy ellátogatok valamelyik hazai múzeum időszaki kiállítására. Egyedül.
S hogy miért egyedül?
Amióta túlléptem a harmincat, sokkal megfontoltabban keresek párt. Nem dőlök be a szép szavaknak, amelyek mögött nincs tett. A „rövidtávfutókat” egyből kiszúrom – az átmeneti kaland nem az én műfajom.
A helyzetemet nehezíti, hogy diplomás vagyok. Mert bizony nagyon úgy tűnik, hogy hátrány, ha okos az ember. Legalábbis én azt tapasztalom, hogy megijednek tőlem.
Természetesen nem akarok általánosítani, és nem gondolom, hogy minden férfinak hasonló a hozzáállása. Sőt, aláírom, hogy a párválasztást az is nehezíti, hogy manapság a legtöbb nő egyszerre vár a férfitől romantikus magatartást és egyenjogúságot; elvárja, hogy erős, domináns, ugyanakkor érzékeny és nyílt legyen. Nem csoda, ha a férfi megzavarodik! De az is lehet, hogy csak én vagyok különösen peches. Bárhogy is legyen, nagyon elszomorít, hogy nincs tartós párkapcsolatom. Vajon bennem van a hiba? Vajon én rakom túl magasra a mércét? Túl válogatós lennék? Be kellene érnem a szerető szereppel? Játszmáznom kellene? – esténként többnyire ezek a kérdések kergetik egymást a fejemben.
Egyébként két éve vagyok kényszerszingli.
Leszögezném, hogy nem, nem ücsörgök macskával és Nutellás üveggel az ölemben, és nem kergetem magam önsajnálatba romantikus zenékkel. Nem vagyok sodródó alkat, nem várom, hogy berepüljön hozzám fehér paripán, vagy tudom is én, elektromos meghajtású rolleren a jóképű herceg. Természetesen vannak randevúim. Továbbra is keresem a társam, nem adtam fel. De néhány találkozás után kifullad valamennyi, már ha egyáltalán sor kerül pár találkozásra, és nem csak az online térben szédítenek. Élőben kevés új férfival ismerkedek meg, abból a kevésből pedig nincs igazán esélyem olyat találni, akivel a kapcsolat is működhet.
A számomra szimpatikus párjelöltek már mind foglaltak, melegek, vagy családot alapítottak, aki pedig facér maradt (vagy elvált), nem kívánja elkötelezni magát, nem szeretne gyermeket vállalni.
Próbálkoztam már barátokon keresztül ismerkedni: a barátnőm rengeteget áradozott Péterről (nevezzük így). Azt mondta, pont nekem való lenne, és hogy remek páros lehetnénk. Elmentem hát Péterrel randizni. Röpke óra alatt kiderült, hogy Péter nem velem, sokkal inkább az alkohollal szeretne közelebbről megismerkedni. Bizalmába is avatott három vodkát, egy nagy korsó sört és némi whiskyt. Artikulációja olyan mértékben eltorzult, hogy végül feladtam a szájról olvasást, és csüggedten hazakullogtam.
Volt, hogy hirtelen ötlettől vezérelve felkerekedtem és elmentem egy popkoncertre, ahol beszédbe elegyedtem egy kedves, megnyerő külsejű korombeli férfivel. Kiderült, hogy a közgázon végzett, remek a humora, és nagyon hasonló az érdeklődési körünk. Épp a Lehel térnél jártunk, amikor megkérdezte, hogy hol végeztem, milyen szakon, én pedig mind a három diplomámról említést tettem. Nem dicsekedtem, csak gyorsan felsoroltam őket. „Az szép!” – mondta olyan hangsúllyal, mint aki épp akkor tudta meg, hogy a kutyája haldoklik. Az Arany János utcánál elköszönt tőlem, mondván, neki sürgősen és azonnal be kell ugrania még egy haverjához. Klaffogtam haza ismét egyedül a sötétben, közben pedig teljes erővel átkoztam magam, amiért nem hazudtam azt, hogy műkörmös vagy virágkötő vagyok. Életem tortájának habja kétségkívül az volt, amikor kéthónapnyi együttjárás után a páromnak eszébe jutott, hogy házas, és hogy felesége épp a második gyermeküket várja.
Válogatós vagy igényes?
Még mielőtt válogatósnak címkéznének, hozzá kell tegyem: nincsenek extrém elvárásaim.
Nem hinném, hogy irreális vágy lenne egy olyan társról álmodozni, aki biztos benne, hogy én kellek neki, aki nem fél kompromisszumokat kötni és hosszú távú kapcsolatban gondolkodni.
Egy férfi kollégám nemrég azt mondta, hogy – akárcsak külföldön – hazánkban is felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik már másképpen viszonyul a kapcsolatokhoz és a házassághoz; elvétve megjelentek olyan csoportosulások, amelyeknek a tagjai nyíltan vállalják: bőven elég az otthonról élvezhető virtuális tér és online pornó, s vannak, akiknek egyszerűen túl sok macerával jár a részvétel a párkapcsolatokban. Na, ez se sokat segít rajtam!
Akárcsak a szülői nyomás, amit minden vasárnap megkapok ebéd közben a szülői háznál édesanyámtól: „Nem akarlak piszkálni, de hogy gondolod a jövőd? Egyedül akarsz megöregedni? Talán félsz a férfiaktól? Kaptam Icától egy pszichológus-elérhetőséget, hívd fel! Tudod, múltkor már azt hazudtam a fodrásznak, hogy babát vársz. A másodikat. Igen, ezt mondtam, na és? Örülj, hogy nem azt, hogy leszbikus vagy! Jó, jó, nem akarlak piszkálni, tényleg, de hát nem vezet ez így sehova, Sára! Meglásd, ha pár évet vársz még, már nem fogsz senkinek kelleni!”
„Tényleg nem látod, hogy ez itt a való világ, nem pedig a Szex és New York?!”
Ismerkedni, de hol?
„Sok diplomás, harmincas nő panaszkodik arra, hogy nehéz megtalálni azokat a helyeket, csatornákat, ahol ismerkedhetnének, pedig számos közösségi oldalon hirdetett esemény (többek között kirándulás, klubdélután, gasztronómiai workshop) kínálkozik, hogy érdeklődési körüknek és végzettségüknek megfelelő új embereket ismerjenek meg. Nem beszélve az értelmiségieket célzó társkereső ügynökségek, internetes oldalak és applikációk tárházáról, ahol ráadásul már az sem kérdés, hogy a regisztrálók komoly szándékkal szeretnének-e ismerkedni, vagy sem” – mondja Mayer Máté pszichológus, párterapeuta.
Mit vethetnek be a diplomás, harmincas egyedülálló nők?
A szakértő szerint elsősorban a női csábítás praktikáit. „Sokszor tapasztalom, hogy a vonzó külső, illetve a csábító viselkedés, például egy kedves mosoly vagy kacsintás megvetendő, alantas, már-már bűnös dolgoknak számít az észt és a belső értékeket középpontba állító nők körében. Vannak nők, akik kellő hangsúlyt fektetnek arra, hogy külsejük megfeleljen a mai trendeknek, mégis inkább elrejtik mindezt egy nőiséget kevéssé hangsúlyozó ruhadarab alá. (Nem kell persze mindent kitenni a kirakatba, de öltözködés terén is éljék meg, hogy nők, legyen velük önbizalmuk és pozitív énképük!) Látom azt is, hogy sok értelmiségi hölgy a környezetében lévő férfiak felé semmilyen érdeklődést nem mutat, például villamoson utazva inkább kifelé tekint az ablakon, vagy a telefonjába mélyed. Legyenek egy kicsit bátrabbak, nyitottabbak a hölgyek!”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>