Álommunka a felhők felett – stewardessek kihívásról és különös helyzetekről

Felkészültség és váratlan helyzetek. Nemzetközi életérzés és honvágy. Világpolgárság és hazaszeretet – a légi utaskísérők rendkívüli hivatásáról beszélgettünk Hartyáni Emőkével és Nánási Mercédesszel, akik a munkaidejük javát a levegőben töltik.

Emőke és Mercédesz érezhetően tele van energiával. Ha kedvenc munkahelyükről kérdezem őket, egyikük inkább az arab világra szavaz, másikuk Európára. „Én sosem a mainstreamben szerettem dolgozni, hanem különlegesebb állásokat kerestem. Amikor 1996-ban Bahreinbe költöztem, csupán a második magyar voltam a Gulf Airnél. Csodálkozom is magamon, hogy egyedül kimentem. Közel sem voltam olyan nagyszájú, mint most, de láttam, hogy milyenek az angol lányok, és tudtam, ha riadt nyúl maradok, megesznek.”

„A külföld lehetőséget ad egy új imázs építésére, és én ezt maximálisan kihasználtam”

 – mondja Emőke, aki mindjárt be is avat a közel-keleti légi utaskísérő munka vonzerejébe.

Úgy látja, sok lehetősége, ugyanakkor mítosza is van a luxuséletnek arrafelé, miközben jól megfizetik a fiatal stewardesseket, az önálló életkezdés kellemetlenségeitől megkímélik őket, adnak nekik lakást, számlákat sem kell fizetniük – ilyesmit az európai légitársaságok nem engedhetnek meg maguknak. Mindez számára a legnagyobb hozama az arab országokban töltött éveinek: nem kellett félni attól, hogyan, miből és hol él. „Időben meg kell jelenni és tudni a feladatokat. Tudni azonnal, hogy mondjuk egy Airbus A380-ason (a világ legnagyobb utasszállító gépén), a 22. sorban hol van a legközelebb oxigén.”

„Ha nem is kell agysebésznek lenni, agyban ott kell lenni, és ehhez is kell a rátermettség.”

„Ma is rettegek tőle, hogyan megyek át a vizsgán. Lenyűgöz viszont, hogy a recruiterek (toborzók) mennyire tudják, kiket kell felvenni” – folytatja a ma már saját cégét, a légi állatszállítással foglalkozó Budapest Vet Cargót vezető szakember.   

Kép

Hartyáni Emőke

Kitartó munkával meg sem állni a fedélzetig

De most még maradjunk ott, hogyan lehet belépni a légi utaskísérők közé. Hartyáni Emőke alaposan tanulmányozta a kérdést, és 2009-ben megálmodta a „Repülni akarok!” (Hello Flying) tanfolyamot, amely egy felvételi előkészítő légi utaskísérőknek. Úgy látja, a felvételinél egymást utánozzák a légitársaságok a 6 fordulós rendszerben, ahol a British Airways a minta. „Több százan végeztek már nálunk, ők úgy mehetnek a felvételire, hogy a légitársaságok látják bennük a potenciált ahhoz is, ha valakit újjá kell éleszteni a gépen. Ha megfogadják a tanácsainkat a jelöltek, és kitartóak, nem adják fel, legkésőbb egy-két év után felveszik őket. Az Emirates világátlaga alapján 200 jelentkezőből 12 embernek sikerül, vagyis ez egy álommunka, bár ez az európai légitársaságokra nem feltétlenül igaz. Az Emiratesnél vagy a Gulf Airnél tényleg álom dolgozni, azért is, mert mindenhol megkapják az emberek a pihenőt. Öt nap Amszterdamban, öt nap Szingapúrban, öt nap Zanzibárban.”

Világpolgár-életérzés

Kihívás, repülés, tájak, élmények, emberek – de van még valami, ami Emőke számára nagy vonzerőt jelent a stewardessek világában. „Az egyenruha varázsa is megvan. Az arab légitársaságoknál mindig kell fejkendőt viselni, mi a kosztümhöz olyan kalapot és kendőt kaptunk, hogy az amerikai turisták velünk fotózkodtak, mert egy tévésorozat jótevő szellemlányára hasonlítottunk. Klassz ruhában dolgozni, klassz gépen, ez egy csoda. Beléptem a bűvkörébe, és amikor egy rövid időre otthagytam a hivatást, akkor visszavágytam. Nekem sosem teher kimenni a repülőtérre, mindig arra gondolok: de jó lenne stewardessnek lenni… aztán megszólal bennem, hogy neked ez már megvolt! Amíg a Malévnél dolgoztam, a fél várost át kellett utaznom a reptérhez, de mindennap euforikus boldogság járt át.

Ez egy nemzetközi életérzés is, hogy világpolgár vagyok: kitágul az ember világlátása, rádöbbenek, hogy milyen jól értem az akcentusokat. Látom például az olaszok, az ausztrálok lazaságát, hogy kiléphetünk a görcseinkből, lehet nyugisan is élni, választhatunk nem panaszkodó életet” – utal arra, hogy mi itthon szeretünk beletemetkezni a gondjainkba.

Időnként azért valós veszélyekkel is számolni kell: ilyen a koronavírus is. „Aki sokat utazik, azt nehezebb megijeszteni a vírussal, ez persze még változhat. A vírus viszont csak az egyik probléma. Sok vállalkozás úgy, ahogy van, tönkremehet, mert bizonytalan időre le kell állnia a szállítással” – halljuk Emőkétől, aki naponta tapasztalja a koronavírus gazdasági hatását.

Európa bűvkörében

Emőke tanítványa volt a Hello Flying-tanfolyamon Nánási Mercédesz, aki szintén az arab világban kezdett, a Qatar Airwaysnél. Rajta is érződik, szeret emberekkel foglalkozni, és szereti, amit csinál, de más érzelmek is erősen dolgoznak benne. „Úgy látom, az arab légitársaságok sokkal jobban kontrollálják a személyzetet, az európaiak pedig lazábbak. Az arab világban ötven-hatvanéves stewardesseket nem találunk, legfeljebb harminc-harminckét évesen veszik fel az embereket. Viszont ma is abból élek időnként, amit ott tanultam. Nagyon alapos képzést kaptunk, előléptettek, és a tapasztalataim nem vesztek el azzal, hogy visszajöttem Európába” – mondja Mercédesz, aki szerint mindenféle tapasztalat sokat számít: az is, amit a repülésben és az is, amit a vendéglátásban szerez az ember. „Most az egyik legjobb az, hogy itthonról repülhetek. Segítőkészek az emberek, a fizetés és az óraszám is jó, el lehet osztani rendesen a munkaidőt és a szabadidőt. Eddig felváltva repültünk New Yorkba, Szöulba és Londonba, tavasszal viszont sok kisebb európai desztináció következik, Bukarest, Várna vagy éppen Dubrovnik, ami gyönyörű lesz, nagyon várom. De van lehetőség más városból is dolgozni, pl. Szingapúr, Toronto vagy éppen Miami, és utat is lehet kérni” – hallunk egy további szempontot arról, miért lehet szeretni nemcsak a munkát, hanem a munkahelyet is, ha megbecsülik az embert.

Kép

Nánási Mercédesz

Minden nap más és más lehet, új embereket, új történeteket ismernek meg, ez is egy vonzerő.

Mercédesz a hosszabb utakon igyekszik erre is időt fordítani: amikor például Szöulból jönnek haza, és tizenkét órán át repülnek, többször hátrajönnek az emberek italért, rágcsálnivalóért. Néha csak arra van idő, hogy szót váltsanak velük, máskor tizenöt-húsz percet is lehet beszélgetni.

Váratlan helyzetek

Ami az utasok és légi utaskísérők kapcsolatát illeti, valljuk be, ritkán látunk embereket, akik figyelnének felszállás előtt rájuk, amikor a vészhelyzeti tennivalókat mutatják be. Mercédesz a másik oldalról ezt úgy látja, hogy a videóra valóban nem szokás figyelni, a személyes bemutatóra viszont igen. „Veszélyesebb helyzetekben néhányan kétségbeesve néznek ránk, amikor mondjuk szervíz közben rázkódni kezd a gép. Még nagyon kezdő voltam, amikor előttem egy utas elájult. Ijesztő volt, ahogy elfehéredett, a körülötte lévők pedig néztek rám, és várták a segítséget. Egy másik utasnál a repülőgép rázkódásakor hiperventilláció (szapora légzés) lépett fel. Az epilepsziás tünetek pedig viszonylag gyakoriak, olyan is van, aki nem is tud róla, hogy jelentkezetnek nála. Ilyenkor először az emberi ösztönök dolgoznak bennem is. Aztán beugrott az elájult utasnál, hogy milyen lehetőségeim vannak, hiszen orvosi eszközök is rendelkezésre állnak. A kollégákra is számítani lehet, ekkor szükségem is volt rájuk.”

Ahogy szükség van az itthon eltöltött időre is. „A honvágy ott lapít az emberben, hazudik, aki azt mondja, nem dolgozik benne a hazaszeretet külföldön. Az embernek csak egy otthona van. Ezért is érzem kiváltságnak, hogy minden járatra itthonról indulhatok el és utána hazaérkezem.”