„Világszinten is elismert operaénekes szeretnék lenni” – Beszélgetés Farkas Andrással

– Sokféle sztereotípia él a roma származásúakkal kapcsolatban az emberek fejében, többek között az is, hogy jó zenészek. Viszont roma operaénekesekről nem sokat hallani. Téged mi vezetett erre az útra?

– „Neked könnyű, benne van a véredben”, szokták mondani. Ez nem teljesen így van. Nincs vonó a vérünkben, mint ahogy ezt gondolják sokszor.

A tehetség csak kis százalék egy sikeres pályához. Több összetevője van: kitartás, szorgalom és persze szerencse is kell hozzá.

Nem úgy terveztem az életet én sem, hogy ezen a pályán leszek majd. Nyilván a zenészek között látványosabban találunk roma származásúakat, de ez nem azt jelenti, hogy minden roma zenész vagy csak a zenéhez ért. Ajkán jártam általános iskolába, inkább szakmát szerettem volna. Énektanárom, dr. Lukáts Andrásné, Marika néni javasolta, hogy próbáljam meg a zenei pályát, mert szép hangom van. Így kezdődött minden. Természetesen akkor még nem a komolyzene világa érdekelt, hanem a musicalek és rockoperák. Középiskolába Győrben jártam, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolába. Itt szerettetem meg a komolyzenét. Az akkori énektanárom, Kőszegi-Németh József mutatta meg nekem az operán keresztül ezt a csodát. Elkezdtem hallgatni, és magával ragadott. Egy nap hazamentem, és mondtam a szüleimnek, hogy operaénekes leszek. Meglepődtek kicsit, de úgy hiszem, örültek neki.

Úgy gondoltam, ha már énekléssel foglalkozom, akkor magasra teszem a lécet és próbálom átugrani!

– Erre a nehéz hivatásra Budapesten készültél fel.

– 2012-ben kerültem Budapestre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol először Keönch Boldizsár kiváló tenorista növendéke lettem, egy évig tanított Johannes von Duisburg Wagner-énekes, majd Kertesi Ingrid Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, érdemes és kiváló művész lett a mesterem. 2017-ben BA énekművész, majd 2019-ben oratórium- és dalénekművész mesterdiplomát szereztem.

Roma származású operaénekesek közül jelenleg csak nőket ismerek, de elképzelhető, hogy férfi énekesek is vannak. A kérdés, hogy vállalják-e a származásukat. Én tudatosan mondom azt, hogy roma származású magyar énekművész, operaénekes vagyok.

Szeretem Magyarországot, a szívemben hordom, magyar vagyok, de emellett a cigány származásomra is büszke vagyok. Ettől nem kevesebbnek, hanem többnek érzem magam. Szeretném, ha az emberek nem csak a negatívumot látnák, hiszen az mindenhol előfordul, a nem-romák között is. Szeretném, ha a hazám büszke lenne rám és elfogadna olyannak, amilyen vagyok. 

– A családod támogatott a karrieredben?

– Egy nyolcgyermekes család ötödik gyermekeként születtem. Édesanyám gyári munkás, édesapám bányász volt, ma már mindketten nyugdíjasok. Mindegyik testvéremnek van szakmája, egy vagy több is. Az első és egyedüli diplomás vagyok a családban. Mindig támogattak, hol a szülők, hol a testvéreim. Nem feltétlenül anyagilag, mert az sajnos nem mindig volt könnyű, de lelkileg annál inkább. 

Kép

Farkas András operaénekes

– Mennyire volt nehéz kilépni a megszokott környezetből és valami teljesen újat elkezdeni? Találkoztál negatív diszkriminációval? 

– Elszakadni sosem egyszerű a biztostól, de éreztem, hogy többre vagyok hivatott, és most is érzem, hogy mennem kell előre.

Érettségi után nem vettek fel Győrbe, a főiskolára, a tanárom is elköltözött, ezért én haza költöztem. Egy asztalosműhelyben dolgoztam másfél évet, mellette a Győri Színház kórusában is kisegítettem. Nehéz volt, mert reggel fél hatra jártam dolgozni délután kettőig, utána haza, zuhany, és mentem Győrbe a szüleim autójával, ahonnan éjjel egyre értem haza. Ezt jó pár hónapig csináltam, de élveztem. Fárasztó volt, de szerettem. Az asztalosműhely vezetője mindig elengedett, ha énekről volt szó, amit azóta is köszönök neki. Elengedett, hogy felutazzak meghallgatásra Budapestre. Ékes József akkori országgyűlési képviselő ajánlott be Gulyás Dénes kiváló tenoristához, aki Keönch Boldizsárhoz irányított.
Negatív diszkriminációval főként gyermekkoromban, általános iskolában találkoztam. Természetesen beleszalad az ember most is ilyen szituációkba, de talán a pozitív hozzáállásom és az, hogy megyek előre, javít a helyzeten.

– Honnan merítettél erőt a nehézségekben?

– 2012-ben kerültem Budapestre, a Jezsuita Roma Szakkollégiumba, amelynek öt évig tagja voltam, jelenleg alumni tagja vagyok.

Ez a fantasztikus intézmény egy nagy védőháló is. Itt nemcsak a tanulmányokban adnak újat, többet, hanem közösségben, kapcsolatrendszerben is. A kapcsolataim nyolcvan százalékát a Szakkollégiumnak köszönhetem.

Az akkori rektor, Antal István kiválóan vezette az intézményt, és rengeteg lehetőséget kaptunk, hogy vezetőkkel, értelmiségiekkel találkozzunk. Itt ismertem meg a feleségemet is, aki szintén a Szakkollégium tagja volt. Neki például nagyon sokat köszönhetek, hiszen mindig mellettem áll és támogat. Természetesen a szüleimnek, barátaimnak is köszönettel tartozom, hiszen sokszor álltak mellettem a nehézségekben is. Nem utolsó sorban Istennek vagyok hálás, hogy a tenyerén hordoz és segít engem. Minden, amim van, tőle ered, nem igazán lennék ott, ahol vagyok, ha nem segítene.

– Mi az az eredményed, amire a legbüszkébb vagy?

– 2015-től 2019-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke voltam, a Jezsuita Roma Szakkollégiumban három évig a diákbizottsági elnöki tisztet töltöttem be. Nagy megtiszteltetés, hogy 2018-ban, mindössze 27 évesen átvehettem a Pro Cultura Minoritatum Hungariae miniszteri díjat a roma fiatalokért végzett példamutató munkámért. 2019-ben Ajka Város Önkormányzata Roma Nemzetiségért díszoklevél kitüntetésben részesített a roma zenei kultúra népszerűsítésében nyújtott tevékenységemért. Többször énekelhettem Magyarország vezetőinek, többek között Áder János köztársasági elnöknek és Orbán Viktor miniszterelnöknek. 

– Mi a legnagyobb álmod?

– Szeretnék főszerepet énekelni a Magyar Állami Operaházban és nemzetközi operaelőadásokban is. Világszinten is elismert operaénekes szeretnék lenni.