Két pápa, egy egyház – Érdemes „A két pápa” c. filmet újra megnézni

Vannak élethelyzetek, amikből nem lehet nem készíteni filmet. A még életében lemondó pápa személye kétségtelenül ilyen, és nem csak azért, mert amikor utoljára fordult elő ilyen, a 15. században, még nem találták fel a filmet.

Manapság azonban nemcsak a filmezés lehetősége, hanem a buddy movie mint műfaj is az alkotók rendelkezésére áll. Ebben rendszerint két ellentétes karakter lesz a két főszereplő, és a köztük levő ellentét okozza a történet feszültségét vagy humorát, műfajtól függően.

A valós eseményeken alapuló történet magja két beszélgetés a még regnáló Benedek pápa és Buenos Aires érseke, Jorge Bergoglio között. Az első 2012-ben történt Castel Gandolfóban, a pápa nyári rezidenciáján, a másik pedig a konklávéknak is helyet adó Sixtus-kápolnában. Azt látjuk, hogyan jut el Benedek pápa oda, hogy lemond tisztségéről.

Olyan színészóriások viszik vállukon a filmet, mint a Benedeket kiválóan alakító Anthony Hopkins és a Ferenc pápához ikertestvéreként hasonlító Jonathan Pryce.

Kép

Jelenet A két pápa c. filmből

Fernando Meirelles kapta a feladatot, hogy a két férfi közötti kettősséget és egységet megmutassa. Az évezred egyik legjobb filmjének tartott Isten városa és a méltatlanul elfeledett Vakság rendezője a történetvezérelt, akciódúsabb filmekhez van szokva, A két pápa azonban többnyire folyamatos párbeszéd impozáns vatikáni hátterek előtt. A recept persze adva volt, a 2011-ben készült A Sunset Limited című film is éppen erre a formára épül: két ellentétes felfogású és karakterű ember beszélget és ütközteti nézőpontjait, jóval általánosabb témákban persze.

Amiben kevéssé jó a film, az a párbeszédek mélysége, hiszen az elmúlt évek napi egyházi sajtójának kivonatolása jól hangzik ugyan a két remek színész szájába adva, de így mégiscsak egy összefoglalás.

Abban azonban kitűnő, ahogy az alkotók szándéka szerint bemutatja: e két ellentétes felfogás az egyház két lehetséges útja. Egyik az egyház jövőjét konzervatív úton elképzelő Benedeké, másik a reformokkal, friss kommunikációval érkező Ferencé. Legalábbis az alkotók így gondolják és ábrázolják.

A két pápa című film ugyanis kiélezi és kiszélesíti ezeket a különbségeket, talán jobban is a kelleténél.

Az átlagos újságolvasó persze találkozhatott már ezzel az értelmezéssel: a világ liberális felének Ferenc a bezzegpápa, aki felszabadítja az egyházat a kőkorszaki béklyóból, remélhetően enyhítést hoz az abortusz, a válás, a cölibátus, a Vatikán sötét praktikái és természetesen a gyerekmolesztálási ügyekben. A másik oldalon pedig kizárólagos példakép Benedek, Európa védelmezője, akit a tudjukkik félreállítottak saját jelöltjük érdekében, és egyébként is miféle sötét ügyek, olyanok nem is léteznek…

Kép

Jelenet A két pápa c. filmből

Anélkül, hogy saját spekulációba kezdenék – ami nem is tisztem, ráadásul valószínűleg a filmhez se lenne sok köze –, annyi mindenképpen elmondható, hogy ez a fajta polarizált megközelítés egy kicsit megkörnyékezi a film első harmadát. Márpedig egy ilyen film szélsőséges nézőpontból nem készíthető, legalábbis hiba volna.

Ahogy Ferenc mondja az egyik utolsó jelenetben: a pápa vezető szerepe nem hasonlítható semelyik állami vezető szerepéhez. Ő ugyanis Krisztus szenvedéséből kapta azt, és a felelősséget is vele együtt.

Noha a film amolyan filozofikus jelleggel a végére eljut erre a nagyon fontos pontra, mégis épp ez az a szempont, amit a legnehezebben értenek meg az alkotók és úgy általában a világ közvéleménye is – vagy talán nem akarják, és inkább narratívát építenek a kétségtelenül meglévő ellentétek köré. A vásznon Benedek pápa a magának való öregúr, aki a külsőségeket és a hagyományokat túlontúl tiszteli, Ferenc pedig önmagát adja, ahogy ő mondja, ezért a közvetlenségéért szereti mindenki. A film vége felé a két egyházfő között szimpátia ébred, ez némi kölcsönös megértést sugall. Mindkettőjük múltjából felvillannak olyan események, amelyek rossz döntéseikre, emberi tévedéseikre utalnak, közelítve kicsit egymáshoz a két személyiséget. Ám a film elején és végén is elhangzik Szent Ferenc híres isteni látomásának története, lassan és érthetően, hogy mindenki megértse: „Francesco, menj, építsd újjá egyházamat!”

Mindazzal együtt, hogy a két egyházi vezető habitusa és elvei között valóban vannak nyilvánvaló különbségek, és kár volna tagadni – inkább zászlóra kell tűzni – Ferenc reformer voltát, éppen ez az újjáépítendő egyház az, amely azt mondja:

Benedek és Ferenc közé nem vagy-vagy, hanem és relációt kell tenni.

Innentől kezdve a nézetek pedig már csak finomhangolást igényelnek. Lehet két katolikus embernek eltérő véleménye az abortuszról, a válásról, a cölibátusról vagy éppen Vatikán ügyeiről, de egészen valószínű, hogy ezek nagyobb különbségeket mutatnak majd, mint amekkora Benedek és Ferenc egyházképe között feszül.