A bátraknak nincs kegyelem – 1959-ben végezték ki Mansfeld Pétert

Háborús gyerek volt, 1941. március 10-én született. Átélte a háborút, s azt is, hogy családja férfitagjait, apját, nagyapját, nagybátyját málenkij robotra vitték. Nagyapja haza se jött, odaveszett a kényszermunkában. Az akkor még jóval vadregényesebb Rózsadombon nőtt fel. Nem volt még tízéves, amikor fodrász szülei szétválnak, elkezdődött (folytatódott) apátlansága. Ötödikben megbukott, utána évekig intézetben nevelkedett. Ipari tanuló lett Csepelen, az akkor még élő Rákosi Mátyásról elnevezett iskolában, esztergályosnak tanult.

Okos, ügyes, szorgalmas fiú volt, aki leginkább gépekkel szeretett foglalkozni, bütykölt, kísérletezett.

Tizenöt évesen a szakma kiváló tanulója versenyen második helyezést ért el. Igazi siker egy kamasznak! Egyik munkahelyén vezetni is megtanult, bár jogosítványa nem volt.

Aztán következett a forradalom

A Széna téri felkelőkhöz járt le naponta, a csoport vezetője, Szabó bácsi lett a példaképe. Komoly feladatot kapott: gépkocsizó lett, üzeneteket, fegyvereket, sebesülteket, élelmet szállított. Volt fegyvere, de nem használta – így is naponta szembesült a halállal. Aztán mindennek vége lett, vissza kellett menni az iskolába, a munkahelyére. Előtte azonban Mansfeld egy barátjával fegyvereket gyűjtött össze és rejtett el.

Úgy gondolta, mint akkor még sokan: MUK – „Márciusban újrakezdjük!”

Közben nővére férjét forradalmi részvételéért elítélték, börtönbe került, ami a családot ismét megroppantotta.

Zűrös ügyek?

A periratok szerint Mansfeld ezután lopásokba keveredett a munkahelyén, ami miatt három és fél hónapra vizsgálati fogságba került. (Hogy pontosan mi történt, nem tudjuk, az biztos, hogy kár alig keletkezett, gyakorlatilag minden meglett.) Rabtársai, akik közül sokan ’56 miatt ültek, nagy hatással voltak rá, s amikor végül felfüggesztett börtönbüntetést kapott és kiszabadult, nem késlekedett: megszervezte „bandáját”, amelynek három nála fiatalabb és egy nála idősebb tagja volt. Utóbbi Blaski József, akinek a neve alatt később a Mansfeld-ügy futott.

Mit is tettek? Autókat loptak, hogy azokat felhasználva fegyvereket szerezzenek.

Lefegyvereztek egy rendőrt az osztrák követségnél, őt magát szabadon engedték. A perben az egyik legsúlyosabb vád a gyilkossági kísérlet volt, ami meg sem történt ebben az esetben. Egy másik esetben is gyilkossági kísérletre való felbujtás volt a vád, csakhogy aki ellen ez irányult, még csak észre sem vett ebből semmit, így terhelő tanúként nem lehetett felhasználni. A peranyagok szerint Mansfeld szinte mindent magára vállalt, különösen Blaskit akarta védeni, hiszen ő volt az egyetlen nagykorú, vagyis ő számíthatott a legnagyobb büntetésre. Ez azért is fontos volt, mert a per egyik fő kérdése a bandavezéri szerep azonosítása lett. Hiába volt Blaski idősebb, Mansfeld látványosan okosabb, találékonyabb volt nála. Eleinte nem is számítottak igazán nagy büntetésre, csak néhány évre.

Mansfeld Péter szobra – Kép: Peter Forret/Flickr

A bátorság felbőszítette a vádlókat

Ám az idő múlásával a vádlók az ügyet elkezdték egyre komolyabban és komolyabban venni. Így jutottak el a „népi demokratikus államrend vagy népköztársaság elleni szervezkedés és az erre irányuló szövetkezés” vádjához. Hogy ez így történt, abban Mansfeld is komoly szerepet játszott: bátorsága felbőszítette rabtartóit, bíráit – egy alkalommal, amikor helyszíni szemlére vitték, meg is szökött.

Nem akart kompromisszumot kötni. Egészen kegyelmi kérvényéig nyoma sem volt benne a megbánásnak, megalkuvásnak.

Mintha a bíróságon akart volna megfizetni nagyapjáért, széthullott családjáért, a bukott forradalomért, bebörtönzött sógoráért. Mansfeld nem véletlenül lett mártír, és nem csak alkalmas volt rá, hogy mártírt „csináljanak” belőle. Mintha megértette volna, hogy az olyanoknak, mint ő, nincs helye az akkori Magyarországon, ahol a hatalom – miniszterektől a munkásőrökig – nem fél senkitől jobban, mint a bátraktól.

Lehet-e forradalmár egy tizenöt éves fiú?

A kétezres évek elején lezajlott Mansfeld-vitában Eörsi László történész álláspontja az volt, hogy Mansfeld nem tekinthető 56-os mártírnak, mert nem volt tudatos forradalmár, hiszen egy tizenöt és féléves fiú még nem is lehet az. És nem az ’56-os tevékenysége miatt ítélték el, hanem elsősorban azért, amit 1958-ban tett. Felmerül bennem a kérdés: nem mindegy ez ahhoz képest, hogy a jelentéktelennek induló ügyből koncepciós per, egy „terrorbanda” elítélése lett? Nem mindegy ez ahhoz képest, hogy kilenc nappal a tizennyolcadik születésnapja után kivégeztek egy fiút?

Ami valóban nem mindegy, az Mansfeld Péter igazsága – bátorsága, egyenessége, hajlíthatatlansága. Ezek pedig nem a túlélők, hanem a mártírok erényei.