A Meseírónő regénye

Anna néni – más néven Mrs. Farkas vagy Doña Anna – igazi kalandornő: átlagon felül okos, jóstehetséggel rendelkezik, a vakmerőségig bátor. Puszta jelenléte hatására illúziók dőlnek romba, családi titkokra derül fény, emberek válnak rejtélyes gyilkosságok áldozataivá, ráadásul valamilyen összeesküvés is felsejlik tettei nyomán, amely a világ sorsára hatással lehet. Nem csoda, hogy a szegény fiatal papot, Kapiszter Ivánt egyre jobban magukkal sodorják az események, míg végül maga is nehezen tudja eldönteni, kiben bízhat meg és hihet-e a saját érzékeinek. Közben pedig az ő nyomozásai alapján mi, olvasók is megpróbáljuk kibogozni Anna néni bonyolult jellemét, aki igazi talány: talán egykori titkosügynök, talán embermentő hős, talán egyszerre konzervatív és liberális, talán keresztény és zsidó, tradíciókat tisztelő forradalmár – vagyis igazi „hídember”, a szó összekötő értelmében.

Valóság mindez, vagy csupán fikció? Egy könnyen lelkesedő és fantáziáló fiatalember elméjében összeálló, nagy világküzdelem része? Vagy egy valódi kultúrharc egyénekre lebontott története?

A visszaemlékezések formájában megírt regény stílusa annyira friss és eleven, hogy magával ragadja az olvasót. A visszaemlékezések írója, Kapiszter Iván fiktív alakja mögött szerényen megbújik a szerző, Valaczka András, aki nemcsak a stílusokkal játszik, hanem pedagógusi mivoltával is: ki-kiszól precízkedő tanár-énje a regény cselekményéből, lábjegyzetel és információival látja el olvasóit. Megismerjük például – csak úgy mellesleg, két, detektívregénybe illő epizód között – a nevek hatalmát, a pajesz eredetét, a nyegle és a szandál szavak etimológiáját, liturgikus tárgyakat, a mise részeit, a vallásos jelképeket, vagyis bepillantást enged a katolicizmus misztikus világába is. Legmélyebben valószínűleg az a két, nagyon találó elnevezés vésődik be az emlékezetünkbe, amelyeket az európai társadalom utóbbi néhány száz évében markánsan testet öltő, két, szembenálló ideológiai táborának ad: a máglyák népe és a guillotine népe.

Felfokozott érzések és konteók, kavargó illatok és színek, sodró cselekmény, hajszák, nyomozások, tépelődő gondolatok, borzongás, bújtatott irónia és humor jellemzik a történetet.

A hétköznapi szereplőket, akiket az élet ide-oda vetett, a szerző titokzatosságba öltözteti és hőssé emeli (vagy éppen gonosszá változtatja). Hihető-e, hogy egy plébános azért esik le a tetőről (állítólagos külső segítséggel), mert tudott egy harminc évvel azelőtti titkos szülésről? Aligha, de a mesélő fiatalember túlfűtött és kalandvágyó nézőpontjába ez a sejtés is belefér. Számára az élet „lüktető és véres, fájó és mámorító, kesernyés, mégis zamatos”, a vágy rögtön letaglóz, a hit pedig misztikus rajongás. A szecessziósan túlfűtött érzelmek és képek, a mindent belengő titokzatosság, az elfojtott és feltörő vágyak, a halál jelenléte a legjobb irodalmi hagyományhoz kapcsolják a könyvet, Szerb Antal „Utas és holdvilág”-ának hangulatát idézik.

S hogy végül is létezik-e a világ sorsát befolyásoló misztikus-tudományos veszély, Anna néni pedig különleges hős volt-e, vagy csak egy saját sorsát kergető asszony, akit Kapiszter Iván fantáziája magasztosított fel   – döntse el az olvasó, aki egy szórakoztató és elgondolkoztató olvasmányélménnyel lesz gazdagabb.

Kapiszter Iván: A meseírónő. (Bűnügyi regény.) Sajtó alá rendezte: Valaczka András. Metakönyv, 2018.  333 oldal.