Könyvekbe rejtett kincsek
A kezdet mindig kicsi, szinte fel sem tűnik. Egy mondat. Némi tinta a papíron. Egy elmaszatolt gondolat, ami kikandikál a feszes rend, a komoly munkamorál, a megtervezett élet mögül. Vagy mondjam inkább azt, hogy így is történhet?
Tolkien angol nyelvészprofesszor esetében legalábbis így hírlik. Egyetemi dolgozatokat javított, amikor felsejlett benne a híres történet első mondata:
„Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy babó.” Ez a mondat indította el az a világraszóló kalandot, amit ma úgy ismerhetünk, hogy A hobbit és A Gyűrűk Ura.
Kibeszélhetetlen élmény az, ha valaki részévé válik egy könyvnek. Mondhatni összenő a lapokkal. Lehet találkozni lehetetlen kombókkal, párosításokkal, amikor például egy fa bekebelez egy biciklit az erdőben. Jópofának jópofa, de ott nem beszélhetünk szerves találkozásról. Mondatjuk rá, hogy meglepő installáció, szokatlan párosítás. Talán azzal is beérném, ahogy kiköszön a mohás fa törzséből a kerék és a kormány, ha az a felirat kerülne alá: Indulásra kész. Azonban az ember és könyv kapcsolata, minden túlzás nélkül mondható személyesnek, bensőségesnek. Umberto Eco a doktori dolgozatához agyonhasználta Gilson középkori filozófiáról írt könyvét. Olyan szinten kopott el, hogy a lapok hasadékokat szültek. A rózsa neve szerzője így ír erről: „Persze, vehetnék belőle új kiadást, de ez a régi hozzám nőtt a különböző színekkel írt bejegyzéseimmel együtt, amelyekből kirajzolódik a könyvhöz való viszonyom története.”
Sokan indulásra készek, de valamiért földbe gyökerezik a lábuk. Az első sor, az első oldal, az első fejezet után a kultúrszomj alább hagy. Fárad a szem. Csatát veszít a koncentráció. Pedig könyvet kézbe venni, írni, olvasni, idézni, jegyzetelni, tenyér között melengetni értékálló, sőt kamatozó elfoglaltság.
A könyvek és az olvasó emberek egymásra találnak, s ekkor egy sajátos kémiai reakció veszi kezdetét.
Pápay Sándor, egykori miskolci tanárfejedelem 100 könyvre esküdött, amit mindig kéznél kell tartani és újraolvasni. Marcel Proust szerint ez a szám csak három-négy, ami életünk végéig elkísér. E két vélemény azt tükrözi, hogy az ideális szám változó, ahogy a palacsintafogyasztásunk is az étvágyunk és a szokásaink függvénye.
Azt, hogy mennyi a száma a könyvreagenseknek, amelyek értelmet és élményt adtak az éveimhez, nem tudnám megmondani. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a könyvek szeretete családi örökség. Apám és nagyapám könyvei, ha nem is rendszerezve, ha nem is egy helyen, de megvannak. A generációs könyvtár bővül, és jó szerencsével nem lesz a tűz martaléka. Esetleg kiszolgálja még az utánam jövőket.
Nagy művelet egy könyv elkészítése, de még nagyobb, hogy olvasójához eljusson.
Most is ír valahol, valaki. Pont a lélek kapujának kulcsát reszeli, amint mondatokat komponál.
Hogy kerül kézbe? Mi hajtja majd hozzá értő olvasóját? Nem tudom. Apám a könyveket nem csak olvasta. Volt egy különleges, a hagyományostól eltérő funkciójuk is: széfként működtek. Ott képződött a tartalék.
Achille Campanile író az egyik hősének útját hasonló eljárással egyengette. Az apa gazdag volt, és a jómódhoz többek között egy impozáns könyvtár dukált. Amikor az apa meghalt, a fia csak az anyagi javakat értékelte. A könyvtárat elhanyagolta, nem látott benne fantáziát. Egyszer unalmában véletlenül felütött egy könyvet, és csodák csodája, egy ezerlírás bankjegy bújt meg a lapok között. Ezzel a tapasztalattal és indulattal kezdte végiglapozni a többi könyvet is. Végül a pénznél értékesebbet talált: életet, bölcsességet, tudományt. A könyvek nemcsak lapjaikban nyíltak meg neki, hanem történeteiket is rábízták.
Valahol most is tartalék képződik, eljött az ideje, hogy utánamenjek, megkeressem.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>