Nem mind mamahotel, ami annak látszik – „Ételt, szolgáltatást bármikor tudsz rendelni, de társaságot nem”
Nagykorú, befejezte a tanulmányait, esetleg már dolgozik is, de még mindig otthon lakik, vagy visszaköltözött a szüleihez, netalántán már gyereke is van? Akkor biztosan élősködik a szülein, önállótlan, éretlen, nem képes felelősséget vállalni, s nem tud elszakadni – gondolják sokan. Vajon tényleg ennyire egyszerű a képlet, és mindenkire igaz ez, aki a szüleivel lakik, minden ilyen esetben mamahotel-jelenséggel állunk szemben?
Sok információ áll már rendelkezésünkre, milyen következményekkel, veszélyekkel járhat, ha a felnőtt fiatal nem képes leválni a szüleiről, és a húszas évei végén, vagy akár harmincévesen is velük marad, és tovább élvezi azok gondoskodását mind anyagi, mind érzelmi értelemben. Ám ritkán esik szó azokról az esetekről, amikor önálló életre képes fiatalok maradnak otthon, vagy olyanok költöznek vissza a szülői házba, akik már éltek egyedül.
Amikor nem az anyagiak és a teljes körű kiszolgálás áll a döntés hátterében, hanem egész egyszerűen a társaságra való igény, a magányosság elkerülése.
Ugyanis nem mindenki vágyik arra, hogy esténként, amikor hazamegy, üres lakás és néma csend fogadja. Főleg nem egy olyan ember, aki nagy családban nőtt fel, esetleg még a nagyszülőkkel is együtt élt, és megszokta, hogy élettel van tele az otthona, folyamatosan zajlanak az események, mindig van kihez szólni, kihez fordulni, nem beszélve arról, hogy kölcsönösen segítik egymást. Így volt ezzel Ádám is, aki az után sem hagyta el a szülői házat, hogy befejezte tanulmányait és munkába állt, annak ellenére sem, hogy három testvére már mind elköltözött, családot alapított. Döntését azzal indokolta, hogy nem szeretne egyedül otthon ülni azokon az estéken, amikor épp nincs programja. Élvezte, hogy a szüleinél mindig nagy a nyüzsgés, testvérei gyakran jönnek a gyermekeikkel, és hagyják őket a nagyszülőkre, így mindig van kivel beszélgetni, játszani. „Persze az otthoni teendőkből is kivettem a részem, a szüleim is bármikor számíthattak rám, nem csak élveztem a szülői ház kényelmét” – meséli Ádám, aki néhány évig élt a szüleivel, majd ő is megnősült. Ma már neki is három gyermeke van, akikkel ugyanolyan szívesen jár vissza a szülői házba, mint a testvérei.
Attól még, hogy valaki tovább marad a szüleivel, mert szereti őket és élvezi a társaságukat, nem feltétlenül éretlen és élősködő.
Az élet számos más területén bizonyíthatja önállóságát, érettségét, ugyanúgy hozhat döntéseket, és vállalhatja tetteiért a felelősséget, legyen szó tanulmányról vagy munkáról, és persze ugyanúgy kiveheti részét az otthoni teendőkből, mint egy egyedül élő fiatal. Az egészséges együttélésnek persze elengedhetetlen feltétele az is, hogy a szülő ne kezelje továbbra is gyerekként a fiatal felnőttet, ne kívánjon ugyanolyan szinten gondoskodni róla, mint korábban, legyenek felé elvárásai, és adjon neki feladatokat a háztartásban.
Az ember alapvetően társas lény. Maslow elmélete szerint is a fiziológiai és biztonsági szükségleteink után elsősorban szociális életre, társas kapcsolatokra van szükségünk. Ennek hiánya lelkileg is, testileg is maradandó károsodásokat okozhat. Látjuk is, hogy az elmagányosodás napjaink egyik legnagyobb társadalmi kihívása: rengetegen élnek egyedül, nemcsak idősek, hanem fiatalok is, akik akár napokat töltenek úgy, hogy senkihez sem szólnak. (Most nem kívánok azokról az esetekről írni, amikor társas magányban él valaki.)
Zsófi két évig lakott teljesen egyedül, a húszas évei végén költözött el otthonról. Miután mindkét nővére férjhez ment, úgy érezte, itt az ideje, hogy ő is a saját lábára álljon, és elhagyja a szülői házat.
Kicsit cikinek is érezte, hogy még mindig a szüleivel lakik együtt. Mivel akkor párkapcsolata sem volt, élete legmagányosabb időszakának élte meg azt a két évet.
Esténként sokszor volt olyan érzése, hogy ha valami történne vele, akár napokig fel se tűnne senkinek. „Jobb lett volna, ha otthon maradok, és nem külső társadalmi elvárásoknak akarok megfelelni, hogy bizony ennyi idősen már egyedül kell élni, különben nem vagyok önálló felnőtt” – mondja Zsófi, aki már máshogy látja fiatalkori döntését.
Az elmagányosodás megakadályozására ezért jó példa lehet a többgenerációs együttélés, amikor a családtagok egy fedél alatt, de mégis megtartva a saját intimszférájukat laknak együtt, így nemcsak a szociális igényük elégülhet ki, hanem egymást támogatva, segítve birkózhatnak meg az élet nehézségeivel, ahogyan ez Zita családjában is történt. Ő férjével az első gyermekük születésekor költözött az édesanyjához vidékre, akit épp akkor hagyott el a párja, így egyedül maradt a hatalmas családi házban, nem túl jó lelkiállapotban. A fiatal pár amúgy sem szeretett volna Budapest belvárosában maradni az újszülöttel, így mindenkinek jól jött az összeköltözés. Még Zita férje is örült, aki a munkája miatt akár napokig is távol van a családtól, hogy a felesége nem marad egyedül a gyerekkel, vagyis a gyerekekkel, mert azóta már három van.
„Anyukámmal kölcsönösen segítjük, támogatjuk egymást, felváltva főzünk, a házimunkát is megosztjuk. Ha el kell valamit intéznem, nem kell három gyermeket magammal vinnem” – meséli Zita, majd így folytatja:
„Ahhoz persze, hogy ez jól működjék, olyan személyiségre van szükség, amilyen anyukámé, aki soha nem szól bele az életünkbe, akkor is hallgat, ha a férjemmel összevitatkozunk.”
Zita szerint az együttélés legnagyobb pozitívuma, hogy ha a férje nagyon későn ér haza, vagy napokig nincs otthon, akkor is van este társasága, van kivel beszélgetnie. „Nem mindenkinek jön ez be, de én olyan ember vagyok, talán azért, mert nagy családban nőttem fel, aki nem szeret egyedül lenni. Ételt, szolgáltatást bármikor tudsz rendelni, de társaságot nem" – fejezi be.
A szülői házban maradásnak tehát számos oka lehet, s minden fiatalnak, aki emellett dönt, más a motivációja. Valakit, főleg egy nagy családban felnőtt embert tényleg a társaságra való igénye vihet ebbe az irányba, ezért semmiképp sem tehetünk egyenlőségjelet a szülőkkel élő fiatal és a mamahotel jelensége közé.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>