Még a bort is motiválja – Herczeg Ágnes sikere a magyar bor sikere is
Éppen Ágnes-napon vehette át Londonban a borok világának egyik legfontosabb nemzetközi elismerését, a WSET&IWSC Future 50 díját. Herczeg Ágnes borszakértő – akinek neve első magyarként került fel a bor, párlat és szaké ágazat legígéretesebb szakembereinek listájára – a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanít, borstratégiai és márkatanácsokat ad egy áruházláncnál, illetve számos borászatnál. Borokat is bírál rangos nemzetközi versenyeken. A magyar bor ügyét határt nem ismerve képviseli, budai irodájából pedig szinte belátni a fővárost. Született vidékiként az otthona mégis Páty község, ahol 13 éves lányát, Blankát is neveli a párjával.
– Látom a falon lévő fotókból, hogy Blanka díjlovagol. Ön is különleges kislány volt?
– Engem minden érdekelt! Néptáncoltam, zeneiskolába jártam, karatéztam, jazzbaletteztem, agyagoztam. Egy borsodi kis faluban nőttem fel, stewardess szerettem volna lenni, mert vonzott a világ megismerése. Jó, hogy amit most csinálok, abban az utazás mellett a visszatérés is megvan a gyökerekhez, hiszen a szőlő miatt sokat vagyok kint az ültetvényeken, de emberekkel, gazdasággal és stratégiával is foglalkozom, sőt, a címketervezésben ott a kreatív vonal is…
– Már fiatalon szívesen vezetett, terelgetett másokat?
– Szervező típus vagyok. 16 évesen nem engedtek be Egerben egy Kispál-koncertre, mert megtelt a klub, ezért legközelebb én szerveztem a Kispál-koncertet. Nem másoktól várok megoldást, szeretem én generálni a változásokat, és ebbe mások mentorálása is beletartozik.
– Még egyetemista volt, amikor már felelősségteljes állást bíztak önre.
– Kitaláltam egy borklubot, és megkerestem a győri Bortársaságot, hogy támogassanak ingyen borral, mondván, mi, fiatalok vagyunk a jövő fogyasztói, nemsokára elkezdünk pénzt keresni, és hozzájuk megyünk majd bort venni. Ez a szemlélet annyira megtetszett nekik, hogy felkértek üzletvezetőnek. Később egy banknál az első női területi képviselő, majd egy autókereskedő cégcsaládnál kereskedelmi igazgató lettem.
– Mikor jött be az életébe a minőségi bor?
– Diákként átlagos fogyasztó voltam, de megtetszett a bor logikája. Szeretem a dolgok ok-okozati összefüggéseit. Elmélyültem a témában, s láttam, mi miért van úgy a szőlőtelepítéstől kezdve a palackozásig, ahogy történik.
Tetszett, hogy felismertem: a jó vagy a rossz bor nem a véletlen vagy a szerencse műve.
Részt vettem a londoni Masters of Wine képzésben, ahol hét éven át sok más mellett kóstolás alapján fejtettük vissza a sztorit a talaj kiválasztásáig, a hőmérsékletig, a művelési módig. És ez odafelé is működik, mint egy végtelen játszótér. Ma is szeretek házasításokkal foglalkozni, hogy az alapborokból kihozzuk a maximumot: a tökéletes kombinációt, a 360 fokos élményt. A természettel együtt dolgozva motiválom a bort. Szeretem mindenből és mindenkiből a legtöbbet kihozni.
– Hogyan fogadták a borászok mint kívülről érkező szakembert?
– Eleinte sokan nem értették, mit szeretnék, de mára elismerik a tudásomat és a munkámat. Az idő nekem dolgozott, és az eredmények is magukért beszélnek. Rájöttek, hogy őszintén segítem őket, nem versenyzek velük, ez egy win-win szituáció. Az ilyenekben hiszek.
– Itthon vagy nemzetközi szinten könnyebb kialakítani ezeket a helyzeteket?
– Egyik fronton sem könnyebb vagy nehezebb, ez nem országhatárfüggő. Kivéve, ha nagy a kulturális különbség. Tudatosan és fókuszáltan utazom, részben a magam fejlesztése miatt, részben pedig, hogy kint is tudják: mindig számíthatnak rám. Igyekszem mindenhol jó nyomot hagyni.
– Két évtizede mozog a szakmában és fejleszti magát – mennyire fontos ezt a tudást továbbadni?
– Folyamatosan vissza is kell adni abból, amit kapunk. Már a Kispál-koncert szervezése sem csak rólam szólt, hanem egy közösségről.
Attól, aki kap, de nem ad, hosszú távon az élet elveszi az adományait.
– Miket tart a siker legfontosabb összetevőinek?
– Az alázatot, a tudatosságot, és azt, hogy az ember a lelkével harmóniában legyen. Minél többet dolgozik valaki, annál többször lesz szerencséje, ezt akkor tanultam meg, amikor padlón voltam. Akkor is önmagam voltam a változás kulcsa.
– Ezek szerint volt „legnehezebb időszaka”. Mi segített túljutni rajta?
– 2015-ben megkaptam Az év női vállalkozója díjat – érdekes, de pont előtte, 2013-14-ben vívtam a legkeményebb harcaimat. Elváltam, iskolába ment a lányom, a munka frontján is nehézségekkel küzdöttem. Nem voltam harmóniában magammal. Aztán két támogató mondat két általam sokra tartott nőtől segített visszatalálni önmagamhoz.
– Kik voltak ők, és melyek a mondatok?
– Ószabó Orsolya fejvadász-szakértő mondta, amikor már feladni készültem a boros hivatást, hogy higgyek magamban, komoly értékeim és képességeim vannak, ne menjek az alá a szint alá, ahová tartozom. Laky Andrea, az év akkori női menedzsere pedig azt tanácsolta: mindig mindent pályázzak meg, hogy mások is tudjanak a teljesítményemről. Akkor Az év női vállalkozója-pályázatra kiírtam magamból mindent, és meg is nyertem a díjat, pedig korántsem nekem volt a legmagasabb árbevételem. Mára nekem is fontos cél lett mások mentorálása, van is egy Facebook-csoportom az ágazatban dolgozó nőknek, több mint kétszáz taggal. Programokat szervezünk, támogatjuk egymást.
– A most átvett díj milyen feladatokat, felelősséget jelent a jövőre nézve?
– Megerősít abban, hogy tanulni kell, lépést tartani a világgal. Küldetésemnek tekintem, hogy a magyar bort minél szélesebb körben a kultúra részéve tegyem itthon és külföldön.
A magyar bor által szerettem bele a borok világába, ezt az ügyet vallom magaménak. Ahol vagyok, ott van velem a magyar bor is, az én sikerem a magyar bor sikere is, és ez felelősség.
Konkrét idei tervem pedig, hogy – a díjtól függetlenül, mert már előtte elkezdtem szervezni – Masters of Wine túrát hozok hazánkba: várhatóan húsz komoly nemzetközi szakember jön augusztusban, bemutatjuk nekik a borainkat, borvidékeinket.
– Mit fog nekik mondani a magyar borokról?
– Azt, hogy izgalmasak, és érdemes minél többet felfedezni belőlük – mint egy kincsvadászaton! Le kellene tisztítanunk a borpiacunk üzeneteit, hogy a boraink méltó helyükre kerüljenek a fogyasztóknál. Nemrég magyar népmesékben meséltem el a magyar borokat. Például azt, hogy Magyarország a borkirályság, mert nálunk lakik a borok királya, a királyok bora, az aszú. Van három fia: a hárslevelű, a muskotály és a legkisebb, a furmint, aki úgy döntött, hogy nem lesz aszú, hanem elmegy szerencsét próbálni száraz borként a világban.
– Önhöz milyen bor illik?
– A kevésbé erőszakos borokat szeretem. Az a jó az itthoni borokban, hogy szinte mindenki találhat nekivalót. Annyira sokszínűek, hogy minden személyiséghez passzol egy „borszemélyiség”.
Majdnem annyi borunk van, ahányféle ember él nálunk.
Van olyan nap, hogy 150 félét kóstolok, de általában a 30-40 a jellemző. És nem csak a drága borokat szeretem. Nyáron boldog vagyok egy Irsai-fröccsel is! Egyik nap a legkomolyabb francia chateau-k tulajdonosainál kóstolok, másnap kimegyek a szőlőmunkásokhoz és beállok közéjük metszeni. Mindkettőben jól érzem magam, egyikben sem vagyok kívülálló.
– Vidéki lánynak vagy nagyvárosias hölgynek vallja magát?
– Vidéki lánynak, aki kozmopolita életet él és jól érzi magát az egész világban, de mindig szeret hazajönni, és várja, hogy meglássa Budapest fényeit. Klasszikus Y-generációs, 21. századi nő, akinek nincs olyan, hogy országhatár. Szeretem a szabadságot, elég kinézni az irodám ablakán. A bornál sem tartom helyesnek, ha valaki klisékben beszél, hogy csak ez vagy csak az a jó. Annál sokkal színesebb az élet és mi, emberek, hogy uniformizáltan lenne jó bárkinek bármi.
– A gasztronómia más ágai is foglalkoztatják?
– Ma kenyérsütő workshopra megyek, mert a kenyér is izgat. Bor és kenyér… S persze szeretek főzni, falusi lányként a szombatjaimat csirkekopasztással töltöttem, hogy legyen hús a vasárnapi levesbe.
– Nehéz úgy rendezni a sok teendőt az életében, hogy ne kioltsák, hanem erősítsék egymást?
– Igyekszem egyensúlyt találni, tudom, mikor miből töltekezzek, és alapvetően olyan dolgokat csinálok, amiket szeretek. Doppingol, ha tanulnom kell vagy ha utazhatok. Szívesen járok Londonba, Bécsbe vagy New Yorkba, de azt hiszem, egyikben sem élnék.
Szeretek Magyarországon élni úgy, hogy mindig utazhatok, mert nagyon jó ide hazajönni.
– A döntéseinél a szívére vagy eszére hallgat?
– Változó. Voltam nemrég egy autista művészekért szervezett aukción. Tudtam, hogy segíteni akarok, érzelmileg volt fontos, hogy elhozzak onnan egy képet. Nem racionális döntés volt, de azóta is imádom azt a képet a falamon, mert motivál. És olyan is van, hogy valami sok pénzt hozna, de etikailag vagy a személyiségemhez nem passzol, ezért nemet mondok.
– Sohasem izgul?
– Hogyne izgulnék! Nem szeretek sok ember előtt beszélni. Ebben nagy segítség, hogy egyetemen tanítok. De volt, hogy féltem: mit is mondhatnék én ennyi embernek? Egyetlen recept van: el kell kezdeni hinni önmagunkban. Ha a téma igazán közel áll a szívünkhöz, ha tudunk vele azonosulni és komfortosan érezzük magunkat benne, máris egy kicsit könnyebb.
– A saját magába vetett hit önnél „hozott képesség” is?
– Az biztos, hogy a családunkban mindenki hihetetlenül erős, a maga területén komoly teljesítménnyel. A 93 éves apai nagymamámnak van egy mozgáskorlátozott lánya, akit saját maga mellett egész életében eltartott, amit csak lehetett, biztosított neki. Amikor apukám stroke-ot kapott, anyukám segítette őt nagy erővel, hogy minél teljesebb életet élhessen. A maga életfeladatában mindenki minden tőle telhetőt megtesz. A bátyámat mindig is a vezetés érdekelte, amikor kicsi voltam, amatőr ralikon indult, együtt szereltük a Trabantját. És ma is mindketten azt csináljuk, amit szeretünk.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>