„A kapcsolatainkban gyógyulunk“ – vallja Győry-Zelencsuk Tímea táncművész-táncpedagógus

Váratlan események esetén mibe tudsz kapaszkodni?

Muszáj elsőként a férjemmel való összekapcsolódást megneveznem. Mintha Isten általa egy fénysugarat bocsátana rám: ahogy a nap sugarait is látjuk néha a felhők mögül átszűrődni. Benne odamutat kettőnkre, hogy fogjátok meg egymás kezét, öleljétek meg egymást, most kell, hogy összekapaszkodjatok!

A zene is pótolhatatlan az életemben. Otthonomban kartávolságnyira vannak a hangszereim, a gitár és a zongora, de az autóban vagy a bevásárlóközpontban sem okoz gondot, hogy dúdolni kezdjek. Tudományos kutatások támasztják alá, hogy ha énekelünk, az blokkolja a félelemközpontunkat – ez a dúdolásra is igaz. Nagyon sok dallamnál tapasztaltam, hogy akut helyzetben segített. Közvetlenül a beszélgetésünk előtt kaptam egy váratlan rossz hírt, és amikor már levegőt kaptam, elkezdtem dúdolni, s ránéztem a férjemre – hál’ Istennek mellettem volt – , átölelt, majd felhívtam az édesanyámat.

Ezek a szoros kapcsolatok éltetnek, és hála Istennek, még rendelkezésre állnak.

Nem telik el úgy nap, hogy ne adnék hálát érettük. Ha Placid atya örömolimpiája segítségével a Gulágon sikerült találni okokat, amiért hálásak lehettek ott az emberek, akkor a nehézségeim közepette nekem is mennie kell, és menni is fog kiutat találni.

Gyermekeim arca szintén erős kapaszkodó. A boldog, elégedett arcukat keresem, tudod, amikor minden szükségletüket kielégítetted, és kisimul az arcuk. Anyaként számomra a legszebb azt látni, amikor nehéz helyzetekben egymást vigasztalva átölelik egymást. Ilyenkor tudom, hogy jól csinálom a dolgomat: jó az út, és érdemes tartani az irányt.

Megtapasztaltad az egyedülálló anyai létet is. Hogyan sikerült akkor helytállnod?

Életem óriási iskolája volt. Amikor benne voltam, küzdöttem az árral, próbáltam fennmaradni a víz színén. Édesanyám rengeteget segített, ő volt a fő támaszom. Valószínűleg soha az életben nem tudom eléggé megköszönni, amit értem tett. Máskor mindenhová magammal vittem a kisfiamat. Akkoriban már az Erkel Színházban és az Operában énekeltem az énekkarban, emiatt a fiam már egész pici korában fejből tudta az operákat. Illetve magam is kóruspróbákat tartottam, legtöbbször a lakásomra szerveztem ezeket, hogy a fiamra is tudjak vigyázni. Ezt hozta az élet, és megtanultam átkeretezni a helyzetet. Ha felsírt, a fiammal voltam, majd újra folytattuk a próbát. Volt, hogy a pólóm alatt szoptattam, és közben a próbát vezettem.

Ez az időszak nem múlt el nyomtalanul a gyermekemnél. Ötéves lehetett, amikor zuhanyzás közben hallottam, hogy énekel.

Közelebb léptem a fürdőszoba ajtajához, hadd halljam. Nem akartam hinni a fülemnek: Bartókot énekelt.

A fiam a mai napig szereti a zenét, azt is tanul, két hangszeren játszik, és a tinizenék közül is az igényesebbet választja. Nem volt könnyű ez az időszak, de jóra fordult, és megerősödve jöttünk ki belőle.

Kép

Tímea férjével és gyermekeivel - Fotó: Győry-Zelencsuk Tímea

Állandó kihívás az anyaság és a munka összeegyeztetése. Nálad hogyan alakul ez?

Minden nap új feladatok elé állít. Nincs olyan receptem, amit ha kiváltok, kijön a megoldás. A gyorsan és jól dönteni tudást kellett magamban fejlesztenem. Hogyan lehet jól dönteni? Úgy, hogy sokszor döntesz rosszul, és rájössz, hogyan nem érdemes csinálni.

Nagyon szeretem kedves barátom, Mihalec Gábor hasonlatát: szerepsapkák vannak a fejünkön. Mivel egyszerre csak egy sapkát viselhetünk, döntenünk kell, melyik legyen az. Kihívás, hogy mikor melyik sapkát és mennyi időre tegyem a fejemre. Az átkeretezés ismét segített: a „nemem“ tulajdonképpen egy másik dologra mondott „igent“ jelent. Az idővel lehet úgy tetriszezni, hogy ha mindkét fél számára fontos a mozgatórugó, megtalálják a közös megoldást. Lásd a mi esetünket is, hiszen az akadályokat leküzdve most beszélgetünk.

Így a szerepkonfliktusok is kiküszöbölhetőek?

Egyre inkább, igen. Mindenképp fejlődést látok, ha visszatekintek az életemre. Nagyon kedves tanárnőm, Uzsalyiné Pécsi Rita négygyermekes édesanyaként mesélte, hogy a konyhában volt teendője, közben a gyermekét is hallgatta.

De egyszer a kicsi megrángatta a szoknyáját, mondván „anya, a szemeddel figyelj”.

Mint a kínai tányérzsonglőr, egyensúlyoznunk kell, hogy hova összpontosítsunk. Szerencsére minden este lefekhetünk megpihenni, és reggel újult erővel indulhatunk.

Több generációt képviselnek a gyermekeitek. Milyen „praktikákkal“ tudsz  kapcsolódni egyikhez-másikhoz?

Négy gyermekünk van. A két legnagyobbal, azon túl, hogy más érdeklődési pontok vannak, ritkán találkozunk, ahhoz képest, hogy a két kisebbel együtt élünk. A kicsiknél most kezd kiütközni a hat és fél év korkülönbség. Náluk kihívás, hogy olyan időszakot és társasjátékot találjunk, amely megfelel mindkettejük korának és érdeklődésének. Úgy tapasztalom, hogy a kamasz gyerekkel akkor lehet kapcsolódni, amikor ő akarja. Anyaként tervezhetek szépeket, de ha ő nem nyitott erre, ez rögtön megdől. A rugalmasságot ilyen értelemben évek óta fejlesztem magamban.

Amiben könnyebben kapcsolódunk, azok az asztal körüli beszélgetések és a kupaktanácsok. Az esti imádságoknak meghitt hangulata van. Ekkor mindkét gyermekemet egyszerre elérem, és jön az anyasimi, ami akár minden nap megnyugvást adhat számukra.

Az ima nemcsak a hitélet miatt fontos, hanem segít abban is, hogy gyakorolják a hálaadást, vagy épp ki tudják fejezni a vágyaikat – ezt nagyon fontosnak tartom.

Többször szó esett az átkeretezésről. Hogyan tudod átadni a gyermekeidnek azt a derűt, életszeretetet, amit sugárzol?

Úgy érzem, hogy az elmúlt évben ez mindenkinek nehezebb, elsősorban a külvilág hatásai miatt. És az is igaz, hogy a kamaszkorban lévő gyermekemmel kihívás pozitívnak lenni. Vele találónak érzem József Attila szavait: „érted haragszom, nem ellened” – ha ezt a szeretetet át tudom adni neki a feszült helyzetekben is, könnyebben hangolódunk egymásra.

Kép

Tímea és férje – Fotó: Győry-Zelencsuk Tímea

Gyermekeiddel milyen élményeid vannak a zene kapcsán?

Korszakról korszakra mindig énekeltünk. A kulcs mindig abban rejlett, hogy együtt. Ajándék számomra, hogy játszanak a gyerekek hangszeren, és amit közösen zenélünk, az mindig mélyreható élmény, ami akár évek múltán is visszhangzik bennük. Nekünk, szülőknek tudnunk kell az emlékkészítés módját elsajátítani. Ebben jó, ha van egy tudatosság, és nagy segítség a zene.

A válások és mozaikcsaládok korában mivel tudjuk segíteni a gyermekeinket, hogy a fősodorral ellentétben ők bízzanak a házasság szövetségében?

A Tánc a szerelemért óráimon a párok nemcsak egymásra figyelést tanulnak, hanem a házi feladatok által heti kétszer otthon is gyakorolnak. Ilyenkor kikerülhetetlen, hogy a gyermekeik szem- és fültanúi legyenek a szeretetkapcsolatuk formálódásának.

Hasonlóan a saját gyermekeim esetében: indirekt módon, a megélt példánkkal hatunk rájuk a párkapcsolat, a házasság bizalmi képének kialakulásában. Kapcsolatunkban látják a megbotlásokat, de az egymásba kapaszkodást és az odafordulást is. Vekerdy szavaival élve, gyermekeink a lábnyomainkba lépnek, magukba szívják a példát. Ez a kulcs. Mi a házassági évfordulónkon minden évben újra elmegyünk a templomba, és megesküszünk. Egyik évben nem tudtuk vigyázókra hagyni a gyermekeinket, így ők is jöttek.

Az akkor tízéves fiunk azt mondta, „tudod, mit, anya, leszek én a lelkész”. Ő tette fel a kérdéseket nekünk, és megható volt a szemébe nézve válaszokat adni.

A lányunk a padból nézte az egészet, mint egy tündérmesét. Ezt nem terveztem meg előre, az élet hozott egy helyzetet, ami csodás ajándékká vált. Ha ezt tudjuk átadni, nem kell őket féltenünk.

Nem szabad elfelednünk, hogy mindig van esély a gyógyulásra.  Mozaikcsaládban vagyok édesanya, és azt tapasztalom, hogy a gyermekeim közti kötődés – akiknek nem ugyanaz az édesapjuk – engem és a traumáimat is oldja. Ugyanígy az ő sérüléseiket is gyógyítja az, ahogyan a férjemmel szeretjük egymást. Ez egy oda-visszaható folyamat. A kapcsolatainkban gyógyulunk.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.