„Minden évben újra megesküszünk” – Interjú Győry Attilával és Győry-Zelencsuk Tímeával

– Tímea, úgy tudom, nem sokkal a megismerkedésetek után már tangózni hívtad Attilát, hogy jobban megismerd. Mi volt ennek az előzménye, hogyan találkoztatok? 

Tímea: Egy társkereső oldalon találkoztunk, így az első benyomásainkat nem személyesen szereztük a másikról. Később azért hívtam el Attilát tangózni, mert azt gondoltam, hogy így sokkal többet megtudok róla: a mozdulataiból és a kettőnk kémiájából kapok egy olyan képet, amit sok-sok óra beszélgetés után sem látnék ilyen pontosan. 
Attila: Több mint három hónapig tartott a kezdeti ismerkedés, nagyon nehezen sikerült megszerezni Timi számát. 
Tímea: Mikor ez végül mégis megtörtént, Attila még abban a percben felhívott, és személyes találkozót kért. Gyorsan átlapoztam a naptáramat, 3 hét múlva találtam egy olyan időpontot ebédidőben, ami szabad volt. De Attila nagyon kitartóan ezt is kivárta. Ráadásul onnantól minden este felhívott. 

– Mennyi idő után vált világossá, hogy megtaláltátok a párotokat? 

Attila: Októberben találkoztunk először személyesen, decemberben már megtörtént a lánykérés is. 
Tímea: Éppen a konyhámban voltunk, Attila elmosogatott, majd odafordult hozzám, hogy lenne-e kedvem együtt kiválasztani a karácsonyi ajándékom. Meglepődtem, de elmentem vele. Az út során is erről beszéltünk, de eleinte fogalmam sem volt, valójában miért indultunk. Végül annyira jelentőségteljesen nézett, hogy a tekintetéből, szavak nélkül értettem meg, mit szeretne. Most is könnybe lábad a szeme. 
Attila: Úgy gondolom, két ember között vagy van egy fonal, vagy nincs. Amikor erre ráéreztem, tudtam, hogy ő az, akivel az életem kapcsolódik, akihez tartozom, és aki hozzám tartozik. Ez egy nagyon sokrétű kapcsolódás, van ennek egy olyan része is, ami megmagyarázhatatlan. Ez a titok. Nem lehet kikövetelni, nem lehet megfejteni, ez az, ami van. 

– Tímeának ekkor már volt egy kisfia. 

Tímea: Attilának is volt már ekkor két nagyfia, mindketten gyerekekkel jöttünk a kapcsolatunkba. Már akkor is mozaikcsaládként kezdtünk el működni, amikor még nem is volt közös gyermekünk.

Kislányunk ma már 4 és fél éves. A fiam még pici volt az Attilával való megismerkedésünk idejében, és hála Istennek nyitottsággal fordult felé, felnézett rá, itta a szavait. Minden időt, amit Attila vele töltött, nagyon meghálált, legyen az közös játék, meseolvasás vagy imádkozás. Ugyanakkor természetesen az összecsiszolódás egy hosszú folyamat. Időközben kiskamasz lett a fiam, és most is vannak közös tevékenységeik. Együtt indulnak munkába-iskolába, előtte pedig együtt edzenek. Megvannak azok a rituálék, amelyek összekötik őket, amelyek megsegítik az ő családdá válásukat. 

– Nektek milyen rituáléitok vannak házaspárként, mi az, amiből nem engedtek? 

Attila: A minimum napi fél óra beszélgetés magunkról, az érzéseinkről nagyon fontos. Heti egy este, havi egy nap, negyedévente egy hétvége és évente egy hét kettesben, amit tartunk. Persze jelen helyzetben ebből nem fog minden összejönni. 

Tímea: A normál kerékvágásban heti két „randiebédünk” is van, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a munkahelyeink közel vannak egymáshoz. Ilyenkor Attila értem jön autóval, kinyitja előttem az ajtót, lesegíti rólam a kabátot. Csak egy óránk van ilyenkor, de azt kihasználjuk. Emellett „Oktoberfestet” is szoktunk tartani, hiszen sok közös ünnepünk van ekkor, az első találkozásunk, a házasságkötésünk is ebben a hónapban történt. Egész októberben ünnepelhetnénk, ha akarnánk, így hát akarjuk is. A házassági évfordulónk napján minden évben elmegyünk abba a templomba, ahol az esküvőnk volt, akkor, amikor nincs ott más. Végigsétálunk a padsorok között, ahogy akkor tettük, a zene a szívünkben szól, visszük magunkkal a szöveget, felolvassuk egymásnak, és megesküszünk újra. 

Kép

Attila: Fontos, hogy visszanyúljunk a forráshoz, ahonnan indultunk. 
Tímea: Így van. Ugyanoda térdelünk le, ugyanazt az oltárképet látjuk, ugyanazt a nagyon szépséges, barátságos, emberi Krisztus-alakot, és a szemébe nézve tudjuk kimondani, hogy újra esküszünk. Rengeteget jelent ez nekünk. Ezt, ha tehetjük, kettesben éljük meg, de tavaly nem tudtuk megoldani, hogy a gyerekek mással legyenek, jöttek ők is velünk. Olyasmi kerekedett ki ebből, amit nem is reméltünk. A kislányunk teljes áhítattal figyelte a „bevonulásunkat”, és a fiunk kezébe adtuk a szöveget, ő volt a lelkész. A szemünkbe nézve ő tette fel a kérdést. Mélységesen mélyre hatolt benne ez az élmény, neki is könnyes lett a szeme, hiszen egészen közelről látta, mi zajlik kettőnk között. 

– Most pedig más párokat engedtek be kettőtök intim terébe, hogy a tánc, az érintés által az ő kapcsolatuk is gazdagodhasson. 

Tímea: Mivel a tánc egyébként is az életünk fontos része és töltődési forrása, így nem volt kérdés, ez lesz számunkra az az eszköz, amellyel nemcsak túléljük, hanem meg is éljük az összezártságot.

Hiszen ennek rengeteg előnye is van. Egészen új folyamatok indulhatnak el most, hogy a normálisnak mondott életünkhöz képest olyannyira máshogyan élünk. 
Attila: Amikor Tímea nem magánórát tart egy párnak, hanem például egy házasságápoló hétvégén tanít egyszerre több párt is, én is segítek neki, és látom, ahogy férj és feleség egymásra találnak a táncon keresztül. Persze itt olyan párokról van szó, akik szeretnének tenni a házasságukért, szeretnének közelebb kerülni egymáshoz. A tánc egyébként lényegében mindenki életében jelen van – elég csak a szalagavatóra gondolni –, aztán sajnos elfelejtődik. Most csak le kell porolni azt az eszközt, ami által a kapcsolat új utakra léphet. 
Tímea: Hihetetlen boldogság áraszt el a visszajelzéseket olvasva, hogy tényleg hatásos, amit csinálunk, még úgy is, hogy fizikailag nem vagyunk a párokkal egy térben. Új közlések indulnak el a férj és a feleség között pusztán a tekintet és az érintés révén. Egy fiatal házaspár például többszörösen nehezített helyzetben van: két kisgyermekükkel építkeznek, éppen költöztek volna, amikor jött a járvány. Mindez megtépázta a szerelmüket, és eléggé elkeseredtek. „Képzeld, a férjem eleinte egyáltalán nem akarta – írta nekem a feleség –, úgy viselkedett, mint egy kamasz fiú, irult-pirult, alig mert rám nézni, de megcsináltuk a gyakorlatokat másnap és harmadnap is, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz.” Csodálatos megélni, hogy Attilával kapunk valamit fentről, én hozzáteszem a szakmai tudásom, és könnyedén, napi 10 perc ráfordítással elvégezhető, igazi segítséget tudunk adni. 

Kép

– A ti házasságotokban, táncotokban hogyan élitek meg a férfi-női szerepeket? 

Tímea: A táncban alapvetően a férfié a határozott, lépő, döntő, vezető szerep, a nőé pedig az elfogadó, követő, együttműködő. De ez akkor működik jól, ha a férfi folyamatosan figyeli a társát, hogy mi az, ami neki jólesik neki, melyik az a lépés, irány, ami felé őt könnyen lehet mozdítani, ami felé együtt tudnak mozdulni. 

Attila: A kulcsszó a bizalom. A nő ráhagyatkozik a férfira, a férfinak pedig fel kell vállalnia, hogy igen, vezetek, és ebben benne van a hibázásnak a lehetősége. Mégis jobb, ha megteszem, amit jónak érzek, különben nem fog megszületni a tánc. A férfinél a bátorság, ő megy előre nemcsak a karjával, hanem a testével is, a nő pedig átveszi, követi ezt a mozgást. Néha szabadjára engedem Timit, hogy egyedül is kibontakozhasson, közben persze követem a szememmel, hogy mit csinál, úgyis vissza fog jönni, és újra kapcsolódik. Ez egy játék. 
Tímea: Igen, és neki is kell, hogy bizalma legyen bennem, hogy tudom, úgy fog lépni, ahogyan az nekem jó. Nem fog például a lábamra lépni. Nagyon sok férfit egyébként ez a félelem tart távol a tánctól, a következő lépéstől. Pedig ezt pár klassz, fókuszált gyakorlattal szépen át lehet hidalni. Ehhez bátorság kell, de bizalom is a nő felé, hogy arra fog menni, amerre a férfi vezeti. 

– Miből érzitek – a bezártság idején is –, hogy a másik szeret titeket? 

Attila: Amikor elmegyek bevásárolni, megken egy kis olajjal, mert az „biztos meg fog védeni”. Vagy amikor kérdezi, hogy bevettem-e már a C-vitaminomat. Érzem a gondoskodását, figyel arra, hogy nekem jó legyen. 
Tímea: Sokat jelentenek Attila gesztusai napközben. Például a konyha változhatna csatatérré is, kis helyen teszünk-veszünk, egy pillanat alatt kirobbanhatna a feszültség, mégis ő, ha közel jön, inkább megsimogat, megpuszil. Ugyanannyi energiabefektetés kell mind a kettőhöz. Lehet ezt jól csinálni, csak szokás kérdése. Most sem késő új szokásokat kialakítani. 
Attila: Igen, a rituálék, amiket megteremtünk, visszahatnak ránk. Ilyen nálunk például az esti közös hálaadás, aminek következtében napközben is a pozitív dolgokra irányítjuk a figyelmünket. Szerintem a házasság olyan, mint a kert. Ha szeretnénk, hogy gyümölcsöt teremjen, akkor senki sem gondolja, hogy ez magától fog működni. A szőlőt meg kell metszeni, permetezni, öntözni kell, a gazokat ki kell húzkodni. Én szeretek kertészkedni, és élvezetet találok benne, mert szeretem a kertet. Szeretem az időt, az energiát beletenni, és szeretek a végén szüretelni is. Jó fa jó gyümölcsöt terem, én ebben hiszek.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. májusi-júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>