Úri huncutság-e, ha egy többgyermekes édesanya nem megy vissza dolgozni, amikor a legkisebb is óvodás lesz?

„A legkisebb is elment óvodába? Mikor mész vissza dolgozni?” – sorra kapta a kérdéseket Emma, amikor a negyedik gyermeke is átlépte az óvoda kapuját. Érzi magán a külső nyomást, hogy itt az ideje munkába állni, már maga is vágyik rá, ám tele van dilemmával, félelemmel, hogyan fogja szervezni az életüket, vezetni a háztartást, és vajon jót tesz-e ezzel a családjának. Dönthet-e másképp egy édesanya, ha anyagilag nem létszükséglet, hogy mihamarabb visszamenjen?

egy nő és egy kislány laptopot néznek
A kép illusztráció – Forrás: Nenad Stojkovic/Flickr

https://www.flickr.com/photos/nenadstojkovic/49750345163 

Emma lassan tíz éve otthon van a gyermekeivel, akik kilenc-, hét-, öt- és háromévesek. Már az első születésekor úgy tervezte, hogy mindegyikükkel otthon lesz hároméves koráig. „Férjem is kezdettől fogva támogatta, hogy mellettük legyek abban az időszakban, amikor letesszük az alapokat” – meséli az édesanya.  Aztán sorban születtek a gyermekei, így nem is volt kérdés, hogy közben akár egy rövid időre is visszatérjen a munka világába. Hiányérzete egy percig sem volt, ugyanis a négy gyermek nevelése, a róluk való gondoskodás a teljes napját kitette, ugyanakkor szellemi kihívásokban is volt része mellettük, mert több önkéntes munkát vállalt az egyházközségben, és gyerektáborokat is szervezett.

Idén szeptemberben a legkisebb gyermeke is átlépte az óvoda kapuját, és már másnap feltették a kérdést Emmának, mikor megy vissza dolgozni. Az első hónapban a két óvodás minden második héten otthon maradt betegség miatt, így ideje sem volt ezen gondolkodni. Az elmúlt hetekben azonban éjjel-nappal az járt a fejében, hogy mit tegyen. „A férjem is úgy képzelte, ha a legkisebb is betölti a hároméves kort, akkor elkezdek dolgozni, hiszen napközben már nincs itthon gyerek. Szerinte jót is tenne nekem” meséli Emma. Ugyanakkor nem érzett nyomást a férje részéről, és anyagi okai sem voltak, hogy ennek minél hamarabb meg kell történnie. „Bár most olyan világot élünk, hogy kétszer is meggondolja az ember, mire költ, és korántsem mindegy, hogy egy vagy két kereső van a családban. Szeretnék is már hozzátenni a családi kasszához, nemcsak kivenni, de nem akarom, hogy a gyerekek rovására menjen, hogy újra dolgozom” – mondja.

Pedig vágyik rá, hiszen már nem igénylik a gyermekei, hogy minden pillanatban mellettük legyen, és szívesen foglalkozna már mással is.

Rengeteget dilemmázott: vajon tényleg itt van-e már az ideje, hogy újra teljes állásban dolgozzon? Mit csinál, amikor megbetegszenek? Hogyan oldják meg a nyári szünetet? Hogyan vezeti a háztartást, intézi a család ügyes-bajos dolgait? Hogyan viszi-hozza a gyerekeket a különböző különórákra? Sokan egyből azt mondják, de hát, ott az édesapa is. Ám Emma napközben sajnos nem nagyon tud vele számolni, mert a munkája teljes embert kíván, kora reggel megy dolgozni, sokszor csak este 9-kor ér haza, és olykor két-három napra is elutazik. A munka kapcsán is számos félelme volt: fel tudja-e venni újra a ritmust 10 év után? Kompetens-e? Meg tudja-e állni a helyét azok között, akiknek nincs gyermekük, és eddigi életüket csakis a munkának szentelték?

„Lehet, hogy kívülről úri huncutságnak tűnik a dilemmám, mert másoknak nincs választási lehetőségük, muszáj visszamenniük dolgozni, és mégis megoldják valahogy. Mivel az én esetemben nincs szó kényszerről, számos kérdést vet fel bennem, mi a legjobb a családomnak. Hogyan tudok négy gyermek mellett dolgozni? El tudom-e látni ugyanolyan jól a családanya szerepemet a munka mellett?” – töpreng Emma, aki abban is bizonytalan, vajon csak külső nyomásnak szeretne megfelelni, vagy legbelül is erre vágyik. 

Az elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy jelenlegi élethelyzetükben még nem jött el annak az ideje, hogy nyolcórás munkát vállaljon. Ahhoz sem fér kétség, hogy nem tud vidékről Pestre bejárni nap mint nap. Ezért vagy helyben kell találnia valamit, vagy távmunkában kell dolgoznia.

Emma ismeretségi körében több helyen is elhintette, hogy szívesen vállalna négyórás munkát. Egyből lehetősége nyílt egy projektben való részvételre.

Úgy érzi, álmai munkáját találta meg, mert négyórás, végezheti otthonról, a vezetők is tisztában vannak az élethelyzetével, és maximálisan tolerálják ezt. Igent mondott, és pár nap múlva kezd is.

„Félelmem nem múlt el teljesen, de azzal nyugtatom magam, hogy majd kiforrja magát a dolog. Ha már benne vagyunk, akkor fogjuk látni, hogyan tudom összeegyeztetni a munkát a családi élettel. Hiszem, ha nem megy, bármikor újratervezhetünk” – mondja Emma. Úgy véli, férje is be fogja látni, ha ennek még nem jött el az ideje. Mivel projektmunkáról van szó, ha véget ér, azt is mondhatja, hogy a következőben nem tud részt venni.

Nemrég egy ötgyermekes édesanya mondta Emmának a saját tapasztalatai alapján, mennyi pozitívumot is hozhat a családjuk életébe ez az új felállás: a gyerekek másképp fognak tekinteni rá, büszkék lesznek édesanyjukra, önállóbbá válnak, és neki is jól fog jönni, hogy kívülről is kap megerősítést, sikerélményei lesznek. Emma ezekre nem is gondolt korábban, de így már nemcsak félelemmel, hanem nyitottsággal, kíváncsisággal is várja új élethelyzetüket.

Sokszor a félelem nem hagy minket kilépni a komfortzónánkból, pedig bizonyos tapasztalatokra csak akkor teszünk szert, ha lépünk, és akkor látjuk, hogy megy-e valami vagy sem.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti