„A fű semmit nem adott, de kaput nyitott a nagyobb hatású drogok felé”
Bajcsi Norbert húsz évig volt drog-, alkohol- és gyógyszerfüggő. Megjárta a poklok poklát, összesen hat évet ült börtönben, volt hajléktalan, a zárt osztályon is megfordult. Majd segítséget kért, és eljutott a ráckeresztúri Református Drogterápiás Otthonba, ahol teljesen felépült. Ma már ő segít másoknak, drogprevenciós előadásokat tart és tanúságot tesz hitéről.
– Milyen gyermekkorod volt?
– Édesapám már születésemkor alkoholista volt. Szüleim sokat veszekedtek, verekedtek. A rendőrök és a mentők gyakran megfordultak nálunk, többször kellett édesanyámmal menekülnünk. Már alsós koromban teljesen önálló lettem, egyedül keltem, mentem iskolába, edzésre, magam intéztem a dolgaimat, mert rájuk nem számíthattam, tipikus kulcsos gyerek voltam. Ötödikes koromban elváltak a szüleim, boldog voltam, hogy édesanyámmal maradok, és reméltem, jobbra fordul a helyzetünk. Ám rövid időn belül még rosszabb lett, kaptam egy börtönviselt, alkoholista és gyógyszerfüggő nevelőapát, akivel édesanyám is elkezdett inni. Tovább folytatódott az erőszak, havonta költöztünk. Otthon nem tudtam tanulni, aludni, mert vagy buliztak, vagy veszekedtek. Fáradtan mentem iskolába, nem tudtam koncentrálni, a tanulmányi eredményeim romlottak. 9. osztályban eltanácsoltak a szakmunkásképzőből, és elkezdtem csavarogni, menekültem otthonról.
Nagyobb srácokhoz csapódtam, akik befogadtak. Úgy éreztem, végre van családom, tartozom valahova.
– Ők kínáltak meg először droggal?
– Igen, először fűvel. Elfogadtam, mert közéjük akartam tartozni. Semmilyen nagy dolgot nem adott, de kaput nyitott a nagyobb hatású drogok felé, sorban kipróbáltam mindent, és végre először életemben felhőtlenül boldognak éreztem magam, megszűntek a gátlásaim, szorongásaim. Mivel nagy szegénységben éltünk, nem volt pénzem kábítószerre, így bolti lopásokkal szereztem meg az anyagra valót. Idővel egyre több pénzre volt szükségem, mert már a dílereknek is tartoztam, ezért nagyobb bűncselekményeket is elkövettem: boltot, pincét törtem fel. Tizenhét évesen börtönbe kerültem.
– Nem rémültél meg, hogy hova vezet ez az élet?
– Úgy éreztem, odavaló vagyok. A srácok bent ugyanolyanok voltak, mint én, drogoztak és loptak, sőt, még a családi hátterük is ugyanolyan volt. Ennek a büntetésnek abszolút nem volt nevelő célzata, nem voltak foglalkozások, nem tanítottak az életre.
Bent rászoktam a gyógyszerekre is, az orvos bemondásra adott nyugtatókat. Másfél év után szabadultam, és sokkal rosszabb emberként jöttem ki.
Úgy éreztem, megállíthatatlan vagyok, és engem semmi sem tud megtörni. Ugyanazt az életet folytattam, mint előtte, visszacsapódtam a régi bandához. Mivel senkit nem adtam fel, megváltozott a megítélésem a drogosok és a dílerek körében, egyre több hitelt kaptam, és nagyobb bűncselekményekre vettek rá. Volt, hogy kulcsot kaptam a lakáshoz, ahova be kellett törnöm. Többször kerültem előzetesbe, de ügyvédekkel mindig kihozattak. Legbelül éreztem, hogy nem jó, amit csinálok, és zsarolnak, de nem láttam kiutat. Egyre nagyobb mennyiséget kezdtem használni, és mivel elvonási tüneteim is jelentkeztek, az alkoholhoz nyúltam. Ez volt a legnagyobb csalódás magammal szemben, mert a szüleim miatt gyűlöltem az alkoholt. Mindennapossá vált az életemben a drog, az alkohol és a gyógyszer. Ez évekig tartott, majd újra börtönbe kerültem, onnan már senki nem tudott megmenteni.
– Az újabb börtön sem tört meg?
– Három évig voltam bent, kitanultam a kőműves szakmát, és a konyhán dolgoztam, de ugyanúgy hozzájutottam mindennap a droghoz, gyógyszerekhez. Annyira meggyűlöltem bent az erőszakot, hogy amikor szabadultam, változtatni akartam, de nem tudtam, hogyan. Megismertem egy lányt, elvettem, és hirtelen olyan jó anyagi körülmények közé kerültem, amelyről álmodni se mertem. Lett állandó munkahelyem, és sikerült a drogtól megszabadulnom, de csak egy időre.
Korábban mindig azt hittem, ha lesz családom, pénzem, munkám, akkor boldog leszek. Most megvolt mindenem, de mégsem éreztem magam annak.
Inni és szerencsejátékozni kezdtem, majd újra drogokhoz nyúltam. A feleségem öt év után elhagyott.
– Mi történt ezután?
– Lassú öngyilkosságba kezdtem, leromboltam magam körül mindent, és újra anyagozni kezdtem. Két hónap alatt eladtam mindenemet, még a lakást is, ami rám maradt. Hajléktalan lettem, lépcsőházakban, drogtanyákon húztam meg magam. Már csak egy dolog volt fontos, hogy megszerezzem az anyagot. Volt, hogy négy-öt napig nem ettem semmit, csak ittam és kábítószereztem, teljesen lefogytam. Elkezdtem hallucinálni is, és egy idő után már senkit sem tudtam elviselni magam körül. Többször próbáltam öngyilkos lenni, felvágtam az ereimet, felmentem egy tízemeletes tetejére, hogy leugorjak, de nem volt hozzá elég bátorságom. Kétszer zárt osztályra kerültem, ahol kicsit megerősítettek, de amint kijöttem, folytattam ugyanazt az ámokfutást. Harmadszorra már nem vettek fel, rám csukták az ajtót, hogy már nem tudnak rajtam segíteni. Lepergett előttem az életem, éreztem, hogy nagy bajban vagyok, ha már onnan is kitesznek, ahol aztán tényleg menthetetlen emberek vannak. Ahogy ott álltam, egyszer csak újra nyílt az ajtó, és egy hölgy a kezembe nyomott egy papírt azzal, hogy keressem meg őket, ők majd segítenek nekem. A székesfehérvári Egészségdokk címe volt rajta. Másnap elmentem hozzájuk, és a legnagyobb megdöbbenésemre egy olyan srác fogadott, akivel gyerekkoromban együtt anyagoztam. Ugyanolyan élete volt, mint nekem, ült börtönben, hajléktalan volt, de ki tudott szállni, és ma már drogosoknak segít. Neki köszönhetően pár héten belül már a református Egyház ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban voltam, ahol ő is felépült.
– Mi várt rád odabent?
– Arra készültem, hogy olyan lesz, mint a börtön, lesz harminc ugyanolyan anyagos srác, mint én. Amikor megérkeztem, egyesével üdvözöltek, átöleltek és bíztattak, hogy minden rendben lesz, erre nem számítottam.
Életem legnehezebb két hete következett, szárazon kellett lejönnöm a drogról, alkoholról, azaz nem kaptam gyógyszereket.
Nem tudtam aludni, egyik pillanatban fáztam, a másikban melegem volt, nem volt étvágyam, járni sem bírtam. Ebben az időszakban éjjel-nappal volt mellettem egy-egy fiú, egy pillanatra sem hagytak egyedül, bíztattak, hogy ők is átmentek ezen. Láttam is, hogy akik már öt-hat hónapja bent vannak, mennyire jól vannak, de én akkor csak a rosszullétemre tudtam koncentrálni. Két hét után jobban lettem. Ezután jött a lelkileg nehezebb része, szembe kellett néznem a múltammal, nem volt menekvés. Sokat segítettek ebben az egyéni és csoportos foglalkozások, a múltfeltárás. Csütörtökönként volt bibliaóra, vasárnap istentisztelet. Kaptam Bibliát is, de nem tudtam mit kezdeni vele. Közben olyan óriási nyugalmat, boldogságot láttam azoknak a srácoknak a szemében, akik megtértek, amelyre mindig is vágytam. Egy idő után eljutottam oda, hogy elkezdtem mindenkinek sorban megbocsátani.
– A szüleidnek is meg tudtál bocsátani?
– Nekik is. Empátiát ébresztettek bennem irántuk, megértettem, hogy azért ilyenek, mert előttük sem volt más minta. Legnehezebben magamnak bocsátottam meg. Erdős Eszter lelkész, intézményvezető sokat segített ebben, mindig azt mondta: „Ha csak egy kicsi hited is van, az Isten szempillantás alatt megbocsátja az összes bűnödet.”
– Hogyan tértél meg?
– Egyik bibliaórán megnéztünk egy némafilmet, amely egy lány életét mutatja be a gyerekkorától. Az Isten folyamatosan ott van mellette, óvja, védelmezi. A lány, ahogy növekszik, elfordul tőle, de Isten továbbra is ott van. Sorban jönnek a tragédiák az életében, már az öngyilkosságot fontolgatja, amikor egyszer csak felnéz, és észreveszi, hogy Isten ott van mellette, és mindig is ott volt, csak ő más felé fordult. Mintha az én életemet láttam volna. Abban a pillanatban megértettem, hogy Isten vezetett ide, hogy egyszer tiszta fejjel találkozzam a hittel. Abban a pillanatban megtértem, elfogadtam Istent mennyei Atyámnak. Olyan érzésem volt, mintha szerelmes lennék, vagy mint amikor először fogyasztottam drogot.
Teljesen feltöltődtem, annyi erőt éreztem magamban, mint még soha. Onnantól kezdve nem vettem félvállról a felépülést, és megkeresztelkedtem.
– Korábban soha nem találkoztál Istennel?
– Szüleim nem voltak hívők, otthon csak akkor hallottam Istenről, amikor káromkodtak, ennek ellenére mégis volt némi istenhitem. Sokszor fordultam hozzá magányomban, és kértem, hogy változtasson a helyzetemen. Később is, amikor bűncselekményt készültem elkövetni, kértem a segítségét, hogy ne bukjak le, ne kapjanak el a rendőrök, önző hitem volt. Nagy alázatra volt szükségem ahhoz, hogy ki tudjam mondani, nem én voltam erős a börtönben, az utcán, hogy mindezt kibírtam, hanem az ő kegyelme volt nagy. Utat mutatott, de a döntést mindig meghagyta nekem.
– Mennyi időt töltöttél el Ráckeresztúron?
– Tizenöt hónapot voltam bent. Rengeteg dolgot tanultam, olyanokat is, amiket mások már gyerekkorban a szüleiktől, például, hogy mi a különbség a bűn és a nem bűn között. Könyveket olvastam a felépülésről, az istenhitről. Az utolsó öt hónapban már kijártam dolgozni, és a jövőmre koncentráltam. Utána Pestre mentem a Válaszút Misszió kötelékébe, támogatott lakhatást és utógondozást kaptam tőlük. Egyik kezemet elengedték, de a másikat még fogták. Visszatértem az építőiparba dolgozni, és elkezdtem gyülekezetbe járni. Egy idő után éreztem, hogy ez kevés, szeretnék másokon is segíteni. Elkezdtem önkénteskedni a misszióban, hajléktalanszállón, visszajártam Ráckeresztúrra a fiúkra vigyázni egy-egy napra, és egy idő után egyre több helyre hívtak drogprevenciós előadást tartani vagy tanúságot tenni Istenről. Úgy érzem, ezekkel kiteljesedett az életem.
– Mi szólnak a szüleid a felépülésedhez?
– Édesapám teljesen eltűnt az életemből. Édesanyámmal most ott tartunk, hogy hetente egyszer-kétszer beszélünk telefonon. Még mindig alkohol- és gyógyszerfüggő, és együtt él a nevelőapámmal. Már sikerült elhintenem a magot a lelkében, hogy van kiút ebből az életből. Jelenleg az a legtöbb, amit adhatok neki, hogy én jól vagyok, értem nem kell aggódnia.
– Több mint négy éve vagy tiszta. Mik a további terveid, céljaid?
– Családalapítás előtt állok, a menyasszonyom is felépülő, a gyülekezetben ismertem meg. Nyáron lesz az esküvőnk Ráckeresztúron Erdős Eszter ad össze minket, hozzá jártunk jegyesoktatásra is. Komolyan készülünk a házasságra, kezdetektől járunk párterápiára, nem azért, mert gondjaink vannak, hanem azért, mert mindkettőnknek ez az első párkapcsolata józanul. A gyerekvállalásra is tudatosan készülünk, mindketten foglalkozunk a fejlődésünkkel, egyéni és csoportos foglalkozásokra járunk. Látjuk, mit rontottak el a szüleink, tudjuk, mit szeretnénk máshogy csinálni, keresztény életre akarjuk nevelni majd gyermekeinket. Továbbra is az építőiparban dolgozom olyan keresztény beruházónál, aki több felépülőt is alkalmaz. Egyre több felkérést kapok, tv- és rádióinterjúkkal keresnek meg. Járok a Bethesda kórházba drogprevenciós előadást tartani, a fiatalkorúak börtönébe is hívtak már. Nemrég egy színész-rendező monodrámát készített az életemből, szeretnénk járni vele az országot. Eljátssza a történetemet addig, hogy megérkezem Ráckeresztúrra, majd fellépek a színpadra, és elmesélem a felépülésemet és a mostani életemet. A közeljövőben könyv is készül az életemből, már igent mondott rá a kiadó.
– Mit gondolsz, miért téged választott ki az Isten, hogy beszélj az életedről és tanúságot tegyél?
– Tíz gyógyultból kilenc becsukja maga mögött az ajtót, új életet kezd, és nem tudják róla, hogy valaha anyagozott. Én nem tudnék így élni, bennem akkora hála van Ráckeresztúr és az Egészségdokk iránt.
Úgy érzem, tovább kell adnom másoknak is, hogy van segítség, van kiút ebből az életből. Sokáig kerestem a választ arra, hogy egyáltalán mire hív az Isten. Aztán rájöttem, arra, hogy azoknak adjam tovább az Igét, akik hasonló cipőben járnak, mint én régen. Azoknak, akik anyagoznak, isznak, hajléktalanok és bűnben élnek, nekik kell mintát adnom. Ha előző életemben valaki elém áll, és azt mondja, Isten segít, van kiút, de nincs benne tapasztalata, nem fogott volna meg. Olyan ember szájából, aki átment mindezen, egészen máshogy hangzik. Ha csak egy ember is elgondolkodik azon, amit mondok, elmegy rehabra, és megváltozik az élete, már megérte. Később lehet, hogy ő fog másokat megváltoztatni.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>