Bartus Barbara: „Nem kezelem tabuként, hogy rákos vagyok!”

– Közösségi oldaladon keresztül segítesz sorstársaidnak. A médiában is nagyon nyíltan, megdöbbentő őszinteséggel beszélsz a betegségedről. Miért döntöttél így?
– A téma miatt, amit képviselek. Nem a magam személyiségét szeretném reklámozni, sokkal inkább a történetemet, ami bárkivel bármikor megtörténhet. A mellrák az egészségügyi statisztika szerint gyakoribb a 45 év fölötti nőknél. Ma azonban egyre több az olyan 30 évesnél fiatalabb érintett nő, mint én. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az önvizsgálatot el kell végezni. Sajnos a mellrák megelőzésére nincs oltás, itt a korai felismerés az egyetlen, ami sokat segíthet. Ezt szeretném mindenhol kihangsúlyozni.

– Tudom, hogy nem könnyű neked, de mesélsz a saját diagnózisodról?
– Ez nekem már nem a könnyű vagy nehéz kategória. 2019 augusztusában egy nyaralás alkalmával, zuhanyzás közben észleltem, hogy bizony van ott valami. Sajnos nem foglalkoztam vele tovább. Amikor hazaértünk, nem éreztem fájdalmat, így el is felejtődött. Októberben egy napon éreztem, hogy le kell vetnem a melltartómat, hogy megkönnyebbüljek – gondolom, ez sok nő átélte már. Akkor éreztem először, hogy mintha fájdalom és enyhe nyomás lenne a mellemben, és felrémlett az augusztusi „zuhanyozáskori” emlék. Áttapintottam, és észleltem, hogy azóta bizony megnőtt. Gyorsan felkerestem a nőgyógyászomat, aztán mammográfiai vizsgálatra, ultrahang-vizsgálatra és vérvételre utaltak. Majd MRI-vizsgálat és vastagtűs biopszia következett, és végül megállapították a súlyos diagnózisomat: ez egy rosszindulatú daganat. Majd a kemoterápiás kezelések kezdődtek el. Három hetente kaptam összesen nyolc kemoterápiás kezelést. Január 14-én volt az első, és június 25-én az utolsó, ezeket a napokat örökre bevéstem az életem „nagy” napjai közé.

Kép

Kép: Bartus Barbara / Instagram

– Hogy vagy most?
– Köszönöm, jól vagyok. Túl vagyok a műtéten is, szeptember 10-én történt. Ez is egy örökre belém rögzült dátum. Várjuk, hogy mindenem gyógyuljon és újra helyre jöjjön. Majd a sugárkezelés lesz a következő lépés. A szövettani vizsgálat során felmerült egy aggasztó kérdés, ezért nagyon várjuk a vizsgálat eredményét, hogy minden rendben van-e. A kezelések mellékhatásai elmúltak, újra kinőtt a hajam. Már sokkal jobban érzem magam. Most nem fájnak az ízületeim, minden rendben van.

– Hogy tudsz ennyire életvidám lenni? Hogyan tudsz mélyen, őszintén beszélni egy ilyen hatalmas tragédiáról?
– Én azt gondolom, ez egy olyan dolog, amiről őszintén kell beszélni. Biztosan te is láttad a Harry Potter-filmeket. Van benne egy nagyon jó mondat, amikor nem ejtik ki a főgonosz, Voldemort nevét. Azt mondja erre Harry Potter, hogy aki fél a névtől, még jobban fél magától a dologtól. Szerintem ez igaz az élet bármelyik területén.

Ha valamiről félsz beszélni, ha valamit nem mersz megkérdezni, nem mersz megmutatni, akkor az rád telepszik, belül is félsz tőle, és elkezd felemészteni egy idő után.

Miután felocsúdtam abból a döbbenetből, hogy rákos vagyok, egyértelmű volt számomra, hogy nem fogom tabuként kezelni. Nem akarom ezt eldugni, nem akarok befelé fordulni, hiszen ez is, így is én vagyok. Ez most az életemnek a része egy ideig. Abba is belegondoltam, hogy ha a rossz forgatókönyvet kapom, akkor nehogy már szorongásban éljem végig ezt az életet.

– Nemhogy nem mondtad ki a nevét, sokszor és sokat mondtad. Sőt, te még el is nevezted. Honnan jött a név: dió?
– A mammográfiai vizsgálatom leletén azt írták, hogy zöld dió nagyságú. Teljesen tudatos volt az a rész, hogy ne alakuljon ki a betegségtudatom a kimondott szavakra. Nem akartam a rák, a daganat, a betegség vagy a tumor szót használni. Sokkal könnyebb volt úgy beszélni róla, hogy dió. Ez egy kedves szó, és szeretem is a diót. Így született meg a „Dióval az élet” oldalam, amely most már „Az élet dió után” Insta-oldal.

Kép

– Szoktak neked mások írni?
– Az elején alapvető kérdéseket és lelkesítő üzeneteket kaptam. Ma már saját történeteiket vagy a közeli hozzátartozóik történeteit is megosztják velem az emberek. Előfordul, hogy véleményt is kérnek tőlem. Sokkal több a pozitív visszajelzés, mint a negatív. Ez nagyon meglepett. Volt azonban olyan is, hogy kamu profil mögé bújt ismeretlenek a kopasz fejemet undorítónak találták. A téma maga megtalálja meg az embereket. Lelkileg nem fájt, elengedtem. Erős vagyok. Jöhet bármi!

– Te másoknak is erőt adsz. Mi az, ami neked ad erőt?

– Ez az én szuperképességem. Azt érzem, belülről jön, nagyon ősi, mély dolog. Mindent pozitívan látok először, soha nem látom meg a rosszat. Ha valami rossz, akkor abban mindig megpróbálom megtalálni a jót.

Úgy érzem eddig mindig sikerült. Amikor megkaptam a rossz hírt, egy pénteki nap volt. Vasárnap estére letisztáztam magamban, és tudtam, mi a feladatom. Láttam és éreztem, ebből kell kihoznom a maximumot.

– Van példaképed?
– Szentesi Éva inspirációja nagyon sokat segített nekem. Nagyon közel áll hozzám.

– A családod hogyan élte meg? Hogy csináltátok végig együtt?
– A családom: a szüleim, a testvérem, a nagymamám, az anyósomék finoman közelítették meg a dolgot. Amikor látták rajtam, hogy jól vagyok – tényként kezeltem, letisztáztam és elfogadtam diót –, akkor ők is sokkal hamarabb elkezdtek oldódni. Rengeteget nevettünk. Úgy érzem, a humor ilyenkor nagy segítség. Nem volt ez tabutéma. Nem zavarta őket a kopaszságom, egy idő után már természetes lett.

A nagy támaszom a férjem, aki számomra egy csoda. Amikor először mentem el onkológushoz – akkor még esküvő előtt álltunk –, azt mondta nekem a doktornő, hogy ha ezt túléli a párkapcsolatunk, akkor soha nem fogunk elválni. A kezelés elején leállították a hormonműködésemet, mert hormonérzékeny a dió. Ha a hormonok termelődtek volna, azzal ő is növekedett volna. Jelenleg mesterséges klimaxom van hangulatingadozásokkal, emellé még a kemoterápia és az ezzel járó rosszullétek is társultak. Volt egy olyan pillanat, amikor azt mondtam Gergőnek, ha nem bírja, nincs baj, a sajnálat miatt ne maradjon mellettem. Soha nem rezzent meg, nem félt. A padlóról is összeszedett az ötödik hányásom után is. Amikor kértem, akkor bújt hozzám. Ha azt mondtam, hogy hagyjon békén, akkor hagyott. Ő az én történetem másik hőse.

– Azért te vagy az igazi hős! Örülök, hogy egy ilyen párt tudhatsz magad mellett. Hogy sikerült az esküvőd?
– Ha máskor tartottam volna se kívánhattam volna jobbat. Minden úgy volt, ahogy megálmodtam.

Januárban megegyeztünk, ha kerekesszéken is kell betolni, akkor is megtartjuk az esküvőt. Ezt a vírus sem tudta meghiúsítani. Nagyon hálás vagyok a családomnak, hogy kitartottak mellettünk. A nagy nap megismételhetetlen és szenzációs, csodálatos volt.

Úgy gondolok rá vissza, hogy ha jövőre vagy két év múlva vagy egészségesen megismételhetném, akkor is mindent ugyanígy csinálnék.

– Milyen terveid vannak?
– Jövőre belefogunk majd az építkezésbe. A családalapítás a legfőbb és legfontosabb célunk. A hormonkezelést még minimum egy évig kapnom kell, így az most kicsit háttérbe szorul. Addig megvalósítjuk a mi kis családi fészkünket, ahova akkor érkezik a baba, amikor kell…