A sivatag királynője – egy nő a katonai és hírszerzési ranglétra tetején

A tiszteletet parancsoló Gertrude Margaret Lowthian Bell néven született 1868-ban, hamisítatlan, elegáns brit családból származott. Dúsgazdag környezetben nőtt fel, apja angol nagyiparos, malomtulajdonos volt. Gertrude szoros kapcsolatot ápolt vele még felnőttkorában is, mivel édesanyja nagyon korán meghalt, így egymásra voltak utalva. Gertrude egészen fiatalkorától kezdve olyan férfiak között nőtt fel, akik komoly, felelősségteljes döntéseket hoztak. Nagyapja és apja is vállalt politikai szerepet különböző brit kormányokban, és az élénk, érdeklődő kislányt a kezdetektől fogva élvezettel okították a hatalomgyakorlás technikáira.

Tizenhét évesen beíratták a hírneves londoni Queen’s College-be, majd az Oxfordi Egyetemre küldték, ahol történelmet tanult. Ez volt a kedvenc tudományága, és ez vezette első közel-keleti útjaira is. Sőt, ez kísérte végig meglehetősen férfias karrierjén – soha nem ment férjhez, és gyerekei sem születtek.

Ehelyett huszonnégy évesen, amint befejezte az egyetemet, elindult világot látni. Először Perzsiába – a mai Iránba – utazott, majd két évvel később „Perzsiai képek” címmel nagy sikerű könyvet adott ki az élményeiről. Ezek után Svájcba utazott, ahol belevetette magát a hegymászásba.

A régészet és a nyelvtanulás iránt is egyre behatóbban érdeklődött; nemsokára folyékonyan beszélt arabul, fárszi (perzsa) nyelven, franciául és németül, de elboldogult az olasszal és a törökkel is. Az elkövetkező tizenkét évben bejárta az egész Közel-Keletet, megismerkedett lakóival és az ottani kultúrákkal.

Közben pihenésképpen megmászta az Alpok összes jelentős csúcsát, a Gertrudspitze nevű hegy ma is az ő nevét viseli. A sport korai művelőjeként jóval nehezebb dolga volt, mint a mai hegymászóknak, de már-már felelőtlen rettenthetetlensége itt is megmutatkozott: egy elhúzódó hóviharban több mint két napig fagyoskodott egy jeges lejtőn, egy kötél végén, mire le tudott ereszkedni és kezeltethette a fagyási sérüléseit. Ebben az időben, a 20. század első éveiben kezdett régészeti ásatásokon is tevékenykedni. Az egykori sumér birodalom, Babilon, Szíria területein részt vett az első feltárásokon, és a kor egyik legnagyobb tudású régészévé képezte magát.

Amint kitört az első világháború, addig kardoskodott, amíg végül a brit titkosszolgálat alkalmazásába került. Kihasználta a sok utazás során szerzett terepismeretét, és katonákat kalauzolt keresztül a Közel-Kelet kegyetlen sivatagain.

Ahogy egyre nőtt a megbecsültsége, a hatalma is gyarapodott: egész csapatokat toborzott helyi lakosokból, és őket is felhasználta a küldetéseihez. Mindezt a lehető legravaszabb módszerekkel vitte véghez, főleg a helyi vezetők és törzsfőnökök feleségein keresztül.

Gertrude Bell egy iraki expedíción I. Fejszál szaúdi királlyal, 1922. – kép: Profimedia - Red Dot

Nemsokára összehozta a sors a hírneves Arábiai Lawrence-szel is, akivel korábban együtt járt az Oxfordi Egyetemre is. Sok küldetésben dolgoztak együtt az ottomán török birodalom végleges legyőzése és feldarabolása érdekében, miközben Gertrude egyre magasabb szinten képviselte a brit birodalom gyakran önző és kíméletlen érdekeit. Saját szemével nézte végig az örmény holokausztot, jelentéseiben leírta, hogyan gyilkolták a törökök tervszerűen a férfiakat, gyerekeket, időseket, és hogyan árulták hatalmas rabszolgapiacokon a nőket.

Soha korábban nő nem emelkedett olyan magasra a brit birodalmi, katonai, hírszerzési ranglétrán, mint ő. Magas beosztásokban dolgozott a háború befejezése után is, amikor a nagyhatalmak mesterségesen létrehozták a Közel-Kelet mai, éppen széthullóban lévő elrendezését.

Irak, Szíria és több más ország nem kis részben Gertrude Bell tapasztalatai és szándékai szerint nyerte el a mai határait, az arab országok az ő közreműködésével lettek önálló államok, a kurdok pedig részben az ő hatására veszítettek el szinte mindent, ami fontos volt nekik.

A hatalma olyan nagyra nőtt, hogy 1921-ben Winston Churchill őt és Lawrence-et tanácsadóként vitte magával a történelmi jelentőségű kairói konferenciára, a végső nagypolitikai döntések meghozatala érdekében. Ezek után sokáig élt az újonnan létrehozott Irakban, ahol a kormány egyik legfontosabb tanácsadója volt, miközben – mintegy mellékesen – létrehozta az iraki nemzeti könyvtárat és a nemzeti múzeumot is. A nevét a mai napig is kegyelettel, „nagy tiszteletű asszonyként”, „királynőként” emlegetik Irakban.

Amilyen sikeres volt azonban a nagy hatalmú férfiak világában, olyan szerencsétlenül alakult a magánélete. Az első nagy szerelme a 19. század végén egy Henry Cadogan nevű katonatiszt volt, Gertrude apja azonban nem járult hozzá a házassághoz, mert Cadogan a bohém, adósságokban fürdő szerencsejátékosok életét élte.

A második próbálkozása egy másik brit katona, Dick Doughty-Wylie volt. Vele egészen komolyra fordultak a dolgok, szenvedélyes levelezést folytattak és össze akartak házasodni. Ennek az volt az akadálya, hogy Doughty-Wylie-nak már volt felesége, aki öngyilkossággal fenyegetőzött, de így is csak ideiglenesen tarthatta meg a férjét, mert az 1915-ben elesett Gallipolinál.

Gertrude Bell felfokozott életvitele rányomta a bélyegét a lelkiállapotára, és viszonylag hamar, 1926-ban, ötvennyolc évesen egy reggel holtan találták az ágyában.

Előző éjjel olyan sok altatót vett be, hogy soha többé nem ébredt föl. Hogy a halála véletlen volt vagy öngyilkosság, már soha nem fog kiderülni.

Nagy-Britanniában a mai napig nagy megbecsülés övezi a személyét, bekerült a történelemkönyvekbe, és természetesen Hollywood is felfedezte őt. 2015-ben Nicole Kidman főszereplésével forgatták róla „A sivag királynője” című filmet. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. januári számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT.