„A részegséget és a paráznaságot igyekeztem kerülni” – Exkluzív interjú a börtönbüntetését töltő erdélyi főúrral

Miért is foglalkoznánk a barokk irodalommal? Körmondatok, túldíszítettség, patetikusság – ilyesmik juthatnak eszünkbe iskolai tanulmányainkból. Pedig egy csomó kincset örököltünk ebből az időszakból. A gúnyversek, a vallásos irodalom vagy éppen az ekkor népszerű önéletírások a ma emberének is érdekesek lehetnek. Bethlen Miklós börtönben írt Önéletrajzát mutatom meg most rendhagyó formában.

Kép: kepmas.hu
Kép: kepmas.hu

Kép: kepmas.hu

Bethlen Miklós 1642-ben főnemesi családba született az erdélyi Kis-Bun faluban. Tanulmányait Gyulafehérváron kezdte a fejedelem udvari prédikátora, Keresztúri Pál irányítása alatt, majd Kolozsvárra került, ahol egy másik nagy név, Apáczai Csere János volt mestere. 19 évesen külföldi országokba indult: Bécs, Heidelberg, Utrecht, Leyden, Oxford, London, Párizs iskoláiban képezte magát. 1664-ben Zrínyi Miklóshoz utazott, hogy katonai ismereteit mélyítse, majd annak halála után Velencében építészeti ismereteket tanult. Erdélybe visszatérte után udvarhelyszéki főkapitány lett, emellett pedig bethlenszentmiklósi birtokán gazdálkodott és reneszánsz stílusú kastélyt épített. Első felesége, Osdolai Kun Ilona korán meghalt, második felesége Rhédey Júlia volt, hét gyermekük született. Bethlen Miklós kalandos politikai pályát tudhat magáénak, amelynek egyaránt voltak sikerei és bukásai. Bár korábban Erdély és a bécsi udvar előnyös együttműködésén munkálkodott, később azonban összeütközésbe került a császári önkénnyel, ennek következményeként (felségsértés és hazaárulás vádjával) 62 éves korától tizenkét éven át, haláláig fogságban raboskodott. Ekkor írta meg Önéletírását.

Nem kell megijedni az „Önéletírás” szó hallatán, nem valami unalmas politikai okfejtés ez, tele van jobbnál jobb részekkel, amelyekben a korabeli mindennapokról olvashatunk. Így festene mindez egy mai „sztárinterjú” keretében, amikor az ismert közéleti személyiséget étkezési és alkoholfogyasztási szokásairól kérdezzük:

– Nézzünk vissza egy kicsit a kezdetekhez! Rengeteg helyen megfordultál fiatalkorodban, kipróbáltad ilyenkor a helyi konyhát?
– „Idegen nemzetek étkéhez mindjárt hozzászoktam, a békákon kívül. Egyszer hírem nélkül, Bécsben, a velencei követ asztalánál, kecske-békát is sokat ettem apró hal képében, nékem semmi változást nem csinált, mindazáltal […] után többet benne nem ettem, azt pedig más szép halakkal, főborokkal, rozsólissal megnyomtattam s jól megemésztettem. […] Osztrigát is ettem keveset, és egyébféle tengeri s földi csigákat, vidrát, halhódat is böjtben, uraknál.”

– Mi a helyzet a hazai ízekkel?
– „Amivel magyar élni szokott, mind megettem, és noha erős ízlésem volt, de kényes nem voltam, imezeket oda fel kivévén. […] A sajtot, túrót sem mesterséggel, sem erővel, noha szüleim is próbálták, én magam is Hollandiában, el nem nyelhettem semmiképpen. Túrós étket, ordás, tejfeles levet, domikát szintén úgy, hanem a bálmost, botsajtot, jungátát, édes tejet igen szerettem és mintegy húsz esztendőtől fogva a túrós bélest is megehetem.”

– Tudom, hogy odafigyelsz az étkezésedre, hangoztatod is az állatoktól vett példát: ha ők nagy ritkán betegek, mindig tudják, mit kell enni a gyógyuláshoz. Te mit eszel, ha rakoncátlankodik az egészséged?
– „Majd minden betegségemben a hajdúkáposztán kaptam életre.”

– Az édességekkel hogy állsz? Néha belefér?
– „Lépesmézet minden akadály nélkül sokat ehettem.”

– Szerencsés alkat vagy!
– „Termetem sem hosszú, sem kurta, hanem tisztességes középaránt való volt, ábrázatom hosszúka, barnaszeg, piros. Ifjúságomban elég szemet szúrt. Elég az, férfi ábrázatban sokaknál volt szebb, és vénségemig is tartott, sokaknak csudájára, szépségem, kivált nyomorúságos esetemhez képest. Hajam, szemöldököm, bajusz-, szakállom fekete vagy setét gesztenyeszín volt. […] Kezem ujjai is, körmei is szép hosszúak, de lábam ujjai, körmei rút, ocsmány tekercsek voltak, talán a szűk, kicsiny csizma miatt, mert másként a lábam járni, futni, ugrani és minden láb tisztire bizony jó volt, kivévén a táncot és úszást, mert azt a két testi mesterséget soha meg nem tudtam tanulni sok igyekezetemmel is, azért is beléhagytam.”

– Ha a tánc nem is ment annyira, a mulatozás azért nem áll távol tőled. Elég korán elkezdted, és sokáig jó borívó hírében álltál.
– „Igen kicsiny koromban […] kis szekéren vittek volt Felső-Búnra szegény üdvezült Bethlen Ferenc gyermekeihez, és ott engem megrészegítettek, melyet nehezen szenvedtem, sírtam fejem fájdalma miatt, mind azt mondván, hangya jár a fejemben. […] Magyar módra ittam én is a bort, látván mástól s magától az atyámtól […] mesteremtől, Keresztúri Páltól, aki részeges ember ugyan nem volt, de a jó bort minden ebéden pesdülésig innya igen szerette, mástól is emberséges embertől nem kíméllette, főborokkal is élt mindenkor. A fejedelem, ki régen tanítványa volt, urak, főemberek is sok főhordóborokkal kedveskedtek néki. Minthogy nékem egynéhány esztendeig asztalt is tartott, sokszor csak akkor vettem én, mint gyermek, eszemben magamat, hogy részeg vagyok, hogy a kristály feneke, amint ittam, kettősnek látszik. Osztán fickó koromban az atyám szolgái éjszaka is elvittek innya, hogy ők jobban ihassanak és bort csalhassanak engedtem.”

– Mégis eljött a pont, amikor azt mondtad, elég.
– „Bizony egy rossz részeges ember lészen vala belőlem, ha gyermekségemben az anyám, bornemissza és részeg embert utáló lévén, nem zabolázott volna, és ha Isten in anno 1660. nagy halálos betegség, Várad akkori elveszése és néhai praeceptorom, Isacus Basirius theologiae doctor tanácsa által a józan életre ne térítsen. Akkor fogadám fel, hogy a részegséget és a paráznaságot teljes tehetséggel igyekezem kerülni s távoztatni, és hogy a hajamat el nem vágatom, valamíg Isten Váradot Erdélynek vissza nem adja.”

– Sikerült betartani?
– „Nékem azóta ebéd vagy vacsorai rendes praebendám a borból volt fél ejtel vagy három meszely, legfeljebb, mikor barátimmal vigasságra akartam is innya, egy ejtel bor. Soha azután a fogadás után jóakaratomból annál többet nem ittam, kéntelenség, egy vagy más tekintetekből ittam néha azután is sokat, három, négy s több ejtelt is, és gyakrabban huzonost egy meszely, sőt fél ejtelig is, de ezeribe egyszer, nagy ok és kéntelenségből. Adok Istennek hálát, az eltölt negyvennyolc esztendők alatt nem hiszen eszemet elvesztő részegségem lett volna huszonöt.”

Idézetek forrása: Bethlen Miklós élete leírása magától, szerk. V. Windisch Éva

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti