Véssey Miklós: A Fogtündér – Apa, kezdődik!

Bele is kezdek, a fiam csendben hallgatja, semmi kommentár, pedig imád belebeszélni a meséimbe, sőt át is szokta költeni azokat menet közben, tetszése szerint. De most semmi, csak a néma csend. Aztán egy halk nyöszörgés, végül pedig bömbölő sírás. Várjunk csak, mondom magamnak, gondoljuk végig az ő fejével a történetet.

Először is, ki fognak esni a fogaid. Csak úgy, és ez elkerülhetetlen. Ez az élet rendje kisfiam, nincs ezzel semmi gond. Majd nő másik helyette: lesznek vasfogaid. Vasfogak, tehát vasból vannak. Ez sem túl vonzó ajánlat, engem legalábbis nem nyugtatna meg.

De ha mindez nem volna elég, itt van ez a lény, a Fogtündér, akit soha nem láttál, és nem is fogsz.

Gőzöd sincs, hogyan néz ki, próbálod elképzelni, milyen lehet, fogalakú, csontvázszerű valaki, vasfogakkal a kezében. Ez a szörnyeteg megvárja, hogy elaludj, akkor lopózik be a szobádba, amikor teljesen ki vagy szolgáltatva a sötét erőknek. Benyúl a párnád alá, és elviszi az egyik testrészedet, ki tudja, hova és miért. Fogakat eszik talán? Vagy fogvárat épít magának ártatlan gyerekek csontjaiból?

Persze hozzátettem a végén, hogy hoz ajándékot, és a fogad helyére rakja, de addigra a gyerek olyannyira traumatizált állapotba került, hogy rémülten felkiáltott: „Mit?” Hiszen már az ajándék is ijesztő volt. Vajon mit hozhat egy ilyen szörny? Te jó ég! „Nem kell, ne hozzon semmit. Ide ne jöjjön! Apa, ide ugye nem jön?” Ettől a naptól kezdve minden egyes altatás kezdetén láttam, ahogyan szegény kis arcocskáján elhatalmasodik a rémület.

Gondolkodtunk a feleségemmel, hogyan lehetne visszacsinálni ezt az egészet. Mintha nem mondtam volna semmit. A fő gond az volt, hogy minden szavunkat szentírásnak veszi a gyerek.

Mondhattam volna, hogy nem is létezik, csak vicceltem, de nem hitte volna el. Apa nem szokott hazudni, akkor most miért tette volna?

Végül úgy sikerült megoldani a helyzetet, hogy írtunk egy SMS-t a Fogtündérnek ezzel a kéréssel: „Légy szíves, ide ne gyere, ne vigyél el és ne is hozz semmit.” A feleségemnek címeztem, rögtön válaszolt is, mint lelkes Fogtündér: „Vince, akkor hozzád nem megyek.” Ez így elmondva nem volt elég neki, meg kellett mutatnom a konkrét SMS-t a telefonomon, annak ellenére, hogy még nem tud olvasni. Ennek láttán konstatálta, hogy biztonságban van, és öt perc alatt elaludt.

Én viszont annyira beleéltem magam a történetbe, hogy aznap éjjel a Fogtündérrel álmodtam. Fogorvos volt, szárnyakkal a hátán, kedves mosollyal rángatott, majd tépett ki egy csontdarabot az állkapcsomból. Nem kívánom az élményt senkinek!

Az írás Véssey Miklós az Apa, kezdődik! című sorozatában jelent meg. A sorozat többi részét itt találja.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.