Van olyan ország,ahol már több kutyakocsit vesznek, mint babakocsit – Kezelhetjük-e kizárólag magánügyként a gyermekvállalást?

Mi az oka annak, hogy kevés gyermek születik?

Szegedi Andrea: Van, aki már fiatalon elhatározza, hogy valamilyen oknál fogva nem vállal gyermeket, de egyre többen vannak azok is, akik egyszerűen nem találnak párt. Azok száma is folyamatosan növekszik, akik addig húzzák a gyermekvállalást karrier, anyagi javak megszerzése vagy egyéb ok miatt, hogy végül kifutnak az időből. Magyarországon jelenleg a termékenységi ráta 1,37, de nemcsak hazánkban, hanem az egész világon folyamatosan csökken a gyermekvállalási hajlandóság. Magyarországon kb. 2 millió szülőképes korú (15-49 év közötti) nő él. 502 ezren vannak a 20-29 év közöttiek, biológiailag ez a legoptimálisabb időszak a gyermekvállalásra, ám a 30 év alatti nők több mint a fele gyermektelen. Ráadásul a legutóbbi, 2022-es népszámlálási adatok szerint a szülőképes korú nők közül 1,3 millióan élnek hajadonként, elváltként vagy özvegyként, és 42 százalékuk a 15-39 év közötti korosztályba tartozik, amikor a legnagyobb az esély arra, hogy valaki párkapcsolatot létesítsen és gyermeket szüljön. 

Milyen következményei lesznek annak, ha nem változik ez a tendencia?

Tatár Mihály: Ami ma a világban történik, az egy óriási vonatkatasztrófa lassított felvételéhez hasonlítható. 

A vonat elején, ahol a fejlett országok utaznak, például Japán és Dél-Korea, már érzik, hogy nekicsapódtak a falnak. Ám a vonat végén, ahol hazánk is utazik, még nem. 

Eltart egy ideig, mire mi is észleljük a katasztrófát. A világ egyik leggazdagabb országában, Dél-Koreában az első gyermekét szülő nő átlagéletkora 32 év, míg Magyarországon 29 év. 2000-ben ez a szám 25 volt. Amikor Dél-Korea eléri a 36-ot, nálunk már 32 évesen fogják megszülni a nők az első gyermeküket. Az ázsiai országban egyébként már több kutyakocsit vásárolnak az emberek, mint babakocsit, és a nők 50 százaléka nem is akar gyermeket soha, semmilyen körülmények között. 

Mi mindent lehet már látni a fejlett országokban, ami a demográfiai válságnak tudható be, és jó eséllyel nálunk is bekövetkezik néhány évtizeden belül? 

T.M.: Japánban például, ahol a legöregebb a társadalom a világon, a 70 éven felüliek egyharmada még dolgozik, mert másképp nem működne a gazdaság. A hivatalok, szolgáltatások rövidített nyitvatartással működnek, mert nincs munkaerő. Évente 80 ezer idős ember hal meg magányosan, és csak hónapokkal később tűnik fel bárkinek is, hogy már nem él. Tisztán lehet látni, hogy mi felé haladunk. Még akkor is, ha a közéletben és a médiában sokan homokba dugják a fejüket, és csupán az életstílus megváltozásával magyarázzák azt, hogy kevesebb gyermek születik. 

Egy mai fiatalt, aki az „itt és most”-ban él, elég nehéz azzal motiválni a gyermekvállalásra, hogy elmondjuk, mi történik a világ túlvégén, és mi lesz húsz, negyven év múlva…

Sz.A.: Ha nem vetítjük előre, hogy mi lesz a következménye annak, ami most történik, nagyon fogunk csodálkozni, amikor már mi is érzékeljük a vonatkatasztrófát. Épp ezért kell rengeteget beszélnünk erről. Sokan el sem tudják képzelni, mi vár ránk, ha nincs változás. Még mindig úgy gondolkodunk, hogy majd valaki más megoldja helyettünk ezt a problémát, és nem vállalunk felelősséget. Pedig nagyon fontos kérdés ez egyéni és társadalmi szinten is.

Vállalok-e felelősséget a jövőmért, gondolok-e arra, mi lesz velem időskoromban, ki fog rólam gondoskodni, ki fogja megtermelni a nyugdíjamat? 

Vállalok-e időben gyermeket, vagy az orvostudományra bízom, hogy megoldja helyettem, mert én addig húzom, hogy természetes úton már nem sikerül.

T.M.: Ha valaki ma egy huszonévesnek szóba hozza a gyermekvállalást, az döbbenten néz, mintha egy letöltendő börtönbüntetést lebegtetnének meg előtte, szabadsága korlátozását. Ám ha nem sikerül olyan irányban megváltoztatni ezt a kultúrát, hogy a társadalom értékítélete alapján és anyagilag is megérje gyermeket vállalni, akkor nálunk is az lesz, amit most Japánban látunk.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

A gyermekvállalás kérdését szereti mindenki magánügyként kezelni. Kikérjük magunknak, ha bárki megkérdezi, mikor jön a baba, aztán mikor a második, a harmadik… Hogyan lehet erről a témáról úgy diskurzust folytatni, hogy senki ne érezze magát rosszul vagy nyomás alatt?

T.M.: Senki sem beszél szívesen erről a témáról, mert úgy vagyunk kondicionálva, hogy mindenki maga választhassa meg, mikor akar gyermeket, és kétségbeesve ügyelünk arra, hogy senkit se sértsünk meg, ám a biológia ezt nem támogatja. Valakinek fel kell hívnia erre a figyelmet, és arra is, mi lesz, ha kevés gyermek születik. Miről szól a mai kultúra, mit üzennek egytől egyig a filmek és a reklámok? Fedezd fel önmagad, éld meg a szabadságod! Alakítsd ki az identitásod! Te döntsd el, mi akarsz lenni! Csak az a probléma, hogy mire megtudom, ki vagyok, megélem a szabadságom, eldöntöm, mivel akarok foglalkozni, kivel szeretnék együtt élni, hova szeretek utazni, mi érdekel, addigra már 35 felett vagyok. 

Mire odajutok, hogy gyereket is akarok, ami eddig sokadik helyen állt az életemben, egyéb dolgok is közbeszólhatnak, például egészségügyi probléma, párkapcsolati instabilitás.

Pillanatok alatt ott vagyok, hogy elmúltam negyven, de még nincsen gyermekem. Folyamatosan emelkedik a gyermekvállalási életkor, és sok esetben el sem jön a gyermekáldás. Egészen addig nem lesz változás, amíg nem sikerül ezt megértetni a fiatalokkal, és arra ösztönözni őket, hogy a húszas éveikben vállaljanak gyermeket, ne negyvenévesen.

Sz.A.: A gyermekvállalás nem zárja ki, hogy diplomát szerezzünk, karriert építsünk, nagyon sok pozitív példát látunk. 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Ha terítékre kerülnek az elszomorító demográfiai adatok és a népesség öregedése, rögtön előjön a nyugdíj kérdése is. Ki fogja eltartani azt a sok idős embert?

T.M.: Az egész nyugdíjrendszer úgy van kitalálva, hogy több gyerek van, mint szülő. Az aktuális munkavállaló felnőttek termelik ki a nyugdíjat. Amikor Bismarck német kancellár bevezette az öregségi nyugdíj intézményét, fel sem vetődött az a kérdés, mi van, ha feleannyi gyerek van, mint idős, hiszen egy családban akár 10-12 gyerek is született. Ma nem az a fő kérdés, hogy mennyi lesz a nyugdíj 2040-ben, hanem az, hogy a szó mai értelmében, lesz-e egyáltalán, hogyan lehet azt majd előteremteni. A gyermekvállalás problémáján segítene, ha összekapcsolnánk a nyugdíj kérdésével. 

Úgy kellene átalakítani a társadalmi szerződést, hogy a gyermektelennek magának kell gondoskodnia a nyugdíjról, mert nem elvárható, hogy a másik gyermeke áldozza fel a fizetése egy részét, hogy én, gyermektelen még 30 évig utazgassak a világban. 

Természetesen annak, akinek biológiai okból vagy súlyos betegség miatt nem lehet gyermeke, valamifajta méltányosságot kellene kapnia, megkülönböztetve attól, akinek azért nem lett gyermeke, mert 45 éves koráig húzta a családalapítást. Felvetődik az a kérdés is, hogy ha felnevelünk egy generációt, amelyik arra van tréningezve, hogy saját magával foglalkozzon, élje meg a szabadságát, találja meg az identitását, ne hagyja, hogy mások befolyásolják stb., az el fogja-e tartani 20 év múlva a végeláthatatlan számú idős embert, fog-e gondoskodni róluk? Nyilván nem.

Kép

Illusztráció forrása: Unplash/Claudio Schwarz

Sz.A.: Nem bízhatunk abban sem, hogy a mesterséges intelligencia, a digitalizáció majd mindent megold, mert ahhoz is emberek kellenek. Robotokkal sem lehet mindenhol pótolni az embert, ez már kiderült Japánban, ahol az idősgondozásban próbálkoztak velük, hiába. A gondoskodást alapvetően az emberi kéz jelenti. Már látjuk is a világban, hogy milyen harc indult a fiatal munkavállalókért. A fejlett országok mindent megtesznek, hogy „levadásszák” őket. 

Drakula-államok módjára fogják elszívni a fiatalokat, hogy ők is fiatalodjanak.

T.M.: Már Európában is rengeteg olyan hirdetéssel lehet találkozni, hogy Finnországba, Hollandiába keresnek bármilyen képzettségű fiatal munkavállalókat. Intézik nekik a papírokat, fizetik a lakbért, csak jöjjenek.

Sz.A.: Muszáj változtatni, de az ember olyan, hogy egészen addig nem változtat, amíg nem fáj. Ma még nem tudjuk pontosan, milyen lesz olyan társadalomban élni, amelyben mindenki öreg, de az biztos, hogy nem jó, mert a fiatalok adják a reményt és a jövőt.