„Van, aki tizenkilenc évesen lett a kisöccse gyámja”
Egy apa, aki hét gyermekkel maradt egyedül. Egy újszülött, aki félárvaként jött a világra. Egy kislány, aki egy nap alatt vesztette el a szüleit. Ez csak néhány abból a több mint ezerhatszáz tragikus sorsból, amelyet a koronavírus-járvány írt. A pandémia ugyan már lecsengett, de az elhunytak családjainak életét gyökeresen megváltoztatta. Nekik segít a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért, amelyet Herczegh Anita és férje, Áder János hívott életre.
– Férjével 2021-ben hozták létre a koronavírusban elhunytak gyermekeit támogató Regőczi István Alapítványt. Hogyan találta meg Önöket ez az ügy?
– Szerencsére nekünk nincsen közeli veszteségünk, de nagyon megérintett minket az a sok tragédia, amelyekről mindennap olvastunk, például, hogy kisbabák vesztették el szüleiket a járvány miatt. Azt éreztük, hogy itt már nem elegendő az állami segélyrendszer, ezért úgy döntöttünk, hogy létrehozunk az érintettek támogatására egy alapítványt.
Abban az időben született az első unokánk, emiatt talán lelkileg még fogékonyabbak voltunk ezekre a családi tragédiákra.
Akkor még „csak” négyszáz-ötszáz Covid-árváról tudtunk, azóta sajnos ez a szám meghaladta az ezerhatszázat. Tehát a feladat sokkal nagyobb lett, mint gondoltuk.
– Miben tudják támogatni az érintett családokat, gyermekeket?
– Elsősorban rendszeres pénzbeli támogatást nyújtunk, rászorultságtól függően. Emellett sok programot is szervezünk a számukra. Tavaly óta egyre több – majdnem vagy teljesen ingyenes – táborozási lehetőséget tudunk biztosítani nekik. Ez hatalmas segítséget jelent a többgyermekes családoknak, mivel egyrészt óriási probléma a gyerekek nyári elhelyezése, másrészt egy egyhetes tábor jelentős anyagi megterhelést jelent. Sok felajánlás is érkezik hozzánk, különböző kulturális eseményekre kaptunk jegyeket. Jártunk például cirkuszban, futballmérkőzéseken, az atlétikai világbajnokságon, a Hungaroringen Szilveszter Rallye-n, a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein, megnéztük a Szent István-termet, az Operaházban A Diótörőt, most pedig az Operettszínház ajánlott fel ismét jegyeket. Ezeken túl mentális segítséget is igyekszünk adni: vannak pszichológusok, akik segítik az alapítványt, gyászfeldolgozó csoportunk is működik. Jogászokkal, ügyvédekkel is együttműködünk, akik segítenek az özvegyeknek a jogi szakértelmet igénylő ügyekben.
– Mennyi időre szól a gyermekek támogatása?
– Hosszú távú, személyre szabott segítséget tűztünk ki célul: tizennyolc éves korukig minden Covid-árvát támogatunk, utána pedig azokat, akik nappali tagozaton továbbtanulnak. Fontosnak tartjuk, hogy senkinek se kelljen feladnia a tanulmányait azért, mert az ő keresetére is szüksége van a családnak. Volt olyan fiatal is, akinek kollégiumi férőhelyet sikerült találnunk.
– Hogyan lépnek kapcsolatba a családokkal, az árvaságra jutott gyerekekkel?
– Nincs listánk a Covid-árvákról, tehát akkor tudunk segíteni, ha ők hozzánk fordulnak. Ezért igyekszünk mindenhol felhívni a figyelmet az alapítvány működésére. Korábban a családsegítő központokat, önkormányzatokat, szeretetszolgálatokat is megkerestük azért, hogy ha a látókörükbe kerül egy a pandémia miatt elárvult gyereket nevelő család, akkor irányítsák őket hozzánk. Szerencsére az általunk ismert teljesen árvák sem maradtak családi kötelék nélkül: ők általában vagy a nagyszülőkhöz, vagy a nagykorú testvérhez kerültek.
De olyan kamasz lányról is tudok, akinek az osztálytársa édesanyja lett a gyámja, ő fogadta be a családba. Nincs két egyforma élethelyzet.
Nem mindegy például, hogy az érintettek a tanyavilágban vagy a fővárosban élnek-e, hogy körbeveszi-e őket egy nagycsalád, vagy egyedül kell helyt állniuk, a megözvegyült szülő egészséges vagy fogyatékkal élő gyereket nevel-e. Van olyan édesapa, aki a hetedik gyerekükkel várandós feleségét veszítette el. Egy édesanya öt gyerekkel maradt egyedül úgy, hogy a legkisebb még kétéves sem volt. Egy fiúnak az érettségi előtt egy hónappal halt meg az édesanyja. Mivel már nem élt más rokona, neki kellett intéznie a temetést, miközben a felvételire is készült. Egy tizenkilenc éves fiatal a szülei halála után a kiskorú testvére gyámja lett. Most szülői értekezletre jár, rezsire gyűjt, és nem veszi meg magának a második farmert, mert a kisöccsének új tornacipő kell. Ilyenkor rádöbben az ember, hogy a mindennapos bosszúságok, amiken képes fölhúzni magát, jelentéktelen semmiségek.
– Miért van ma is szükség az alapítvány működésére?
– A Covid-árvák közel húsz százaléka hatéves vagy annál fiatalabb, és egész magas köztük a kisbabák száma. Még 2022-ben is három olyan gyermek jött a világra, akiknek az érkezését az édesapjuk a koronavírus-járvány miatt már nem érte meg. Ez azt jelenti, hogy az alapítványnak még sokáig lesz tennivalója. Lehet, hogy ezeknek a családoknak ma égetőbb szükségük van a segítségre, mint mondjuk két évvel ezelőtt. Akkor esetleg még volt tartalékuk, vagy kaptak segélyt az elhunyt munkáltatójától, de most már egyre inkább elfeledkeznek róluk, és az özvegy szülőnek egymagának kell küzdenie. Sok családban a gyermek most kezd iskolába járni, ami ugyancsak a kiadások növekedését jelenti. Van olyan anya, aki öt gyerekkel maradt magára. Azért, hogy a gyerekeitől kevesebbet legyen távol, részmunkaidőben kezdett dolgozni, ám nemrég fölmondtak neki, így ez a kevés bevétele is megszűnt. Úgy tudunk segíteni, ha minket is támogatnak.
Előfordul, hogy nem is találkozom személyesen a jó szándékú vállalkozókkal, magánszemélyekkel, csak azt látom, hogy megjelent egy nagyobb összeg a számlánkon.
A családoktól jövő hálát szívem szerint továbbítanám nekik. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjainak gyűjtéséből például közel kétmillió forint gyűlt össze, máskor egy vállalkozó adott ebédet az éttermében több családnak is. Sok ilyen történetem van, az emberek sokkal jobbak, mint gondoljuk.
Aki támogatná a Covid-árvákat és a Regőczi Alapítvány munkáját, az megteheti a 13650 adományvonal hívásával, vagy sms küldéssel (500 Ft/hívás, sms)
(A Yettel hálózatából nem érhető el.)
Adója 1 százalékával is segíthet, az alapítvány adószáma: 19302599-2-43
Átutalással a 11705084-21448492-00000000 bankszámlaszámon támogathatja az alapítványt.
Ez az interjú a Képmás magazin 2024. júniusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>