Vállaljuk hitünket a politikában!

Ha az az akkori fiatal lelkész közel három évtizede nem kezd el „politizálni”, ha nem emeli fel hangját az elnyomó rendszer ellen, ha egyik nap mégis eltéved a félelem dzsungelében, akkor minden másképp történt volna azon a bizonyos karácsonyon. Az „itt állok, másképp nem tehetek” lutheri vállalása volt ez, egy olyan közképviselet, amihez fentről kap a magányos hang erőt, hogy szava messze hangozzék, meghaladjon nyelvi és országhatárokat. A temesvári szikra nélkül vajon mennyi ideig húzta volna még a minden eresztékében recsegő-ropogó rendszer?

A történelemben persze nincsenek feltételes módban kezdődő mondatok, de bármi is lenne a válasz, az egykori segédlelkész szabadságkiáltása és kiállása megrengette a szocialista Romániát.

Sok minden változott a rendszerváltás békés és forradalmi átmenetei óta. Ami nem: a keresztény ember elhívása és üzenete ma is ugyanaz, a pártpolitikai csatározások, a nyomasztóan alacsony színvonalú közbeszéd közegében is. A krisztusi értékek képviselete, felvállalása, hirdetése. Erre kaptuk a küldetésünket.

Most, amikor naponta beigazolódni látjuk Robert Schuman kereszténydemokrata politikus szavainak kiáltó igazságát („Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”), rádöbbenhetünk, hogy a néma és önfeladó, a sarokba húzódó, az eseményeknek gyáván és politikai korrektséggel hátat fordító kereszténység nem elég.

Ki kell mondanunk: a keresztyén embereknek és keresztyén értékeknek is helye van a politikában, a közéletben, a pártokban. Országalkotó tényezőként.

Az Unió-alapító szavait nem kell magyarázni: földrészünk minden eresztékében recseg-ropog, hitbeli és értékválságban szenved, amelynek jele, hogy megvetik, lenézik, sőt megszólják és diszkriminálják a keresztyén értékeket. Mindent átvett az úgynevezett „sokszínű társadalom” bálványozása, ideológiája, akkor is, ha az dekadens és az európai civilizációt elutasító, romboló magatartással egyenértékű.

Eközben mi Kárpát-medencei otthonunkban szeretnénk továbbra is képviselni és élni Schuman örökségét. Londonból, Brüsszelből, Párizsból ma már világosan látszik, a keresztény Magyarország a nyugalom szigete, ahol természetes és magától értetődő, hogy az állam vezetői segítik és értékelik az egyházak szolgálatát. Ezért is kellenek a krisztusi értékeket felvállaló pártok, az elkötelezett politikusok, akik nemcsak vitázni, de imádkozni is tudnak. Akik nem önerőből akarnak egy országot vezetni, mert az véges, hanem ahogy Szent István is tette, tudnak egy hont, és benne önmagukat Istenre bízni, tőle kérni áldást és jövendőt.

A keresztyén politikus a hitelveit is beépíti a mindennapokba. Nem másokat zavaróan, de úgy, hogy mégis egyértelmű és világos legyen hitbeli elkötelezettsége.