Vadvilágot ment Tímea Afrikában – „Olyan jó dolgokat visznek véghez a magyar emberek, hogy azt felüdülés látni!”

Hogyan lesz egy magyar–német szakos bölcsészből, HR-szakemberből az afrikai állatvilágért tenni akaró vadvilágmentor? Mit jelent egyáltalán ez a titulus?

A vadvilágmentor azt jelenti, hogy mentorként karoljuk fel az ügyet, de nem feltétlenül egy-egy állat- vagy növényfajét, esetleg valamely országét, hanem a vadvilág jelentőségét szeretnénk hangsúlyozni. Hisszük, hogy a természet és a benne élő állatok védelme nélkülözhetetlen ahhoz, hogy bármi másban is segíteni tudjunk. Szeretnénk a kenyai kutatók és szervezetek munkájába bekapcsolódni például azzal, hogy mentoráljuk a ranger-, azaz vadőrképzést, vagy segítjük az általunk támogatott általános iskolában az ember–elefánt konfliktus, illetve a vadméh–elefánt reláció megértését.

Mióta foglalkoztat az afrikai vadvilág sorsa?

Egészen felnőttkoromig fel sem merült bennem, hogy valaha dolgom lesz Afrikával. Óvodás- és kisiskoláskoromban régész szerettem volna lenni, mivel vonzottak a rejtélyek, a hieroglifák, azok megfejtése. Nagyszüleim és szüleim állattartással is foglalkoztak, dédszüleim tanyáján sokat játszottam, ahol szintén rengeteg felfedeznivaló akadt. Sok időt töltöttem a szabadban, nagyon szerettem a tanya melletti gátoldalon szaladgálni, a kis bárányaink ugrándozását figyelni, némelyiket cumisüvegből etetni.

Ez az élmény akkor elevenedett fel bennem, amikor a kenyai elefántárvaházban láttam, ahogy a gondozók a kis elefántokat etetik cumisüvegből.

Azt éreztem, hogy ez egy annyira tiszta és őszintén szerethető munka, amit nagyon szeretnék csinálni, vagy legalábbis támogatni. Azóta én is támogatok ebben az árvaházban egy kiselefántot.

Hogyan kerültél ebbe a kenyai elefántárvaházba?

A munkáim során valahogy mindig a villámhárító szerepe jutott nekem, aki elsimít helyzeteket, ami jó dolog, de sokszor igen nehéz is. Évről évre nagyobb kihívás úgy helytállnom, hogy minden együttműködő fél elégedett legyen, magamat is beleértve. Ebben a lelkiállapotban fedeztem fel 2018-ban egy BBC-s dokumentumfilm-sorozatot: Saba Douglas-Hamiltonról és családjáról szólt, akik egy olyan ökotábort működtetnek Kenyában, amely elefántmegfigyelő tábor is egyben. A hétről hétre látott történet teljesen magával ragadott: nagyon őszintén tárt fel mély társadalmi és ökológiai problémákat, összefüggéseket, ugyanakkor egy vágyott, nagyon természetközeli családi életet mutatott meg. Következő év áprilisában elmentem Angliába, ahol Saba tartott előadássorozatot, ami ugyancsak nagy hatással volt rám: ugyanazt a közvetlenséget, hitelességet és egyszerűséget tapasztaltam, amit a róla és a családjáról készült film sugallt. 2020 elején el is utaztam a filmben látott helyszínekre, ebből az élményből táplálkozott az Afrika Sztorik-blog, és a 2021-ben megalapított Afrika Sztorik Egyesület is.

Mennyire fogadták az ötletedet értetlenül a környezetedben, a családodban?

A környezetemből talán mindig is kilógtam picit, mert eddig nem találtam az utam, azt az irányt, ahol nemcsak kapok, de adhatok is. Ez az irány lehet, hogy mások szemében furcsa lesz, így például Afrika is az sokaknak.

De a világ pont ettől szép és jó. Ha mindenki csak ugyanarra figyelne, és egyetlen dologgal foglalkozna, akkor nagyon sivár világban élnénk.

Nem lehet olyan ügy mellé állni, amely mindenkinek megfelel mikro- és makroszinten is. Szerencsésnek érzem magam, hogy mind a családom, mind a párom és a barátaim is támogatnak évek óta ezen az úton.

Mivel foglalkozik az általad alapított egyesület?

Az egyik fő célkitűzésünk, hogy itthon kulturális eseményeket, előadásokat szervezzünk, amelyek bevételéből támogathatjuk a projektjeinket. Másik fontos pillér és cél, hogy fiatal, halmozottan hátrányos helyzetű kenyai (és később remélhetőleg dél-afrikai) nőket is támogassunk abban, hogy szakmát szerezzenek, és a nemzeti parkokban rangerként tudjanak elhelyezkedni, így rajtuk keresztül a kenyai élővilág megőrzését is segítjük. Most indul az első felnőtt rangerképzési turnusunk 2022-ben, reméljük, jövőre páran már munkába is tudnak állni. Ez az oktatási program a Hungary Helps Ügynökség támogatását élvezi. A harmadik fő tevékenységünk pedig egy olyan tudás- és adatbázis létrehozása, amelyből megbízható afrikai és magyar szervezeteket választhatnak maguknak azok, akik Afrikában szeretnének önkénteskedni. Sokakat az tart vissza attól, hogy útnak induljanak önkéntesként vagy humanitárius segítőként, hogy nem tudják, melyik szervezet megbízható.

Kép

Melinda Meng, az egyesület alelnöke, Hillender Tímea, az egyesület elnöke - Kenya, 2020

Miért döntöttetek úgy, hogy a vadvilág védelmére fókuszáltok?

Úgy látjuk, hogy sok segítő szándékú szervezet összpontosít például a gyerekek oktatására, miközben a környezet, az állatvédelem, a növényvilág megőrzése másodlagossá válik – hiszen a magunk világában mindig az ember a legfontosabb. Hamarabb fogunk időt és pénzt áldozni egy éhező kisgyerek, mint egy árva oroszlán megmentésére, ami érthető.

Én azonban úgy gondolom, hogy csak mi, emberek kevesek vagyunk erre a földre, nemcsak magunkat kell megmentenünk, hanem a vadvilágot is. Az ember nem létezhet a környezet, a természet és az állatvilág nélkül.

Ezért indítottunk olyan oktatási projekteket, amelyek visszahatnak az állatvédelemre: a már említett rangerek képzését támogatjuk Kenyában. Felnőtteket és gyermekeket is bevonunk ebbe a törekvésbe.

A honlapotok szerint három kamaszlányt támogattok a rangerré válás útján. Miben segítitek őket?

A kenyai Lorubae Általános Iskolában van egy csodatanár, Isigi úr. Harminc éve szívügye a gyermekek természeti nevelése, az állatvilág megismertetése. Erejéhez mérten nagy hangsúlyt helyez arra, hogy minél több gyermekben felkeltse az érdeklődést az állatok iránt, és így hozzájáruljon ahhoz, hogy Kenyában minél többen dolgozzanak majd parkőrként, biológusként, zoológusként, állatgondozóként vagy éppen állatorvosként. Mintegy hatvan gyereknek tart hétről hétre iskolai tanítás után „szakkört”: egy darab könyvből tanítja őket, amely kézről kézre jár. Abból mutatja nekik az állatokat, hogy felhívja a figyelmet arra, Kenyának mennyire színes az állatvilága, és hogy megértesse, mit is jelent ez. Jelenleg három kislánynak segít kiemelten az egyesületünk, ők mind a hárman parkőrök szeretnének lenni felnőttként. Egyenruhát vettünk nekik, és fizetjük a tandíjukat, az ugyanis az iskolába járás feltétele. Mivel a kenyai családokban elsőbbséget élveznek a fiúk, ha a gyerekek taníttatásáról van szó, ezért igyekszünk jól tanuló, Kenyában is hátrányos helyzetűnek számító lányokat kiemelni. Borzasztó sors árvának, félárvának lenni, főleg, ha az apát veszti el a család Kenyában: az özvegyeket sok helyen kiközösítik, nehéz nekik új férjet találni. Az általunk támogatott lányok is ilyen háttérből jönnek. Mindhárman évek óta járnak Isigi úr természetismereti foglalkozásaira. Hogy segítsük Isigi úr természetvédelmi szakkörét, idén júniusban több példányt is viszünk abból a könyvből, amelyből jelenleg egy darab van nekik. Használt könyveket szereztünk be, aminek külön örülök, hiszen így ezek a könyvek nem a kukában végzik, hanem új életet kezdhetnek, és ami még fontosabb: új életet is adhatnak használóiknak. Ebben az iskolában iskolai konyhát is építünk, szintén a Hungary Helps Ügynökség támogatásával.

Tavaly szerveztétek meg az első Afrika Sztorik konferencianapot. Ennek mi volt a célja?

Szerettük volna megmutatni, mennyire sokféle módon segíthet valaki Afrikában.

Van, aki Maliban karolja fel a nők ügyét, és küzd a megcsonkításuk ellen, vagy Ugandában kikötőket, Kongóban szemészeti klinikát és iskolát hoz létre, esetleg Ghánában magyar építész terve alapján épít fel egy gyönyörű iskolát bambuszból.

Olyan jó dolgokat csinálnak a magyar emberek, hogy azt kifejezetten felüdülés látni! Ezt a konferencianapot minden évben szeretnénk megrendezni, így ebben az évben is – várhatóan ismét szeptemberben. Tavaly négy kategóriában lehetett nevezni: az év női önkéntese, az év férfi önkéntese, az év szervezete, az év csodája/története. Reméljük, idén is számos önkéntes jelentkezik, hogy elmesélje az afrikai önkéntesként megélt történetét.