Tisztességtelen feleség és más személyiségek a népmesékben – Interjú dr. Sándor Ildikó néprajzkutatóval

– Többször javasolta már, hogy minden iskolában olvassanak fel mesét a gyerekeknek. Mik azok a tanulságok, amelyeket csak ezekből az elbeszélésekből tanulhatnak meg a gyerekek?

– Nagyon egyszerű, de mégis kihagyhatatlan konklúzió az, hogy bár vannak nehézségek, a végén minden jóra fordul, a jó győz, a rossz elnyeri büntetését. Vannak próbatételek, hibák, néha elbukik az egyik szereplő, de van lehetősége a jóvátételre – ez is fontos. A mesét mindenki úgy hallgatja (a felnőttek is), hogy a főhőssel azonosul, az ő nézőpontjából figyeli az eseményeket. Én a népmeséket is művészi alkotásoknak tekintem, amelyek ugyanúgy hatnak a maguk eszközeivel, mint például a zene vagy a tánc. Minket még arra tanítottak az iskolában, hogy mindig a tanulságot kell levonni, pedig nemcsak ez a lényeg: ez egy komplex műfaj, és nem mindig olyan didaktikus, mint például egyes gyerekversek.

– Hogyan jelenik meg ezekben a történetekben a férfi-nő kapcsolat?

– Nagyon fontos tudatosítani, hogy a mesék nem ma keletkeztek, nem a mai társadalmi valóságot tükrözik. Nincsenek feminista népmesék, de vannak olyanok, amelyekben erős és önmegvalósító nők vannak, hiszen ilyen asszonyok minden korban voltak.

A mesék nagy része egy patriarchális világban játszódik, és vannak olyan történetek, amelyeket én tudatosan nem mesélek, mert nem szeretném, ha ezt a gyerekek követendő példának látnák (például azt a mesét, amelyben a főhős megveri a feleségét).

Eközben azt is tudni kell, hogy a mesék olyan eseményekről, válságokról mesélnek, amelyek társadalmi berendezkedéstől függetlenül kapcsolódnak az emberi léthez, például egy szereplő elveszíti a szüleit, egy másik féltékeny a testvérére – ezek nagyon is ismerősek a ma emberének.

Sokféle szülő-gyerek kapcsolat és sokféle férfi-nő kapcsolat jelenik meg a történetekben. Abban a mesében, amelyet ma mondtam, egy feleség nem viselkedik tisztességesen a férjével, rátámad, kihasználja a gyengeségét, ezért büntetésképpen újra meg kell küzdenie a férfi szeretetéért. De sikerrel jár, és ez nagy dolog, szép befejezés.

Azt viszont nem szeretem, amikor olyan jelenségeket keresnek a mesékben, amelyek nem voltak jellemzőek az adott korban, így nem is lehetnek benne.

Tudjuk, hogy megjelenik a magányos nő típusa, de – bárhogy is igyekszünk belemagyarázni – ezek a történetek nem a szingliségről szólnak, hiszen az elfogadhatatlan volt abban a korban.

Kép

Kép: Hagyományok Háza

– Milyen munkát végez a Hagyományok Házában?

– Ma már külsősként dolgozom, de korábban a Folklór osztályt vezettem. Ott indult el az élőszavas mesélést tanító képzés, ennek köszönhetően ma Magyarországon nagyjából 200–250 ember tud profi módon népmesét mondani, saját egyesületük is van. Budapesten két-három hetente van olyan program, amelynek keretében mesét hallgathatunk: van olyan, amelyet családoknak szerveznek, máshol felnőttek hallgathatják az elbeszéléseket.

Jó látni, hogy a mesék iránt egyre növekszik az érdeklődés – remélem, hogy ez így is marad.