Távolba szakadt gyermekeink
Egy éve lányunk bejelentette, hogy az egyetem támogatásával szeretne egy évet külföldön tölteni, tanulni. Aztán fiunk ugyanilyen tervekkel állt elő. Apró nyilak anyu és apu szívében…
Külföldre utazni!
Amikor mi voltunk ilyen ifjak, akkor csak piros színű útlevéllel lehetett Csehszlovákiába és más hasonló politikai berendezkedésű országba utazni.
Nekünk a mai napig erős szívdobogást okoz az országhatár megközelítése is.
A mai fiatalok pedig úgy csatangolnak országról országra, mint mi Kecskemétről Debrecenbe.
Fiunk autóbusszal vágott neki a kalandnak. Napokig csomagolt, minden táskába rejtett holmi egy történetet hozott elő. Mire feleszméltünk, ott ültünk egy halom zokni tetején, és vidám történeteket meséltünk. A rejtélyes szívószálak, amelyek ki tudja, miért, mindig elkísérik fiunkat az összes útjára, újabb emlékeket hoztak elő. Kissé bohémra sikeredett ez a készülődés, de végül minden fontos dolog beszorult a táskába. Terjedelmes csomagjait elnyelte a kisbusz csomagtartója, őt meg a távolság… Olyan gyorsan történt, hogy alig vettük észre, és már csak egy gyerek maradt a kisebb szobában.
Lányunk elindulása körülményesebb volt.
Hirtelen új családtagunk lett: egy hatalmas, kék bőrönd. Nekem óriásinak tűnt, többször megkerültem, hogy megbarátkozzak vele. Csinos kék ruhája van. A bőröndök nagybőgője. Na, te leszel a lányunk hűséges kísérője! Vigyázz rá!
A bőrönd kapott egy társat is, egy kisebb rózsaszínt. Ha a nagy a bőgő, akkor ő a cselló. A hasonlat megnevettetett minket, feszültségünk kicsit oldódott. A lányom következetesen, lista alapján csomagol. Ezen mindig elámulok. Soha nem hagyott még itthon semmi fontosat. Honnan örökölte ezt az alaposságot?
Szomszéd nénink mérlegén mértük meg Nagy Kék és Kicsi Rózsaszín, valamint a kézitáska súlyát. Repülőképesek.
Szinte ijesztő volt, ahogy ott várakoztak a csomagok az előszobában.
Nagyság szerint álltak, szinte kézen fogva egymást, indulásra készen. Nagy, kisebb, legkisebb. Semmi nem maradt ki? Semmi. Biztos? Biztos.
Furcsa érzésekkel mentünk aludni. Másnap nem a Börzsönybe vagy Verőcére indul a gyerek, hanem sokkal messzebb. Több mint 2000 km fog minket elválasztani. Nem tudunk aludni. Imáink kívánságlistává terebélyesedtek.
Reggel látszólag minden úgy történt, mint máskor. A fürdőszoba érkezési sorrenddel működött, a reggeli és a kávé a szokásos volt. Csomagjainkat megragadva belevetettük magunkat a budapesti forgalomba. A reptéri buszon egy utolsó ellenőrzést tartottunk – szigorúan elméleti alapon. Semmi sem hiányzott. A biztonság kedvéért elhozott pár holmi láttán kislányunk mosolygott: anyu pánikol.
Utolsó közös akciónk volt a Nagy Kék és Kicsi Rózsaszín nejlonba burkolása. Harcias pókká alakultunk át, zsákmányainkat őrült gyorsasággal tekertük be pókfonal-nejlonnal, mintha a bőröndök tartalék táplálékaink lennének. Vidám színfolttá váltunk, mindenki minket nézett.
A lányunk és barátnője beálltak egy közös képhez. Búcsúzkodtunk. Ölelés és könnyek. A lányok átlépték a kaput, ahová mi már nem mehetünk. Addig integettünk utánuk, amíg csak látni véltük őket.
A repülő látványa mindig érdekes, de ha szívnek kedves utazik vele, fájdalmas. Önző vagyok, szeretném, ha maradna.
Elutaztak. A modern technika vívmánya, hogy a világhálón mint kis sárga bogárkákat nyomon követhetjük a repülőket. Ámulat és izgalom.
Este fél tíz felé jelez a telefonom: Megérkeztünk! Minden rendben!
Anyu és apu megkezdik a visszaszámlálást.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>