Szülőtárs kerestetik!
Szilvi 35 éves elmúlt. Bölcsész-, majd jogi diplomát szerzett, jó munkahelyeken, sokat dolgozott, és közben igyekezett egészségesen élni. Voltak hosszabb párkapcsolatai is, az egyik, Balázzsal, hat évig tartott, bár örökre tervezte… Mindenki tudta, mennyire szeretne gyereket, és hogy keresi azt, akivel vállalhatná. És néhányan azt is tudták, hogy szenved attól, hogy még nem találta meg. De közben az idő telt, az a bizonyos, politikailag inkorrekt biológiai óra pedig ketyegett – Szilvi így érezte. Elkezdett számolni minden eshetőséggel. És aztán rátalált arra a bizonyos honlapra. Amelyen már érett emberek nem szerelmet, hanem szülőtársat keresnek. Egy olyan partnert, akivel a cél a közös gyermek, akit együtt, érték- és véleményközösségben tudnak felnevelni. Egy két lábon járó, felelős, gondolkodó és kitartó „donort”. Akivel nem közös az ágy, de az asztal, az igen.
Kép: Freepik
Szilvi lehetne egy a csak Európában közel 200 000 emberből, akik ezt az új családformációt választják. Ahogyan ez egyik tengerentúli platform hirdeti: egy új utat a szülőséghez.
Arról van tehát szó, hogy nem a párkapcsolatért, hanem egy családért randiznak a felek.
Akik elsősorban abban állapodnak meg, hogy milyen alapokon nyugszik majd a gyermekvállalásuk, melyek a nevelési elveik, hogyan látják a világot és bennük az utódaik helyét. Ha ebben nagyfokú a megegyezés, akkor vagy természetes vagy mesterséges úton megfogan a gyermekük. Élhetnek akár külön kontinensen is, de a gyermek érdekében, a gyermek közösen tervezett jövőjének és jólétének szempontjával szervezik „családi” életüket. Ezért van különösen nagy szerepe a közösségi, interaktív médiumoknak e kapcsolatok megtalálásában, hiszen segítenek pontos információkra szálazni-csupaszítani a tökéletes gyereknevelő kooperáció összetett viszonyait. A jelenséget 2015 óta a Cambridge-i Egyetem családokkal foglalkozó kutatóközpontja is vizsgálja. Még nem lehet tisztán látni az eredményeket, vagyis azt, hogy a szülők szerelem nélküli szövetsége javítja vagy rontja a gyermeknevelés kiegyensúlyozottságát.
De a feltételezés az, hogy a romantika hiánya biztonságosabbá és kiszámíthatóvá teszi a körülményeket. Hogy a szülők párkapcsolati turbulenciái nélkül zavartalanabb az együttműködés.
Amikor először hallottam erről, felderengett bennem, hogy mintha lett volna már ennek előképe a történelemben. Azokra a ma már megvetett, az egyének kiteljesedését és szexuális szabadságát ketrecbe záró házassági stratégiákra, az „érdekházasságokra” utalok, amelyek a gyermekszülést, a család gazdasági és értékegységének folytonosságát szolgálták. Nem a lángoló szerelmet. És amelyekért ma már minden felmenőnket, ugye, csak sajnálni tudjuk…
Különös módon, mintha ebben a mai, forradalmi újdonságban, a co-parentingben, a plátói ko-szülőségben a legnagyobb szabadság jelszavával a legkonzervatívabb forma köszönne vissza. Persze mindenféle önreflexió nélkül…
Lehet, hogy az individualizmus végül önmagát kénytelen megváltani?
Kiderül. Addig is várhatjuk azokat a könnyed, megható amerikai filmeket, amelyek sztorija szerint az így megtalált szülőtársak között is végül csak kivirul az a bizonyos örök szerelem.
Ez a cikk a Képmás magazin 2021. márciusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
