Szia, nagypapi! – „Elég, ha csak azok szeretnek, akiket te is szeretsz”

Itt van például a sokszor beharangozott, rettegett világvége. Az emberek egy része borzongva várja, mi lesz, ha eljön az utolsó óra, és persze tudni akarják, mikor lesz az. Na, éppen ezt használják ki a magukat tudósnak, látnoknak, rendkívüli képességekkel felruházottnak hirdető alakok, akik újabb és újabb végzetes időpontokkal bombázzák a hiszékeny embereket, tetemes pénzt szedve előadásaikért, könyveikért.

Én, ahogy visszaemlékszem, legalább tíz világvégét éltem túl életem során, ebből hármat az elmúlt öt évben.

Mondhatnám persze erre, hogy nagy vagány voltam, meg hogy az öregség nem a gyáváknak való, de nem, nem erről van szó. Bevallom, nem is volt nehéz, mivel valamennyi érdeklődés hiányában elmaradt. És mit csinált az a híres-neves áltudós, akinek nem jött be a jóslata? Vont egyet a vállán, és már az újabb katasztrófa időpontján törte a fejét.

Sajnos a világ tele van olyan kóklerekkel, magukat nagy sztárnak tartó harsány félművészekkel, biztos fellépésű üresfejűekkel, akik jó pénzért bárhol, bármikor hajlandók hülyét csinálni magukból. És az a legszomorúbb, hogy valóban igény van rájuk. A televíziócsatornákon sikerrel futnak a legkülönbözőbb „Ki lesz a legbutább” vetélkedők, százezrek kapcsolnak oda, hogy megnézzék, sikerül-e végre eltalálnia az ügyeletes csökkent agyúnak, mi is Franciaország fővárosa. Na, ő a butasága okán egy csapásra híres lesz, újságok foglalkoznak vele, hogy később egy exkluzív interjújában még azt a féltett titkát is megossza az olvasókkal, hogy ő bizony csipetkével eszi a bablevest. És aztán ezen a mellbevágó információn még azok a gasztronauták is szájtátva csodálkozhatnak, akik tényleg nem kispályások, mert nekik a határ a Michelin-csillagos égbolt.

De nem kell feltétlenül szerepelni egy műsorban ahhoz, hogy kevés hozzáértéssel szépen boldoguljon valaki. Felcsaphat például tanácsadónak is, olyannak, aki jó pénzért okos ötletekkel bombázza a megbízóját. „Ha eső van, ne öntözzetek”, és ehhez hasonló remek meglátásokkal sokan szép summához jutnak. Persze most mondhatod, mit irigykedek, magam is csinálhattam volna ezt. De hidd el, nem irigység, hanem értetlenség, döbbenet van bennem: hát így is lehet boldogulni?!

Irigy akkor voltam, amikor a szomszéd gyerek kisvasutat kapott karácsonyra. Na, akkor telebőgtem a párnámat.

Elképzelhető, hogy később akad majd az osztályodban néhány társad, akikkel nem leszel igazán jóban, akik szerinted nem szeretnek. Mondhatnám persze amolyan jó tanácsként, megélt bölcsességként: nem érdemes arra törekedni, hogy mindenkinek megfelelj, és mindenki kedveljen téged, elég, ha csak azok szeretnek, akiket te is szeretsz. De tudom, a dolgok nem ennyire egyszerűek. Sőt ahogy telnek az évek, meglátod, még bonyolultabbak lesznek. Ott lesz mindjárt a fiúk és lányok kapcsolata, amelyik tele van buktatókkal, félreértésekkel, de erről majd később beszélgetünk. Bár visszatekintve félek, hogy erről sok okosat nem tudok majd mondani. Mert mindenkinek annyira egyedien kusza a szerelmi élete, hogy azt a saját módján kell ki- és megtapasztalnia.

Az írás Forró Péter Szia, nagypapi! című sorozatának része. A sorozat további részei itt olvashatóak.

A cikk létrejöttét a Média a Családért Alapítvány támogatta.