Szeress úgy, ahogy vagyok – de meddig? – Feloldoz-e a házassági eskü az alól, hogy szerethető legyek?
Az igazi szeretet nem egy csereakció, hanem mindent kínál és nem vár el semmit. Nem a viszonzásért adjuk, nem várunk érte fizetséget, díjazást. Az elkötelezett, esküvel megerősített szeretet nem állítja próbák elé a másikat, nem követelőzik, és nincsenek teljesítendő elvárásai. A valódi szeretet nem ismeri a „de”, a „ha” és az „amennyiben” kötőszavakat, nem méricskél, nem adagol, és nem teszi magát függővé a körülményektől. Szeret, és kiteszi a mondatvégi pontot.
Ha nincs bennem szeretet, csak zengő érc vagyok. Ha nem fogadom el a másikat teljes valójában, olyan vagyok, mint egy zsugori kalmár, aki csak a teljesítési igazolás kiállítása után egyenlíti ki a számlát.
Akkor tehát a templomi esküvő maga a lejárati idő nélküli bérlet a mindent elfogadásra? Szeress, és azt csinálom magammal és veled, amit akarok? A fogadalom a maradás, a röghöz kötés záloga minden áron? A másik fél árán is? A feltétel nélküliség a teljes határtalanságomat jelenti? A szent szeretet nevében bármit megtehetünk egymással?
Meddig terjed az elfogadás? Van-e olyan cölöp, amely a határt jelzi? Ha elhagyom a „klerikális szlenget”, akkor mennyire vagyok képes valójában a feltétel nélküli elfogadásra? Mit tehetek és mit nem tehetek meg magammal, mert házas vagyok, és úgyis kötelezi a páromat az esküje? Meghízhatok-e? Abbahagyhatom-e a lábszőrtelenítést? Hol a határa annak, hogy élek a jogommal, és mikor élek vissza vele? Mit várhatok el teljes joggal a páromtól, hogy figyeljen oda magára – énértem? Mennyire ítélhetem merényletnek a szeretetem ellen, ha a jobbik felem erős dohányossá válik, vagy harminc kilót hízik, és ezért egészségkárosodásra számíthatunk? Kell-e fogorvoshoz mennie, ha amúgy fél tőle? Levágathatja a haját kopaszra? Piramisjátékba kezdhet-e, vagy leszokhat-e teljesen a sminkelés/borotválkozás minden formájáról?
Visszavonhatom-e a szeretetemet, ha az elvárásaim nem teljesülnek, vagy még inkább akkor, ha a szükségleteim sem elégülnek ki? Kiterjesztve a kérdést: kell-e velem fejlődnie, vagy kockáztathatjuk, hogy elfejlődünk egymás mellett?
Lehet-e rest arra, hogy velem változzon? Válhat-e idők folyamán saját akaratából vagy mulasztásából csúnyává, alkoholbeteggé, igénytelenné, hárpiává bárki is, tudván azt, hogy a másik, ha nehezen is, de ragaszkodik az elkötelezettségéhez, és az Istenhez való hűségét úgysem teheti kockára? Szolgálhat-e ez biztosítékul?
Mik valójában a feltétel nélküli szeretet feltételei? Amennyiben a szeretetnek nem lehetnek feltételei, a kapcsolatnak vannak? Mikor és meddig támaszthatjuk őket?
A tiszta szeretet nevében elhitethetjük ugyan egymással és magunkkal, hogy nincsenek egymás felé elvárásaink, és mindig a legjobb önmagunkat visszük be a kapcsolatba, de ez a szép szavak ellenére önámítás. A feltétel nélküli szeretet ugyanis nem lehet a párkapcsolatban egyirányú. Az a míves, szép játék, amelyben a „szeress úgy, ahogy vagyok!” elve megvalósul, csöndesen és láthatatlanul árad-apad, folytonos mozgásban és áramlásban van, és mindkét félnek lubickolnia kell benne.
Amikor kapcsolatba kerülünk valakivel, bizony próbák elé állítjuk, mint a mesebeli királylány a királyfit, megmérjük, és megmérettetünk.
Nincs feltétlen önátadás olyasvalaki számára, aki azt nem érdemli meg. Az az ember lépheti át életünk küszöbét, aki az elvárásainknak megfelel.
Az értékeink mentén szabjuk meg az elvárásainkat, vagyis nem toleráljuk például a bántó viselkedést, a kihasználást. Csak akkor juttatjuk egymást a feltétel nélküli szeretethez, ha ennek feltételeit megteremtettük. A feltétel nélküli szeretetnek, csakúgy, mint a hitvesi ágynak, meg kell ágyazni, vagyis a párunk szeretetéhez állandó lehetőségeket kell biztosítani. A másik ember elfogadása és önmagunk teljes odaadása nem válhat eszközzé a házastárs kezében, nem lehet ürügy a megrekedésre, nem lehet az igénytelenség mantrája. A szövetségben nem elég a párunk Istenhez való hűségében megnyugodni, és belekényelmesedni abba a bizonyosságba, amely inkább csak a hithez köti a házastársunkat, és már egy ideje nem hozzánk.
A házassági eskü üzemelhet révként, mentsvárként, menedékként. Üzemelhet. Csak ez nem a teljes, gazdag, élő kapcsolat képe.
Lehet-e feltétel nélkül szeretni egy olyan embert, akinek nem tetszik a külseje, a gondolkodásmódja, viselkedése? Lehet-e büdös, lehet-e gonosz, lehet-e veszélyes, lehet-e bántó? A párunk Istenben mozgó és maradó odaszánása felmenthet-e minket a megújulás feladatától?
Ha elhanyagoljuk magunkat testileg és lelkileg, mert a másik viselkedése kiszámítható, magától értetődő és változatlan, ezzel elvesszük tőle azt az örömöt, hogy feltétel nélkül szerethessen minket.
Nem mondhatjuk egymásnak, hogy „neked szebbnek, okosabbnak, vékonyabbnak kellene lenned”, de nem is ítélhetjük arra a másikat, hogy valójában ezt gondolja, de mivel hívő, ne mondhassa ki, és ne is gondolhassa, vagy szégyenkeznie kelljen a gondolatai miatt. Nem várhatjuk el, hogy a párunk kilépjen az egyéniségéből, hagyja el a világnézetét, írja újra az értékeit, és azt a viselkedési mintázatot öltse magára, amit mi rá akarunk aggatni. De azt elvárhatjuk, hogy igyekezzen hű maradni azokhoz az értékekhez és mutatókhoz, amiket együtt dolgoztunk ki, és amik alapján egymást választottuk.
A feltétlen szeretettel nem szép, nem hívői viselkedés visszaélni. Ha tudom, hogy ő minden körülmények között elfogad engem, az éppen annak a jele kell legyen, hogy minden, amit teszek, minden viselkedésem és tettem igazolja őt abban a döntésében, hogy nem kell feltételeket támasztania.
Mert magamtól is tudom őket. Feltételek szabása, erőszak, követelés nélkül is igyekszem tenni a közös dolgainkból azt, ami az enyém. Csak úgy, kérés nélkül, szabad akaratból, mert így szép. Ha a feltétel még az elvárás megjelenése előtt teljesül, nem lehet gátja a feltétel nélküli szeretet áradásának…
A jogos elvárások a másik felemelésére irányulnak, és e mögött valójában szeretet rejtőzik. A szeretetnek része, és nem idegen tőle, hogy elvárásokat tartalmaz. Jézus és a gazdag fiú történetében Jézus feltétel nélküli szeretettel fordult az ifjú felé, mégis elvárást támasztott felé: „Add el vagyonodat…”
„Szeress úgy, ahogy vagyok”, és én igyekszem olyan lenni, akit szerethetsz.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>