Egy mesternő, aki fázisceruzára cserélte a tollat, és összefogott építőiparban dolgozó sorstársaival

Előbb házakat, majd a hivatásukat újították meg

„Kívülről nézve talán látványos, de belül nekem ez egy fokozatos és természetes átalakulás volt – kezdi Szél Felícia mesélni, hogyan lett kommunikációs szakértőből villanyszerelő. – Több felújítást is magunk végeztünk a férjemmel, részben saját ingatlanokon, részben a családtagjainknak besegítve, és egyre többen kérték a környezetünkből, hogy menjünk el hozzájuk is. Főleg a férjemnek remek érzéke van ehhez, együtt pláne szuper csapatot alkotunk. A covid-lezárások alatt a gyerekek mellett nehezen tudtam szövegíróként otthonról dolgozni, és anyagilag is nehezedett az életünk, amikor jött az ötlet, hogy komolyabban vehetnénk az építőipari munkát, amihez szakképzettséget kellene szereznünk.”

Felícia férje, aki akkor a rendőrségnek dolgozott, végül asztalos, ő maga pedig villanyszerelő lett. 

Azért pont az, mert az általa az évek során kipróbált megannyi építőipari munka – az ácsmunka kivételével szinte minden, például festés, burkolás, kőművesmunka – közül a villanyszerelés volt az, amit fizikailag is jól bírt, és az agyát is kellőképp megmozgatta, azaz nem volt neki unalmas. 

Az is szerepet játszott a döntésében, melyik szerszámgépeket kezeli szívesen. Magyarországon a villanyszerelő végzettség egy év alatt megszerezhető, persze nem mindegy, milyen tanárokhoz kerül az ember, és az sem, mennyire elszánt a hozzáállása. Felícia szeret tanulni, és jó mesterekre is akadt, így elméletben elsajátította, mi hogyan szabványos, és gyakorlati előismereteit kamatoztatva gyorsan el tudott indulni a szakmában.

Kép

Szél Felícia − Fotó forrása: Szél Felícia

A lelkével is szerel

„Mások fel szokták húzni a szemöldöküket, amikor kiderül, hogy nőként ezt a hivatást űzöm, de ez inkább őszinte meglepetés, ami annak szól, hogy képes vagyok rá, mintsem előítélet – magyarázza. – Más mesterekkel kapcsolatban is jók a tapasztalataim, éppen csak annyira tesztelgetnek, amennyire egymást is, ez sem annak szól, hogy nő vagyok. Hátrányos megkülönböztetést nem vettem észre, bár nem is erre fókuszálok. Elvárás ugyanakkor van: egy nőtől mintha jobban elvárnák az odafigyelést, a tisztább környezetet, az esztétikai szempontok figyelembevételét a munka során, illetve feltételezik, hogy mi jobban megértjük az ügyfél hátterét, igényeit. Ez mondjuk rám korábban is jellemző volt.”

Úgy vette észre, akik hívják, a legtöbb esetben pont azért őt választják, mert nő. „Mondják is, hogy más mesterekben csalódtak, mert nem megfelelően vagy nem elég érthetően beszéltek velük, esetleg attól félnek, átvernék őket. Én már az előzetes egyeztetésből érezni szoktam, ha valakivel nem tudunk szót érteni, vagy nem jön létre a kölcsönös bizalom, az előző szakmámban töltött évek sokat segítenek ebben. Ha valakit problémásnak érzek, nem vállalom el, ha meg ott vagyok, akkor már tudomásul kell venni, hogy egy női villanyszerelő az érzéseit is beleteszi a munkába. Egy kicsit talán több lelket viszek a szerelésbe, mint a villanyszerelők jó része – ismeri el. Hallom is, ahogy beszél, dúdol munka közben.

Megtalálta a hozzá hasonlókat

Azt mondja, mivel a keze kisebb, mint egy átlag férfié, vannak egyes eszközök, amelyeket nehezebben használna, azok helyett másikat vagy fifikás megoldást választ. 

Olyan gépeket vásárol, amik beváltak neki, de szakmai kiállításokra is jár, hogy minél több új szerszámot, szerkezetet kipróbáljon. Rázta már meg az áram – volt, hogy fájt neki, volt, hogy rettentően megijedt –, de ez nem mindig az ő hibájából történt, olykor egy-egy évtizedekkel korábban ott dolgozó „Mekk Elek-társaság” után vitte el a balhét. Ezért veszi komolyan, milyen védőruházatban dolgozik, különleges cipőt sem vagánykodásból használ, hanem mert az ezer volt feszültségig szigetel, és mint mondja, mentette már meg az ő életét is.

Hogy mi vezetett a Nők az Építőiparban Egyesület megalapításához, amit lényegében ő hívott életre? „Egyedül éreztem magam egy csomó szituációban, hiszen vannak dolgok, amikről férfiakkal egy nő nem szívesen beszél, esetleg nyavalygásnak tűnhetnek. De ha egy nőnek mondom ugyanazt, ő rögtön érti, miről van szó. Úgyhogy csak kerestem a hozzám hasonlóan az építőiparban ténykedő hölgyeket, s ennek akkora visszhangja lett, hogy kirajzolódott, óriási erő meg lehetőség van az összefogásunkban. Az egyesület megalakult, indul a tagfelvétel, várjuk a jelentkezőket! Készülünk az első rendezvényekre, novemberben és decemberben is lesz egy-egy találkozónk a tudásátadás, illetve az ünnep jegyében.”

Rengeteg nő végez fizikai munkát

A mesternők egyesületét tizenketten alapították, akik között akad asztalos, burkoló, lakberendező, belsőépítész, enteriőrtervező, de például könyvelő, adószakértő és mentálhigiénés szakember is. Utóbbi azért fontos, mert egy nő mesterré és építőipari vállalkozóvá válásához lelkileg is fel kell készülnie erre a Magyarországon átlagosnak még nem nevezhető élethelyzetre. „Egy vállalkozást fejben is el kell tudni indítani – véli Felícia. – Mesterként az építőiparban nem elég megszerezni a szükséges szakképzettséget, tudni kell határozottan viselkedni is, hogy ha belépsz egy szaküzletbe, ott kapj kedvezményt, ne kérdőjelezzék meg a tudásodat, és még véletlenül se szóljanak be.” 

„Reméljük, ezekkel a nehézségekkel egyre kevésbé kell megküzdeni, és húsz év múlva az egyesület boldogan feloszlik, mert mi sem lesz természetesebb, mint hogy egy csomó mesternő dolgozik a szakmájában.”

Addig viszont még van teendő. Tudatosítani például az emberekben, hogy a nők igenis képesek fizikai munkát végezni, ennek nagyon komoly előképei is voltak a történelemben, például a háborúk során. A szocialista női élmunkásokat csak halkan emlegetjük, de ott vannak ma is bármelyik étteremben a lábukat elkoptató pincérnők, vagy a nővérek a kórházakban, illetve a szociális gondozók, emlékeztet beszélgetőpartnerem. Kevesen gondolnak bele, hogy az is ugyanolyan kemény fizikai munka, mint az építőipari, sőt, csak épp például egy horonymaróval a kezükben inkább férfiakat szoktunk elképzelni.

Hatékony szövetségesek

„Most, hogy a férjemmel vállalkozók lettünk, rugalmasabban alakítjuk az időnket és menedzseljük a családot – folytatja Felícia. – A kislányunk kilenc és fél, a fiunk tizenhárom éves. Van, hogy a létra tetején állok és próbálok valamit felfúrni, amikor hívnak a gyerekek, de ez még mindig könnyebb, mint olyankor belevágni ebbe az életformába, amikor a kicsik még bölcsisek vagy óvodások. Ha elkezdesz felrakni egy csempesort, és szólnak az oviból, hogy indulj, mert lázas a gyerek, az azért kellemetlen. Persze vannak az építőiparban olyan területek is, ahol nem nyakig a porban úszva kell dolgozni.”

Felíciának az előző élete sem szűnt meg, csak már nem dolgozik másoknak, ám íróként egy könyvet jelenleg is készít. 

Mivel a villanyszerelés másfajta agyműködést, sok logikázást kíván, és a fizikai részei is nagyon jól tudnak esni, azt mondja, ez a hivatás tökéletesen kiegészíti az írást. 

Pont úgy, ahogy a különböző karakterű mesternők az egyesületben egymást. „Szövetségesek vagyunk. Senki sem egyedül felel egy-egy feladatért, mini csapatokban dolgozunk, mindnek van vezetője, és mindenkit legalább egy társa bármikor tud helyettesíteni. A tizenkét alapító a munkája mellett lelkesedésből foglalkozik a tagfelvétellel, az online felületekkel, a rendezvényekkel, a merchandising termékekkel. Időigényes folyamat beindulni, hisz mindent magunk csinálunk, de annál hatékonyabbak leszünk!” – lelkendezik a mesternő.