Szabad-e sírni, dühöngeni, veszekedni a gyerekek előtt? – Az érzelmek skálája és a példamutatás

A szülők alapvető mintát jelentenek a gyerekek életében, viselkedésükön keresztül a picik magukba szippantják az élet alapjait. Megtanulják, hogyan reagáljanak a különböző helyzetekben, többek közt azt is ellesik, miként lehet bánni az örömteli és a szomorú pillanatokkal. Az érzelmek megismerésének, a különféle érzelemkifejezési módok elsajátításának az otthon a fő színtere, így ott némi mértékletességet betartva bátran megmutathatjuk önmagunkat a problémás helyzetekben is.

„Fontos, hogy kifejezzük az érzéseinket a gyerekek előtt, hiszen mi vagyunk az elsődleges minták, akiktől tanulni tudnak arról, hogyan lehet az érzelmeket kezelni – mondja Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. „Sajnos a társadalmunk nincs arra szocializálva, hogy az érzelmeket szabad kommunikálni, ha viszont ezt egészen kicsi kortól tudjuk erősíteni a gyerekekben, olyan személyekké válhatnak, akik tisztában vannak a saját érzéseikkel, és azokat énazonosan meg is tudják élni, mutatni.

Számtalan helyzetben látom az idősebb generációknál, de még a harmincasoknál is azt a hozzáállást, hogy az érzéseket el kell nyomni, nem szabad ki- vagy megmutatni. Ez nem egészséges, ahogyan az sem, ha rászólunk a gyerekekre, tipikusan ilyen a »nem sírunk« megjegyzés.

Ilyenkor megkérdőjeleződik az adott érzés (szomorúság, düh, fájdalom), disszonancia jön létre az egyénben, ami végső soron belső feszültséget, szorongást okozhat, és a későbbi életre is kihathat. Ezért is fontos, hogy a gyerekek megtanulják: az érzelmeket ki lehet mutatni, és szabad róluk beszélni.”

Működjünk természetes módon!

Mindannyian emberek vagyunk, akiknél időnként elszakad a cérna. Idegesen térünk haza a munkából, érzelmi sokk ér minket és sírva fakadunk, összeveszünk a párunkkal, az édesanyánkkal, az édesapánkkal, vagy épp feldühítenek minket a világban zajló események. Habár nem mindegy, milyen dózisban kapják, látják feszült énünket a gyerekek, alapvetően nem szükséges rejtegetnünk előttünk a valódi érzéseinket. Ők nagyon kíváncsiak a világra, aminek része az emberi működés és az érzelmek is, amiket a picik előtt sem érdemes magunkba fojtanunk.

„A szülők olykor vitáznak, összezördülnek egy-egy konfliktushelyzetben, ez teljesen normális, és ezt jó, ha látja a gyerek is. Anya és apa összeveszhet, ezzel nincs semmi gond, hiszen a gyerekek is vitatkozhatnak a játszótéren például egy homokozólapáton” – magyarázza a szakember.

„Ilyenkor az a legfontosabb, hogy vegyük figyelembe a kicsik érzéseit is, és konfliktus idején magyarázzuk el nekik, értessük meg velük, most éppen mi történik. Ebből tanulhatnak, miközben megnyugszanak, ha azt érzékelik, hogy valójában minden rendben van.”

„A gyerekek nagyon figyelnek, mindent magukba szívnak a nehéz szituációkban is, amikor megpróbálnak empatizálni a szülőkkel, és kapcsolódni hozzájuk.”

A pszichológus azt is kihangsúlyozza, hogy lényeges (lenne) megerősíteni a gyerekeket abban, hogy nem kell félniük, ha negatív érzelmek ütik fel a fejüket otthon. Ennek legjobb módja, ha növeljük a biztonságérzetüket, és biztosítjuk őket afelől, hogy annak ellenére, hogy most apa és/vagy anya dühös, ingerült, veszekszik, még nincs semmi baj. Bármi történik is, fontos tudniuk, hogy az nem hat a velük való kapcsolódásra.

„Nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a gyerekek nagyon sok helyzetet össze tudnak kapcsolni, megjegyeznek egy-egy mondatot, szituációt, ettől pedig félelem, szorongás tud kialakulni bennük, amiről viszont nem biztos, hogy beszélnek, sőt az sem biztos, hogy ez nyilvánvaló számukra – teszi hozzá a szakértő. „Elképzelhető, hogy csak hetek, hónapok vagy évek múlva derül ki, hogy volt egy frázis, amit elkaptak, memorizáltak, és az komoly szorongássá nőtte ki magát bennük. Ezért is különösen fontos a velük való állandó kommunikáció” – hívja fel a figyelmet a szakpszichológus.

Ha eltörik a mécses

A sírás természetes dolog, ugyanolyan reakció, mint az öröm, ebből kifolyólag nem takargatnivaló, sőt a kicsik előtt is fel lehet vállalni.

Ők nyitottak erre, tudnak hozzá kapcsolódni, odajönni, vigasztalni. Számukra ebben nincs semmi szégyellnivaló, hiszen amikor például elesnek és elkezdenek síni, azt is teljesen magától értetődőnek élik meg, ha viszont felnőttként olyan helyzetet hozunk létre, amelyben szégyellnivalónak, gyengeségnek állítjuk be a sírást, akkor ők is így fognak érezni.

„Ilyen esetekben azt kellene erősítenünk, hogy bár az érzelmek kimutatása nehéz, bátorságra vall – ebben például remek példát mutathatunk. Idő kell ahhoz, hogy a gyerekek megértsék, és megtanulják kezelni a különféle szituációkat, és kialakuljon egy jó kommunikáció köztük és a felnőttek között az érzésekről. Ez egy folyamat, amelyben különösen fontos az első három év. Ebben az időszakban lényeges megfelelően kommunikálni és hitelesíteni az érzéseket. Jobb, ha nem várjuk el a gyerekektől, hogy kicsi felnőttek legyenek, és már tudják kezelni a dolgokat, inkább vegyük figyelembe, mennyi idősek és éppen milyen korszakban vannak (például a dackorszakban, amikor ellenállásban működnek, és akár dühkitöréseik is lehetnek). Ha ezt szeretettel és odafordulással kezeljük, idővel megtanulják, hogy amikor feszültek, arról is beszélhetnek, és kimutathatják, akárcsak apa vagy anya.”

Egyszer fent, egyszer lent

A szakpszichológus szerint nem jó, ha olyan gyerekkort biztosítunk a kicsiknek, amelyikben nincsen szomorúság, sem fájdalmak. Persze mindenki azt szeretné, hogy a gyermeke boldog legyen, keveset sírjon és szomorkodjon, ám ezeket ez érzéseket nem lehet kiiktatni a legfiatalabb évekből sem.

A különféle emóciókra érdemes úgy gondolni, és például úgy kommunikálni a gyerekek felé is, hogy ezek olyanok, mint a felhők az égen: egyszer sötétek és borúsak, eső is eshet belőlük, máskor meg hófehérek, átengedik a napfényt, és mosolyt csalnak az arcunkra.

Ha így tudunk tekinteni az érzésekre, vagyis folyamatosan változó dolgokként, az segíthet megküzdeni a különféle szituációkban. Ennek a gondolkodásmódnak az elsajátítása, majd átadása a gyerekek mentális egészsége szempontjából is kulcsfontosságú lenne. 

„Gyakran veszem észre, hogy az emberek a negatív érzelmeket nem akarják megélni, sem kimutatni, a pozitívakat viszont bátran – mondja a Budapest Pszichológia – Pszichológia és Pszichoterápiás Központ vezetője. Azt, hogy ennek mi a hátulütője, remekül szemlélteti az Agymanók című animációs film, amelyben Derű, az egyik manó szeretné átvenni a teljes irányítást, kizárva az olyan érzéseket, mint a bánat, a harag. Terve balul sül el, mert kiderül, hogy a szomorúság az az érzés, ami által igazán lehet kapcsolódni másokhoz. A mozi nagyszerű tükröt mutat, és kicsit megérteti, hogy miért is fontos az emberi kapcsolatainkban megengednünk magunknak a negatív érzéseket, és éppúgy megélni a mélységeket, mint a magasságokat.”